Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége, köztéri installációk és filmvetítés – nagyjából ezekre készüljön, aki szeptemberben a PLACCC Fesztivál köztéri művészeti eseményeibe botlik, melyek utcákon és tereken éppúgy zajlanak, mint Budapest elhagyatott, sokszor lepukkant, használaton kívüli helyein.

 

Idén a programok a test és a technológia hívószavak köré épülnek, a fesztiválon éppen ezért többségében táncelőadások, valamint az új technológiákból merítő digitális projektek szerepelnek. A mozgás áll többek között a Ziggurat Project helyszínspecifikus produkciója középpontjában is – a cseh fényművészekkel és két szlovák táncossal kiegészült Légszükséglet című produkciót eredetileg a Trafó színpadára koreografálta Sarlós Flóra Eszter, de most, a PLACCC-on egy medencében valósul meg az előadás. A csepeli papírgyár egykori, jelenleg használaton kívüli, 20x40 méteres medencéjét a Csep-Gól FC kifejezetten erre az alkalomra tisztította ki a csapatnak. No meg persze a nézőknek, akik maguk is a medence alján ülnek, ahol a táncosok is mozognak, szabad tüdős merülésben. Az előadás helyszínére ingyenes kisbusz indul a Valyo Kikötőből szeptember 14-én és 15-én 18.30-kor. Ugyancsak a PLACCC Fesztivál első hétvégéjén kerül sor a Meetlab audiosétájára – az alkotók évek óta kutatják az eltűnés jelenségének különböző aspektusait, ebből szeretnének ízelítőt adni a nézőknek: „van, aki szerint egyszerűen elszöktek, mások azt állítják, mélyen a város alatt húzódó csatornarendszerben élnek. Megint mások úgy vélik, meghaltak. Az is előfordulhat, hogy még mindig itt élnek közöttünk valahol. Talán vannak, akik tudtak valamit azokról, akik biztosan tudták, hova tűnhettek – de őket sem találjuk már sehol.” A nézők szabadon választott útvonala befolyásolja a történet elbeszélését, ezért az eltűnést kutató Andrej Ivanov történetének szerteágazó szálai az utcák és terek kusza rengetegében is leképeződnek. A megéléséhez elengedhetetlen egy fej- vagy fülhallgató, valamint egy okostelefon. Szeptember 14–16., 16 óra; találkozóhely: Meetlab, XI., Stoczek utca 11.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!