Az év legvidámabb hete készülődik Nyíregyházán, ahol idén, augusztus 24.–szeptember 1. között, már tizenhetedszer áldoznak egy teljes hetet a nevetésnek.

 

A VIDOR Fesztivál szervezői vallják, hogy a vidámság és a derű mindenkié, így a programok 90 százaléka ingyenesen látogatható. Évek óta hiányérzetet kelt a nézőkben, hogy a színházi előadásokra a hatalmas érdeklődés miatt szinte lehetetlen bejutni, ezért idén két produkciót is a belvárosi Kossuth térre szerveztek: az egyik a Játékszín Tied a világ című előadása, melyben – többek között Bródy János fellépésével – az Illés zenekar slágerei szólalnak meg, a másik pedig a Legénybúcsú című musical. További újdonság, hogy a gasztronómiai ínyencségekkel telezsúfolt streetfoodos bodegák beköltöznek a belvárosba; a szabadtéri filmvetítéseket pedig most először nem hagyományos kivetítőn, hanem a koncerteknél is használatos óriás LED-falon lehet megtekinteni este 10-től. A főtéren továbbra is VIDOR-forgatag várja a látogatókat: a kőszínházi vígjátékok mellett báb- és utcaszínházi előadások, artisták, pantomimesek, mutatványosok, tűzzsonglőrök és karikaturisták fokozzák a hangulatot.

A zenét a fesztivál alatt hazai és nemzetközi sztárok – ismertek és kevéssé ismertek – szolgáltatják: a Sugarloaf, Sena, Ferenczi György, a Paso, Tompos Kátya, a Karmapirin, de a nyitónapon fellép a nyíregyházi kötődésű Kelet Brass Band is, akik idén megnyerték az Egri Utcazene Fesztivál fődíját, és a Szatmárnémetiben megrendezett Utcazenészek Versenyét is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!