Akkora az abszurd, hogy már a szánkig ér, észre sem vesszük, fel sem tűnik, annyira megszoktuk a megszokhatatlant.
Haladjunk lentről felfelé, hátha megpillantjuk, miből áll össze az országos katyvasz. Itt van mindjárt Horváth Charlie a Borsban. Kiváló zenész, testes életúttal, támasztottuk a vodkás falat eleget a koncertjein iú korunkban, hogy végül vele üvöltsük korpulensen sokadik születésnapokon, hogy „jég dupla viszkivel”. Ha vannak előítéleteink, akkor azokat a rokonszenv diktálja. Charlie most azt mondja a Borsnak (nem akarunk hinni a szemünknek, de „több kell az átlagosnál!”), hogy még egy utolsó lemezt tervez jövőre. „Eddig 37 darabot adtam ki, vicces, hogy a Beatles csak négyet, de ők jókor voltak jó helyen.”
Hát, ha Pestről így látszik Liverpool meg a londoni Abbey Road csak a maga két tucat brit stúdióalbumával a hatvanas évtized nyolc éve alatt, legyen. Különben a 76 éves ex-Beatle, Paul McCartney harminchat év után ismét vezeti az amerikai Billboard 200-as listáját új lemezével, az Egypt Stationnel, ami 1982-ben fordult elő legutóbb Tug of War című korongjával. Nincs itt veszve soha semmi. Hajrá, Suka meg a rock and roll!
A legnagyobb abszurditást a héten, persze, megint a politika szolgáltatta. Elsőként is a strasbourgi Európai Parlamentben kétharmaddal elfogadott Sargentinijelentés és utóélete, amely a magyar demokrácia csúfos helyzetéről adott lehangoló képet. Az európai honanyák és honatyák annyira levertek lettek a holland zöldpárti képviselő asszony vaskos iratcsomagjától, hogy láttára még a Fideszt soraiban tudó Európai Néppárt is kétharmaddal nyomogatta az igengombot. A magyar kormányfő állt és nézett, amint gyomorszájon csapják. Valamit sejthetett azért, mert az ülés előtti hetekben már erősen zsarolta párttársait, hogy a jövő májusi EP-választásokra új, jobboldali tömörülést hoz össze, amely majd kiakolbólítja székéből az Európai Bizottságot. Aztán az történt, hogy az unió lassan magához térve úgy találta, nem kér a NER európai elburjánzásából, a közösséget a demokrácia útján toszogatja tovább. A magyar kormányfő megint előhúzta itthonról ismert, rongyos kártyalapját, hogy – mint a hétfői, parlamenti évadnyitóján a Háznak jelentse – itt a Soros-hálózat-menekülttámogatók és a -menekültellenesek küzdenek egymással. Olyan erőkkel küzd ő maga is, amelyek Európa lakosságcseréjét akarják végrehajtani. Ezen aztán annyira felhúzta magát, hogy már arra is nemet mond, amiért eddig jogosan kiabált, hogy erősítsék meg a közös uniós külső határok védelmét. Most meg, amikor meg akarják tenni, azzal riogat, hogy elveszik tőlünk a kapukulcsot – a németek és az oroszok után –, megfosztanak bennünket a határőrizet szuverenitásáról. A mi végvári vitézünk javára legyen írva, a '68-as nemzedék utálata közepette is sok Rolling Stonest hallgathatott, mert mindent feketére fest. Még a gyodát is. O. V. a héten még Moszkvába is elsietett, de a képek láttán csak az jutott eszünkbe: ezeket villásreggelire felfalja a róka-Putyin. (Értsék: az ezek mi vagyunk.)
Amúgy nem véletlen, hogy az EP-ben megriadtak kicsit a jövőtől, hiszen a szélsőjobboldali francia Marine Le Pen szerint Magyarországon már megvalósult az ő programja. (A további csiszolástól óvnánk magunkat.)
Visszatérve Strasbourgra: most a kormány jogi úton támadja meg a szavazást, mert – az uniós szakértők előzetes véleménye nyomán – nem számították be a tartózkodó voksokat. Nem tudjuk, ez mire jó, ha csak arra nem, hogy majd az uniós bírósági ítéletet se hajtsák végre, ha az nem felel meg OV igényeinek. Mindenesetre bizonyítja: a mi vezetőnk – ha rá szavaztunk, ha nem – ahhoz szokott, hogy az ország, amelynek élén áll, nem jogállam, hanem jogászállam. Kellő jogászi ráolvasással még a csontszáraz felmosórongyból is vizet tudnak fakasztani. Az egész ügynek az a tanulsága, hogy – ha már áprilisban úgy-ahogy, de újabb kétharmadhoz segítettük a Fideszt – jobb, ha tudomásul vesszük: OV és vele a magyar nemzet igencsak kifelé billeg Európa küszöbéről. Amelyet több évszázados kínlódás után, talán utolsó közös akaratunkból 2004 tavaszán léptünk át.
A héten még meghallgathattuk, hogyan ébred rá Gyurcsány Ferenc, hogy ezt a rendszert (diktatúrát) csak az utcáról, nem a parlamentből lehet megdönteni. Mondja ezt revelációval, miután a teljes magyar baloldal hagyta közügyekben kimerülni, elfásulni azokat a tömegeket, amelyeket most rendszerdöntőként szeretne látni a történelmileg baloldali, de nyelvével együtt kisajátított köztereken.
Azon gondolkodtunk, találunk-e valami jópofát a végére. Nem találtunk. Az abszurd végül is betömte a szánkat. Kaptunk így is akkorát, hogy a fal adta a másikat. Most csendben maradunk, mint a fal melletti többiek, és bambulunk magunk elé. Addig legalábbis, amíg szeptember 28-án, Benedek Elek születésnapján össze nem ül a 14. Országos Népmese-konferencia Budapesten (hol másutt?). A nagyesküt letennénk rá, lesz ebből még Nemzeti Népmesei Konferencia is, ahol nem Mátyásról, hanem a NER Királyáról szólnak majd kobzosok. Ott aztán bemesélhetjük majd magunknak akár a valóságot is. A kutya sem fogja észlelni a különbséget.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
