Ahmed húsa nagyon szívós volt. Hiába csontozta ki műértő alapossággal, hiába kockázta fel decensen, a nagy turmixgép nyöszörögve darálta a férfi húsát.
Ahmed a szeretője volt hét éven át, 84 hosszú hónapon át sugdosott a fülébe édes semmiségeket és szerelmes szavakat – és ő odaadta neki a testét, mindahányszor, amikor a férfi csak akarta. Amikor Ahmed bejelentette, megnősül, a hetedik mennyországban érezte magát. Majd a vörös démonoktól nyüzsgő pokolban, amikor a férfi odavetette: mást választ. Most állt a formátlan húsmassza fölött, ami egykor Ahmed volt (a daráló mégiscsak elvégezte dolgát), és arra gondolt, milyen szenvedélyes volt a férfi az ágyban. El is határozta, hogy több kurkumát vegyít a pépbe, hisz ez az a fűszer, amelyik olyan komótosan kúszik végig az ínyen, ahogy Ahmed nyelve csiklandozta gerince vonalát. Örömmel konstatálta, hogy megvan még a nagymama régi rézserpenyője, ami egyszerre tizenkét embert képes kiszolgálni, kis golyókat szaggatott a férfiből, és pompás mahbuszt sütött. Már fél éve nézte az ablakából, hogy emelkedik lassanként az égre egy toronyház, két hatalmas dobozba sűrítette a rizseshússzerűséget, és nagyokat nyögve lecipelte a munkásoknak. Azok kérdőn néztek rá: a kötelező jótékonyság, ahogy a Korán előírja, mosolygott rájuk. Az építkezés többtucatnyi robotosa szó nélkül enni kezdett, elégedetten cuppogtak, kimondottan szerették a mahbusz édeskés-fűszeres ízét. Az asszony megállíthatatlanul kacagott belül, kacagott akkor is, amikor az ítélet-végrehajtó (nem kellett volna fogat hagyni a turmixgépben) a vénájába fecskendezte a mérget.
Pedig lehet, hogy nem büntetni, hanem méltatni kellett volna: ugyan tettét önös érdekből követte el, ám a férfi halála számos társadalmi hasznot hajtott, így nem elvetendő importálni (ha már úgyis keleti nyitás van) az Egyesült Arab Emírségekben élő nekikeseredett asszony ötletét – persze továbbfejlesztve.
Hogy az asszony cselekedete öntörvényű volt? Szó se róla. De vegyük észre, a világban, pontosabban a magyar glóbuszon az öntörvényűség egyre inkább maga a törvényes rend. Erről mesél a Gruevszki-ügy. Adott egy macedón miniszterelnök, aki ellopja a GDP harmadát, vagyona csak több tucat bankszámlára fér rá, törvénytelenül lehallgatta politikai ellenfeleit és gazdasági riválisait, mindenben alárendelte magát Putyin elnöknek és gátlástalanul szolgálta az orosz érdekeket – és akit végül, de nem utolsósorban két évre jogerősen elítéltek korrupcióért. És amikor ez a balkáni diktátor meglép jogos büntetése elől, Magyarország egyből a keblére öleli és menekültstátusszal babusgatja. Amiben biztos része van annak, hogy az Orbán-rezsim lelkesen pincsizik Moszkvának, és esetleg nyomhatott valamit a latban, hogy mint szó volt róla, Nikola Gruevszki ellopta a nemzeti össztermék egy jelentős hányadát. Az üzenet egyértelmű: a bűnös a gyámolításra szoruló jóember, a bűn relatív.
Gruevszkihez képest a férfifőző asszony egy jellembajnok, hiszen esetében legalább a motiváció (az elhagyás miatt kirobbanó düh és a féltékenység) érthető volt. Magyarán: semmi akadálya, hogy a magyar társadalom átemelje igazságszolgáltatási módszerét.
Aminek elsődleges hozadéka – maradva a csapodár, bántalmazó etc. férfiaknál –, hogy táplálékká alakulásuk (szigorúan ügyelve a magyaros ízvilágra) azonnal csökkenti a társadalmi frusztráltságot és nekikeseredettséget. Például a dolgozó lányok és asszonyok 40 százalékát zaklatták már – ám az áldozatok és/vagy a tanúk mindössze 14 százaléka merte ezt szóvá tenni. Így azonban azok is elégtételt kapnának, akik némaságra ítélték magukat – ez pedig jókedvűvé és kiegyensúlyozottá tenné őket, márpedig mindenki tudja, hogy a mosolygós anyukák mosolygós gyermekeket nevelnek, azaz a társadalom csak nyerne az ügyön. Nem vitás, a nemek aránya egy kicsit felborulna, de a férfiak fogyását ellensúlyozná, hogy az erős női többlet miatt Éva lányai sokkal több energiát fektetnének egy pasi megszerzésébe, így tartósabb, hűségesebb kapcsolatok jönnének létre. (És nem válna el minden évben majdnem 20 ezer házaspár.)
De a társadalmi-morális haszon mellett fizikai hasznot is lehetne realizálni, mégpedig kettőset. A férfifőzés szép szokása ugyanis óhatatlanul egy csomó táplálékot jelent – ez pedig lehetővé tenné, hogy ne kelljen lezárni az aluljárókat Budapesten, mint ahogy Tarlós István ambicionálja. Ugyanis a hűtleneket (lásd: a cuppogó pakisztáni vendégmunkások említett példája) fel lehetne szolgálni. Persze nem tisztes magyar embernek, csak olyan másodosztályú állampolgárnak, olyan páriáknak – mint például a hajléktalanok. Ez a „népcsoport” a folyamatos húsevéstől annyira megerősödne ugyanis, hogy a legcudarabb időben sem cidrizne az aluljáróban, hanem könnyedén kitelelne az erdőben. Sőt az is megeshetne, hogy végül a felhúsozott fedél nélküliek hajlandók lennének bevonulni a szállóra. A fehérje tudniillik izmot termel, így jó eséllyel szállhatnának be a kényszerszállókon oly gyakori verekedésbe, netán késelésbe (utóbbi esetben a vesztes sem halna hiába, bekerülhetne a nagy körforgásba).
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
