Forradalom az oktatásban?

Lassan kezd körvonalazódni, miben is áll ez az új értékrend. Elsősorban is keresztény erkölcsi alapokra épül. Ennek jegyében az államtitkár asszony megígérte, hogy „azt a fajta igazságtalanságot, amelyet az egyházi intézmények elszenvedtek, s amelynek so rán milliárdokkal rövidítették meg őket, az új kormány orvosolja”. Az új ok - tatáspolitika alapelveit már a kormányváltás előtt leszögezte a Bölcsek Tanácsa „Szárny és teher” című tanulmányában, melynek egyik szerzője éppen Hoffmann Rózsa volt. A tanulmány bírálta az addigi kormányok „túl liberális” oktatáspolitikáját: az iskolák túlzott önállóságát, a kompetenciaalapú oktatás előtérbe helyezését a „biflázás” helyett, a diákjogok hangsúlyozását a tanári tekintély rovására. Mindazokat a reformokat, melyek (jól, rosszul) de valahol a modern európai trendekhez közelítettek, és valamelyest friss levegőt hoztak a poroszos magyar iskola áporodott világába. A magyar iskolarendszert most megint utolérte a végzete: mielőtt a vetés szárba szökkenhetett volna, bulldózerrel legyalulnak mindent. Mert azért tagadhatatlanul vannak eredmények: a legutóbbi PISA-jelentések lényeges javulást mutattak, az alsó tagozatos mutatók pedig kifejezetten jók. Történt előrelépés az iskolai szegregáció csökkentésében is: a kifutási idő ugyan még rövid, de az első felmérések pozitív eredményt hoztak. Más kérdés, hogy az erőteljes társadalmi szegregációt az iskola önmagában nem tudta, nem is lehetett képes ellensúlyozni. Ehhez viszonyítva az új közoktatási helyettes államtitkár szerint „akkora bűnt senki nem követett el, mint az integrált oktatás”, melynek kapcsán a jól szituált középosztály válogatott „gyerekanyaga” mellé bekerült egy-két hátrányos helyzetű „kakukktojás”. Az új oktatási kormányzat tehát, visszaállítva a szóbeli felvételiket, megerősítené az elitiskolákat, például a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat, egyházi tanintézményeket. (Hol van már a Fidesz valamikori plebejus elképzelése az egységes nyolcosztályos általános iskoláról?) Az oktatás új irányítói sokat beszélnek az iskolai nevelőmunka szükségességéről, de keveset annak tartalmáról. Felállítanának egy nemzeti műveltségi alapminimumot, de egyelőre csak a János vitéz és Harry Potter szembeállításáig jutottak el. Holott Magyarország az évtizedek óta változatlan kötelezőolvasmány- listájával egyedülálló Európában! Ezen a téren tényleg nagy szükség lenne egy kis frissítésre. Viták folynak az osztályozás versus szöveges értékelés hatodrangú kérdésében, de az évek óta katasztrofális idegennyelv-oktatásról mindössze ennyi hangzott el: kevesebb szót kéne az órákon megtanítani, de azokat jobban. A falusi kisiskolák megtartása láthatólag szívügye a kormányzatnak, még azon az áron is, ha összevont osztályokban tanulnak a gyerekek, mondván, a nagyobbak foglalkozhatnának a kicsikkel. Az ilyesfajta oktatás színvonaláról nem esett szó. Pedig bizonyított tény, hogy a jól felszerelt körzetesített iskolákban jóval nagyobb az esély a felzárkózásra, mint a homogén lakosságú, elszegényedett falvakban. Talán mégsem kéne visszahozni a háború előtti fapados „tanyasi osztatlant”. Hasonlóan érzelmi indíttatásból próbálják megmenteni a halódó vidéki főiskolákat, központilag vezényelve oda hallgatókat. Holott az utóbbi években megindult egészséges piaci verseny némely főiskolák esetében a színvonal ugrásszerű emelkedéséhez vezetett. Igaz, a rosszak háttérbe szorultak. Az új oktatási kormányzat „lő Bolognára”, de már visszafogottabban. Az Európában szinte mindenütt bevezetett „bolognai” kétciklusú képzés az egyetlen (igazságos) válasz a felsőoktatás tömegesedésére. Beengedni hallgatók nagy tömegeit, s azután szelektálni. A gond a megvalósítással volt: az egyetemek nem voltak képesek (hajlandók) a ciklusoknak megfelelően átalakítani képzési rendszerüket. Hasonló gondok vannak az évek óta vajúdó szakképzéssel. A kilencvenes évek elképzelése: alaposabb elméleti alapokkal konvertálhatóvá, átképezhetővé tenni a szakmai tudást, beleillik az európai trendekbe. Csakhogy az „elméleti alapozás” nálunk két évvel megnövelte a szakképzés idejét, s elvette a hasznos időt a gyakorlattól, arról nem is szólva, hogy az „elmélet” többnyire az általános iskolai tananyag ismétlésében merült ki. Az új kormányzat szeretné jobban bevonni a vállalkozásokat a képzésbe, s ez, ha nem is „forradalmi” változás, de mindenképpen dicsérendő dolog. Igaz, ezt már eddig is jó néhány kormányzat megpróbálta. Sok pénz kell hozzá, mint a pedagógusok anyagi helyzetének javításához is, ami szintén (távlati) cél. S most már az új kormányzat is kezd szembesülni azzal, hogy pénzből van a legkevesebb. Ma - radnak tehát a hangzatos célok, távlati tervek. A „forradalom”, úgy tűnik, elmarad.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!