Minden a szemünk előtt zajlik. Olyan, mintha egy bűvészt látnánk, aki mesteri módon tüntet el bármit, és húz elő tárgyakat a semmiből. S miközben mindenki tudja, hogy mindaz, ami történik, szemfényvesztés, szórakozik a nagyérdemű, s még fizet is érte, a bűvész pedig a műsor végén meghajol, begyűjt tapsot és mosolyt, majd a kasszához fárad, és bezsebeli megérdemelt jutalmát. A konfettik, pezsgők és flitterek porondján ez rendben is volna, nálunk, Magyarországon azonban új bűvészeti ág indult hódító útjára. S még csak azt sem mondhatjuk, hogy szemfényvesztés, hiszen minden az szemünk előtt zajlik.
Az például, ahogyan öt év alatt több milliárd forintos vagyont halmozhat fel egy falusi gázszerelő. Mert nyilván nem azon van a hangsúly, hogy falusi, sem azon, hogy gázszerelő, és még az öt- vagy hétmilliárd forint sem fájna senkinek, ha a csodás gyarapodás lehetősége más falusiak és gázszerelők előtt is nyitva állna. De csak egy, egy ilyen legény – ma már polgármester, energiaipari vállalkozó, labdarúgóakadémia-kuratóriumi elnök – van a vidéken, aki a bűvész barátja. És immár földműves is, aki az évek alatt juttatott állami és uniós forrásokból simán megvehet mások orra elől szántót, rétet, legelőt. Taps, mosoly, kassza – mindez az szemünk előtt.
Vagy ott van, mondjuk, a szintén vidéki fiú, aki egykor még a nézőtérről bámulta a mutatványt, ma pedig már főkülügyér, és úgy veszi célba más országok vezetőit, minisztereit és diplomatáit, mint az egyszeri vadász, aki megpillantott felrebbenni egy varjút, de azt hitte, hogy fácán, söréttel csípőből meglőtte, s mire az eb a lábához vitte a szárnyast, sólyomnak, sőt sasnak látta. S mivel ez az ember szereti a barátait, főleg azokat, akikkel együtt rúgja a labdát, bevitte őket magához a minisztériumba. És az sem baj, hogy mindenki tudja, soha életében nem keresett annyit, hogy villája legyen, de a család összedobta neki. Így megy ez, de ő is a bűvész barátja. Taps, mosoly, kassza – mindez az szemünk előtt.
És akad ámulnivaló egy másik vidékről a fővárosba felköltözött fiatalemberen is, aki szintén csodás vagyont halmozott fel politikusi pályafutása alatt, és immár álma is teljesült, hiszen miniszterré avatták, és éppen most készül kitúrni a hivatalából ellenlábasát, akinek elvégre nemcsak a trafikmutyi elnevezést köszönheti Magyarország, hanem az összes hozzá kapcsolódó perszét, az így megy ezt, valamint a haveroknak minden jár típusú kézlegyintést. Ez a friss miniszter ugyanakkor tényleg zseni, hiszen ő találta ki például a letelepedési kötvényt, amivel a kormány irdatlan mennyiségű pénzért kreál magyar állampolgárt bárkiből, főként abból, aki ugyan mukkot sem tud magyarul, és alighanem térképet kell keresnie ahhoz, ha meg akarja nézni, hol is látják ekkora örömmel a pénzéért – miközben alighanem fogalma sincs arról, hogy menekültként, bevándorlóként csak előítéletekbe és kerítésekbe ütközne. De hála a bűvész barátjának, elvarázsolja őt is a szikes puszta horizontján billegő napsugár. Taps, mosoly, kassza – mindez az szemünk előtt.
Ám ne legyünk igazságtalanok, hiszen az már ősidők óta ismert, hogy árnyék nélkül nincsen fény se. És Magyarországon, lássuk be, minden úgy alakult, hogy míg a kevesek a fényben járnak, a többség csak bámul, jobb esetben ámul az elsötétített nézőtéren: az állami esztrád háboríthatatlan. Néhányan, persze, már felálltak, és kimentek a teremből, országból, Európából, mások pedig rendre mocorognak szűkre szabott székeikben. Miközben a műsor pörög, a kassza csörög, és a legtöbben úgy vannak vele, hogy elvégre annak is örülhetünk, hogy nem csak ki tudjuk fizetni a belépő árát, de még a terembe is beengednek minket, ahol a konferanszié már sorolja is, kik érkeznek még szórakoztatásunkra, és hogy ne feledjük majd a bűvészt állva ünnepelni, mert az aztán a szenzációs mutatvány.
Utána jöhet a taps, a mosoly, majd függöny – mindez az szemünk előtt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
