Sziszifusz a Fehér Házban

Neki sincsenek hozzá partnerei, akik képesek lennének kilépni abból az ördögi körből, amelyet Kissinger ugyan egy másik konfliktusról szólva rajzolt meg, de amely e közel-keleti békétlenségre még inkább illik: a felek nagyobbnak érzik az ismeretlen béke kockázatait az ismert háborúskodás veszedelmeinél. Újabb közvetlen tapasztalatot szerezhetett erről pénteki vendégétől, amikor Netanjahu kerek perec elvetette Obama előző nap elhangzott elképzelését, a visszatérést az 1967-es határokhoz. Holott az elnök békesürgető beszédében szót sem ejtett az e határokon (valójában persze 1949-es fegyverszüneti vonalakon) túl létesített, immár több százezres zsidó telepekről, amelyek felszámolására az izraeli politikus sem elvi, sem gyakorlati okokból nem hajlandó.

Ahogyan egyelőre a palesztinok és általában az arabok sem hajlandók lemondani a „visszatérés jogáról”, tehát az egykori menekültek leszármazottainak Izraelbe való visszatelepítéséről, amivel meg is szüntetnék annak zsidó államiságát. S ha Netanjahu valaha is kész lenne alkuba bocsátani e telepeket, azokért cserébe nyilván e visszatérési jogról való végleges lemondást követelné, ezért is bosszús amiatt, hogy Obama ezt egyoldalúan megelőlegezte (csak valamelyest enyhítve azzal a noszogatással, hogy az arabok törődjenek bele Izrael zsidó voltába). Azok az egyre bővülő telepek éppenséggel arra emlékeztethetik az arabokat, hogy Palesztina 1947-es ENSZ-felosztása óta mind kisebb terület marad az e felosztást csak újabban elfogadó palesztinoknak, tehát nem ártana végre tényleg, nem csupán taktikailag beletörődniük e zsidó állam létébe (Kissinger egy másik mondása szerint a radikális palesztin azonnal felszámolná Izraelt, míg a mérsékelt megegyezne vele, hogy később felszámolhassa).

Hiába hangzik hát tetszetősen – főként a türelmetlen külvilági kibiceknek – a (kicsit azért alakítható) ’67-es határok formula, megannyi korábbi majdnem béke alapja, a békekötéshez a bizalom minimuma szükségeltetne, miközben a kölcsönös gyanakvás a maximális. Amit, ha lehet, csak fokozott az izraeliekkel eddig jól együttműködő palesztin partner, Abbász afféle különbékéje az Izrael létét el nem fogadó Hamásszal, s az önálló állam egyoldalú meghirdetésének kilátásba helyezése már az őszi ENSZ-ülésszak idejére. Ez Obamát (és a nagyhatalmakat) tagadhatatlanul sürgeti, ezért taszigálná a vonakodó érdekelteket újból a tárgyalóasztalhoz, bár megnyugtatta vendégét, hogy megérti a palesztin belbéke miatti aggodalmait. Csakhogy a Közel-Keleten más az időszámítás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!