F. Tóth Benedek: Saját hang

– Nem vagy éhes, drágám? – A felesége lépett mögé, gyöngéden végigsimított vállán.

M. kanalának élével kettévágott egy kövér zsírcseppet.

– Nekem igazán elmondhatod – súgta az asszony, aztán átkarolta férjét. – Tudod, ezért vagyunk egymásnak.

M. ekkor megköszörülte torkát, és így szólt:

– Azt mondták a tréningen, hogy nincsen saját hangom.

– Ugyan… Mindenki tudja, hogy ha te megszólalsz, az olyan, mintha ágyú dörrenne.

– Lehet, éppen ezért nem akarják, hogy megszólaljak. Két nyikhaj jött a kormánytól. Elém tettek egy szöveget, és azt kérték, olvassam fel hangosan. Fel is vették.

– Miféle szöveget?

– Mit tudom én, valami politikait. Hosszút. Hogy az ország jó irányba halad, a nemzet sosem volt ilyen egységes, s hogy a belső viták erősebbé tesznek bennünket.

– Csak nem szóvivőt keresnek? – sikkantott az asszony boldogan, de M. lehűtötte.

– Dehogyis! Arra ott vannak a vasalt öltönyösök. Drágám, én csak a pénzt lapátolom mögéjük. Arra vannak a cégeim. Jön az uniós pénz, az állami forrás, én meg fejlesztek, vásárolok, beruházok. Engem senki nem akar az előtérbe tolni. Minek is tennék…

– Akkor miért olvastatnak fel veled bármit is?

– Ez valami óvintézkedés, vagy feltérképezés, vagy a fene se tudja, micsoda. Hazahoztam a szöveget, azt kérték, magoljam be, és ezt mondjam majd, ha bárki meg akarna szólaltatni. 
Arra hivatkoztak, hogy erre azért van szükség, mert eddig soha nem nyilatkoztam senkinek. Meg is dicsértek, hogy eddig ügyesen elkerültem a nyilvánosságot, de a helyzet most azt kívánja, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. El akarják kerülni a kínos, a sajtóban idézhető jeleneteket.

– A kínos micsodákat?

– Tudod… Már az is tök ciki volt, amikor Árpiról felkerült az internetre az a vitrinezős videó; vagy amikor legutóbb Lajos, te jó ég, éppen Lajos… csúnyákat mondott, káromkodott.

– Ezt mondták? De hát Árpi nem tehet arról, hogy olyan a hangja, mint Mardelnek, abból a Flúgos futamból, Lajos pedig mindig is ilyen szenvedélyes volt.

– Szenvedélyes? – M. meglepődve nézett asszonyára.

– Jó, jó, tudod, hogy értem…

– Nem, nem tudom, hogy érted.

– Most mit nézel így rám? Valami rosszat mondtam?... Gyurcsány is szenvedélyesen káromkodott Őszödön.

– Aztán abból is mi lett… De most hogy jön ez ide? El akarnak hallgattatni, nem érted?

Az asszony megkerülte az asztalt, leült a székre. Egyenesen a férjre szemébe nézett.

– Dehogy akarnak elhallgattatni, csak tudják, hogy fontos ember vagy. A miniszterelnök bizalmasa. Fontos vagy, kellesz nekik. És a helyzet az, hogy nekünk is szükségük van rájuk. Gondolj csak a kis birodalmadra, amit pár év alatt felépítettél. Na, hol van az a papíros, drágám?

M. letette kanalát. Felállt, a táskájához lépett. Kivett belőle egy mappát. Az asszony elé tette, majd visszaült a tányérjához.

– Most, ebéd közben akarod?

– Muszáj – mondta ellentmondást nem tűrő hangon az asszony, miközben szétterítette a lapokat az asztalon. – Kezdheted.

M. pedig, mint egy jó diák, nekilátott, hogy felmondja a leckét. Mély, öblös hangon beszélt, szinte szavalt. Felesége pedig csillogó tekintettel nézett rá. Arra gondolt, ez az ország mégiscsak a lehetőségek hazája, lám, milyen fontos ember lett – s főként milyen gazdag – az ő pék urából. Hálával gondolt az öltönyös nyikhajokra, és arra, hogy a rendszer törődik az övéivel. Az sem bánta, hogy gyakorlás közben kihűlt a leves. Majd megmikrózza.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!