Lovagoljunk akkor a szavakon. Ne csak azért, mert ez a könnyebbik vég, hanem mert az úgy szokott itt lenni, hogy amíg mi fölháborodunk, megrökönyödünk, belesajdulunk, vagy tán kínunkban, de harsányan röhögünk a kimondott mondatokon, eközben azok csendben, de biztosan cselekvéssé változnak. Komoly itt minden szó, viccnek már rég durva lenne. A tapasztalásra most felkészül: Budapest.
A jól irányzott kiszivárogtatás szerint a miniszterelnök, mielőtt felmosta volna vele a padlót, azt mondta Tarlós István főpolgármesternek, hogy számára Budapest „irodalmi kérdés”. Tarlós ugyebár pénzért ment, ezt kapta válaszul, minekutána elindult a találgatás, hogy ez vajon mégis mit jelent, miféle irodalmi kérdés lehet a főváros. Az ügyben a hvg.hu az érintetteket is megszólaltatta, az irodalom művelőit, és bár a megoldáshoz közelebb ők sem vezettek, született azért pár frappáns és elgondolkodtató írói szösszenet. Többségük olyasmire utal, hogy Budapestnek tényleg van köze az irodalomhoz, már amennyiben „saját történetei vannak” (Péterfy Gergely), illetve, mert „vad szívdobogtató elevenséggel lüktet benne a millenniumi zűrzavar” (Dragomán György). A főváros tehát nem illik bele az orbáni világ- és országképbe, kilóg belőle itt is, ott is, tán mert lehet benne úgy élni, hogy ha függetleníteni nem is, de távol tartani tudja magát az ember az amúgy létező magyar valóságtól. Budapesten kívül, úgy hiszem, ez aligha adatik meg máshol.
A szivárogtató azonban alighanem félreértette a miniszterelnöki szavakat, nem irodalmi, hanem birodalmi kérdés lehet neki ez a város. Hogy ilyesféle, arról a további megjegyzései tanúskodnak, hogy ha rajta múlna, nem adna egyetlen fillér uniós pénzt sem Budapestnek, és tanúskodik az a könyörtelenség is, ahogyan Tarlós Istvánt eltüntette a komolyan vehető politikusok sorából. Tarlós, szegény, az őt a kormányfői dolgozószobában ért megaláztatás után igyekezett eljátszani még a szabadságharcost, de ez neki valahogy rosszabbul áll, mint anno Demszky Gábornak. Talán azért, mert Demszky a főváros kormányzati kivéreztetése után nem kéredzkedett be az ülepbe Fidesz-kongresszusi szónoklattal. Nem mintha nem érdemelné meg, de azért mégiscsak előhívott belőlem némi szánalmat, mikor olvasom, hogy Orbán nem is valami felelősséggel rendelkező kormányzati senkit, hanem magát a segge végét, az ország leggazdagabb munkanélkülijét, Habony Árpádot küldte Tarlósra, hogy aztán a főpolgármester a hírekből tudja meg, hogy a kormány bár pénzt nem ad, de átveszi az agglomerációs közlekedés üzemeltetését. És ő ennek nagyon örült. Talán azért ilyen boldog, mert megértette, mitől irodalmi kérdés Budapest, hiszen a főpolgármesternek lassan tényleg nem marad másra hatásköre, mint a fővárosi színházakra és mozikra, esetleg elpepecselhet még az utcanevekkel is. Ahol viszont a pénz és a (választó) polgárok életére kiható döntések szükségessége megjelenik, azt viszi a kormány, így adva új értelmet az önkormányzatiságnak: ők kormányoznak, a többi meg asszisztálhat hozzá.
Úgy tűnik azonban, hogy a hatáskörileg végtelenül legyengített és újabban politikailag is ellehetetlenített Tarlósnak már az asszisztenciájára se nagyon tartanak igényt. Ki is bukott belőle a másik figyelemre méltó mondat, hogy tudniillik ő „emberileg” csalódott. Emberileg. Hát, üdv a klubban, ahonnan már jó régóta nem látszanak ennek a rezsimnek az emberi vonásai. Látszik viszont, hogy a korlátlannak tekintett hatalom belső köreiben csak a feltétlen lojalitás és az üzleti érdek az irányadó, és Tarlós oda, ha vágyna is rá, be nem férkőzhet soha. Leginkább azért nem, mert tán ő az utolsó, akinek legitimitása, illetve ami maradt belőle, többé-kevésbé független a miniszterelnöktől, mert őt mégiscsak közvetlenül választották, még ha a majd’ másfél millió budapesti választópolgárból csak 290 ezren, akkor is. Ez is egyfajta autonómia lenne, ami Tarlós esetében a hírek szerint annyiban nyilvánult meg, hogy végrehajtotta ugyan, de nem volt elég lelkes a fővárosi hirdetési piacnak a héten amúgy törvénytelennek is ítélt simicskátlanításától. Tarlós példája mutatja meg, hogy a fékevesztett hatalom számára a lojalitás is új jelentéstartalommal bővül: a puszta végrehajtás már magától értetődő, az elvárás a lelkesedés lett. És e tekintetben Tarlós soha nem lesz képes versenyre kelni a helyére pályázó Kocsis Mátéval, az újfideszes embertípus mintapéldányával.
Mindezzel együtt Orbán Viktor részéről nem kockázatmentes ez az újratöltött főváros-vidék szembeállítás. Mert itt Budapesten ma is, ha nem is politikailag, de kulturálisan mindenképpen léteznek az ellen- és különállás szigetei, amelyek ha egyszer összeállnak és megtalálják a maguk emberét, könnyen politikai alternatívává is fejlődhetnek. Feltéve, hogy a messzi 2019-ben, a soron következő választáson lesz még olyan poszt, vagy akár csak értelme-tartalma a szónak: főpolgármester.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
