Forrón szerette

Arca plasztikai műtétektől volt feszes, ráncai gondosan feltöltve, visszafiatalított külsejének néhány májfoltocska mondott csak konokul ellent. Díszmagyarral takargatta jókora pocakját, de akkor is volt benne grácia, mikor a reptéren rövidgatyában és papucsban megjelent, akár egy átlagos amerikai nyugdíjas turista. Ekkoriban 42 évvel fiatalabb, ötödik feleségével élt, aztán még 82 évesen is tökéletesen működő férfiasságával dicsekedett, amiben eszünk ágába nem jutott kételkedni. Tony több nővel csókolózott életében, mint ahány Magyarországon él, de hát szeretett bohóckodni, ezt is csak imádni lehetett benne. A Van, aki forrón szereti jelmezese szerint jobb popója volt, mint Marilyn Monroe-nak. Persze az isteni Marilyn is elcsábult neki, jó ég, milyen gyönyörű páros lehettek! Mikor Budapesten megjelent, tetőtől talpig tudatában volt személyisége jelentőségének. Peckesen, lehengerlően állt meg az ajtóban. „Lányok, lányok, lányok a faluban…” – gyújtott rá széles mosollyal, ölelésre tárt karokkal a népdalra, és mindenki azonnal megbocsátotta a végtelen várakozást. Kérte, csak Tonynak szólítsák – ugyan hagyjuk a miszterezést, kedves magyar testvéreim! A repülőjegyét maga fizette, és nem kért tiszteletdíjat azért sem, hogy a Gerbeaud cukrászdában rákacsintott pár csinos lányra az országunkat népszerűsítő reklámfilmben, majd kimondta a varázsmondatot: „Some like it hot!” Többet hozott a magyar turizmusnak, mint negyven Széchenyi-terv… Mert hiába duzzad a mellünk a nemzeti kincseink fölött érzett büszkeségtől, és lesz most már külön hivatala is a hungarikumoknak, tény, hogy nincs Eiffel-tornyunk, sem Colosseumunk és a közeljövőben nem épül nálunk Burj Al Magyar sem. Pechünkre nem lakik hullámszörny a Balatonban, de még egy vérszegény Drakulát se tudunk felmutatni. Miről is lehetnénk akkor híresek, különlegesek, vonzóak, ha már nincs köztünk Tony sem? Talán Nobel-díjasainkról? Többségük már nem itt élt, amikor megkapta a díjat és a vele járó hírnevet, és bizonyára okkal, hátra sem igen pillantottak honfitársaikra. Bár Tony még csak nem is itt született, mégis, a People magazintól a The New York Timesig mindenhol fontosnak tartották megjegyezni, hogy mátészalkai zsidó családból származott, s ő erre végtelenül büszke is volt. Akkor talán feltalálóinkról lennénk híresek? Mindenkinek ismerős Rubik vagy Bíró, a golyóstoll atyja, de egy Bűvös kocka sem olyan elbűvölő, mint Tony volt… Az irodalmunkról? Kertész 8 évvel ezelőtti Nobel-díjának hírértéke lecsengett már. Zenében sincs világsztárunk, bár sok világszínvonalú tehetségünk van, ami persze nem lebecsülendő. Talán sportolóinkról? Az olimpia vagy a világversenyek idején valamicskét kitűnhetünk, de kéne legalább egy Forma–1-es pilóta, aki hírünket viszi a világba, mint korábban Puskás, afféle mozgó reklámtáblaként. A csikós-gulyás romantika meg az egészségturizmus együtt összesen sem annyira vonzó, se nem „emberarcú” – ezt nem mi mondtuk, hanem a Magyar Turizmus Zrt. akkori vezérigazgatója –, mint Tony csacska kis reklámfilmje. Rossz hírünket már könnyebben keltik a közéleti és gazdasági történések, ámbátor a katasztrófaturizmus egy újabb tévéostrom esetén biztos nem hozna annyit, amennyit egy kedvezményes szobaárakkal megszépített, békés őszi hétvége. Buenos Airesben egy szabadidős tangótanár, amúgy állatorvos, rögtön tudta, honnan érkeztünk és őszinte elismeréssel nézett ránk, mert a legnagyobb helyi napilapban azt olvasta, a magyarok szerelmeskednek a legtöbbet a világon valami kutatás szerint. Ez már országimázs a javából! Ha legalább lenne egy csinos magyar (származású) nő, aki úgy tudna kacsintani, mint Tony! Vagy el tudnánk adni az életérzést, még ha ehhez az is kell, hogy a közjó érdekében mindenki legalább kétszer ennyit szerelmeskedjen (nullaszor kettő nem ér). Tessék forrón szeretni!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!