Vigyázat, zsidóvicc következik, örök kapaszkodója elbizonytalanodott véleményalkotóknak. A pénteki ellenzéki tüntetés után az elbizonytalanodás szükségszerű, a zsidóviccre meg legfeljebb annyi a mentségem, hogy a demonstrációt értékelő kommenteket és kommentárokat olvasva másnak is eszébe jutottak ilyen-olyan példázatok és hivatkozások.
Például Füles a Micimackóból, akinek gőze nincs, hol van és mit akar, másnak Danton halála, miszerint a forradalom ugyebár felfalja gyermekeit, előkerült Ady is – „Ez a hőkölő harcok népe, / S mosti lapulása is rávall” – még többek emlegették a szervezők felmenőit vagy a létező ellenzéki politikusok édesanyját. Nekem meg az jutott eszembe erről, hogy amikor Izsák és Sámuel, a két jó barát csúnyán összevész, elhatározzák, hogy elmennek a rabbihoz, mondja meg ő, kinek van igaza. Izsákot hallgatja meg elsőként a rabbi, majd azt mondja neki: Izsák, neked van igazad. Másnap megy Sámuel, meghallgatja őt is, majd azt mondja: Sámuel, neked van igazad. Nem érti ezt az ifjú bóher: de hát rebelében, ebben a vitában nem lehet egyszerre igaza Izsáknak is és Sámuelnek is. Mire a rabbi: Bóher, neked van igazad.
Lagymatagra sikeredett ez a pénteki tüntetés, okkal tűnik, hogy a fáradásos törés jelei mutatkoznak az ellenzéki civil mozgalmakban, legyintgetnek is sokan lemondón. Mégis: az előjelek, az ünnepek közti nekifeszülős viták ellenére, valamint a nyilván Orbánék által rendelt ónos eső dacára többen voltak a vártnál. A tiltakozások iránti igény, a düh és a csalódottság munkál még, de ha csak pislákol, az is elég lehet a felizzításhoz melegebb időben. Hogy ez a pénteki szónoknak nem sikerült, az se nagy baj, jönnek majd mások, már jövő héten és a Merkel-látogatás idején, meglátjuk, ők mire mennek. Az ellenzéki csodavárásnak persze véget vetettek a bénácska szervezők és a sokadszorra is zavaros beszédek – de ha mást nem értek el ezek a civilek, minthogy a csodavárás illúziójából felébresztették a kormányváltást akaró tömeget, már ezért is hálásak lehetünk nekik.
Van abban furaság, ahogyan a tömegek akaratát mégiscsak valamiféle cselekvéssé formáló civilek savazása folyik széles körben, azoké, akik legalább odatették magukat, állják a karaktergyilkossági kísérleteket, és próbálkoznak a maguk tán ügyetlen, de azért tiszteletre méltó módján. Miközben az is igaz, hogy plurális társadalomban senkinek sem alanyi joga a közéleti vezető szerep, azért meg kell küzdeni, csapásokat adunk, csapásokat kapunk, ugyebár. És persze igaz az is, hogy a függetlenség önmagában nem hordoz semmiféle értéket a politika színpadán, ám a ma létezőtől függetlennek lenni mégiscsak akceptálható hozzáállás. (És ezen a ponton a gyógypedagógus, valamint a toxikológus nyugalmával időzzünk el Szanyi kapitány javaslatánál, aki szerint a Merkel-látogatás idején Angela Merkel ellen kellene tüntetni Budapesten. Ő ugyebár a szocialista EP-frakció fele…)
Ettől még indokolatlan és kiábrándító az egyes civilekből előtörő, semmivel meg nem alapozott hübrisz, amivel nemhogy a pártokat, de még az egyszerű párttagokat is elkergetik a színpad közeléből. De persze a pártoknak minden lehetőségül adott, hogy ácsoljanak maguknak saját színpadot, a párttagok meg, ha már politizálásra adták a fejüket, teremtsék meg a saját nyilvánosságukat, a veszprémi ellenzéki jelölt, Kész Zoltán például egész ügyesen teszi ezt civil színpad nélkül is. És ha jól értem, a következő tüntetésen már loboghatnak pártzászlók, beszélhetnek párttagok, lássuk hát, mire mennek, engem nagyon érdekel.
Hogy a pénteki színpadról elhangzott beszédek alapján nem építhető semmiféle új ország, kormányozható meg végképp nem? Igaz. Aligha fér meg egymással a gyakorlati politikában a naiv bázisdemokrata az újbaloldali idealistával, ezek ketten meg a piacpárti konzervatív-liberálissal. Másrészt viszont ideje tudomásul venni, hogy az Orbán-rezsim ellenzéke pont ilyen sokszínű sokaság. Ráadásul ezek a mégoly zavaros beszédek mutatják, hogy a tüntetések kiléptek az egy-ügyű tiltakozások köréből, és amit látunk, az maga a rendszerellenzék. Ilyesmit akartunk, igaz-e?
Pártot kellene tehát alapítaniuk a mai civileknek, az lenne az igazi kihívás Orbánék számára, tán igaz, de nem mond-e igazat az a civil szónok is, aki bevallja a színpadon, hogy pártalapításhoz nekik se erejük, se pénzük nincs momentán, és még azt se döntötték el, kedvük van-e hozzá. Ebből így persze az következik, hogy jó eséllyel megismétlődik a Milla kudarca. Annak a kudarcnak viszont nem éppen a rossz időzítés, az előkészítetlen színrelépés volt az (egyik) oka? Minek hát sürgetni, jogos kérdés, miként az is az, hogy akkor azok, akiknek se erejük, se pénzük, se kedvük nincs a politizáláshoz, miért foglalják a színpadot azok elől, akiknek legalább kedvük, az már lenne?
Hetven napja tartanak már a tüntetések, valódi hatásuk még sincs a kormány helyzetére, igaz. De hiszen még csak hetven napja tartanak a tüntetések, hogy lenne elvárható áttörés ennyi idő alatt?
Hogy az egymás mellett létező igazságokból mi következik? Szerintem egy dolog: türelem. Vagy nincs igazam?
-----------------
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!