Feketén vagy fehéren

Az emberek persze egymásban sem nagyon bíznak, ami még inkább a kiszolgáltatottság érzését erősíti bennük mindennel és mindenkivel szemben. Ez a bizonytalanság pedig a legkülönbözőbb társadalmi rendszereket képes megbénítani, vagy legalábbis hatékony működésüket nagyban ellehetetleníteni. A bizalmatlanságból fakadó kiszolgáltatottság érzése pedig együtt jár a félelem megerősödésével. Félelem attól, hogy nem védik meg a tulajdonomat, nem kapom meg a fizetésemet, a villanyszerelő át fog majd vágni, a hivatal nem ismeri el a jogos követeléseimet. És a sort még folytathatnánk. A félelem az ember egyik legalapvetőbb érzése. Félni valamitől tulajdonképpen a világ egyik legtermészetesebb dolga. A félelem csökkentését pedig mindenki a maga módján próbálja meg elérni. Bátorsággal, bizalommal, hittel és vak hittel, alázattal, rajongással, szeretettel, vagy éppen tudással, a váratlan helyzetekre való felkészüléssel. Az emberekben és így a társadalom bizonyos csoportjaiban leginkább az ismeretlen, új és kiszámíthatatlan helyzetekkel kapcsolatban alakulhat ki félelem. Amikor pedig a félelem akár egyéni, akár társadalmi szinten jelen van, az egyrészt aktivitásra késztethet, másrészt pedig megbéníthat egyént és közösséget egyaránt. Az, hogy egy adott szituációban a cselekvés vagy éppen a nem cselekvés kerül előtérbe, mindig a körülményektől és a vélt vagy valós következményektől függ. Cselekvés leginkább akkor várható, ha valamilyen szinten kiszámíthatóak, előrejelezhetőek annak következményei. Ha azonban ezek nehezen megjósolhatóak, a jelen félelmét a következmények kiszámíthatatlanságától való jövőbeli félelem ejti rabul, létrehozva a bénultság állapotát. Szintén kutatások által is alátámasztott, sajátos hungarikum (bár korántsem csak magyar jelenség), hogy mi, magyarok előszeretettel vezetjük le a társadalom működéséről alkotott nézeteinket a zéró összegű játszmák világából, azaz röviden és leegyszerűsítve: saját boldogulásunkat, a sikert, az „egyről a kettőre jutást” végül is olyan folyamatként képzeljük el, amelyben győztesek és vesztesek vannak. Ahhoz, hogy valaki előbbre jusson, szükségképpen kell, hogy legyenek vesztesek is, vagy legalábbis olyanok, akiket ez negatívan fog érinteni. Mivel bárki, bármikor kerülhet a vesztesek oldalára, a félelem érzése állandósul. Ennek következtében pedig társadalmi méretekben épülnek ki azok a védvonalak, amelyek mögé bújva, szeparálódva élik a különböző rétegek mindennapjaikat. Az ezek közti kommunikáció visszaszorul, emberek és közösségek maradhatnak magukra félelmeikkel, sérelmeikkel, beszűkülő világképükkel. Ilyen körülmények között a hatalom feladata leginkább egy közösség, társadalom életének megszervezése, éppen a kialakult félelmek oldása, vagy éppen a kommunikáció hiányának megfelelő kezelése lehet. A hatalom ugyanakkor arról (is) szól, hogy a hatalmat gyakorlók alkalmazzák saját elgondolásuk mentén haladva a gyors megoldás eszközeit. Törvényesen, formális keretek között és informálisan egyaránt. Ez persze alapvetően negatív és a társadalomban félelmet keltő dolog marad mindaddig, amíg a hatalommal rendelkező közösség nem tud bizalmat kelteni maga iránt. Az elmúlt néhány hónap, leginkább pedig a mögöttünk hagyott néhány hét eseményei jól mutatják, hogy a kormány az emberek többségének alapvető vágyaira, igazságérzetére és nem kevésbé indulataira jól rímelő retorikával látott hozzá korábbi szabályok és intézmények átszervezéséhez. A választók többsége 2010 tavaszán egy olyan pártot juttatott hatalomra, amelyről meg volt győződve, hogy elődjénél sokkal cselekvőképesebb lesz.

A külföldi tőke és a hatalomhoz közel állók érdekei helyett a magyar embereket képviselő kormányzati politika varázsreceptje a Fidesz birtokában van, az abban leírtakat csupán majd csak végre kell hajtani – hirdette magáról a párt, támogatóinak többsége pedig ezzel egyet is értett. Az elmúlt fél év tapasztalatai azt mutatják, hogy kormányzó erők iránti bizalom, vagy még inkább bizakodás abban, hogy „majd most végre történik valami jó” lényegében változatlan maradt. A végkielégítések megadóztatásával és a magán nyugdíjpénztárakba történő befizetések felfüggesztésével kapcsolatos alkotmányjogi csörte és ennek utórezgései ugyan némiképpen kikezdhetik ezt az igen széles körben osztott társadalmi vélekedést, de megkockáztathatjuk, hogy a közvélemény-kutatások leginkább fekete (nem támogatom) és fehér (támogatom) megközelítésében ezek az események nem fognak változtatni a jelenlegi kialakult helyzeten. A felszín alatt azonban megfigyelhető annak a már említett társadalmi bénultságnak az állapota is, amelyben a jelennel kapcsolatos félelmeket a jövő kiszámíthatatlanságából fakadó bizonytalanságérzés tartja fogva. Kétségtelen, hogy az új kormány olyan határozottsággal és erővel állt neki a változtatásoknak, amely sokak számára tűnhetett nagyon is imponálónak: a külfölddel szembeni önálló akarat felmutatása, a multinacionális vállalatok megadóztatása, a vörösiszapkatasztrófa kezelése, az előző kormányzat gyanúsnak tartott ügyeinek folyamatos napirenden tartása, néhány őrizetbe vétellel és meggyanúsítással fűszerezve – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ez a kívülről szemlélve dinamikus, kritikát és ellenvéleményt nem igazán (el)ismerő hatalomgyakorlás azonban a visszájára is fordulhat. És nem elsősorban a hatalom birtokosai, hanem a társadalom számára. Nem javítva, hanem inkább rontva azon a helyzeten, amelyből, lásd a már említett nemzetközi felmérések adatait, ideje lenne végre kikerülnünk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!