Szellemes szobapolitológus az MSZP sanyarú sorsáról zajló internetes elmélkedéshez csatolta a mozgóképet. A felvétel a Maldív-szigetek és Afganisztán örökrangadóján készült, a most már halhatatlanságba emelkedő maldív focista tizenegyesnek fut neki, majd még mielőtt a labdához érne, elbotlik saját lábában és arccal fúródik bele a gyepbe. Találó kis metafora, pont illik az MSZP-re.
Metaforagyártásban persze aligha akad jobb ma Lendvai Ildikónál, ő mondta a hét elején, hogy az EP-választáson kapott maflás arra biztosan jó, hogy kiderüljön, halott-e már az MSZP vagy csak alszik. Lennének ennek még fokozatai, például, hogy halott ugyan, de még nő a körme, és talán ez lenne a legnagyobb baj a megmaradt baloldal és az ő megmaradt szavazói szempontjából. De a tegnapi választmányi ülés mintha a másik opciót, az alvósat látszana megerősíteni. Mutattak ugyanis némi életjelet.
Olvasható úgy a választmány döntése a július közepi teljes tisztújításról, hogy az MSZP elkerülte az eszement kapkodás hibáját, de közben nem esik a késlekedés bűnébe sem. Az úgynevezett felmenő rendszerben végrehajtott szerepcserékkel pedig – elvben – színvallásra kényszeríthetők az aspiránsok, s ez mégiscsak okosabbnak tűnik a mindenfajta „jobb híján” megoldásoknál. Van még pár napja a döntésre, de több nincs az „örök reménység” kényelmes szerepét most már tényleg feladni kényszerülő Botka Lászlónak. Lehet érvelni amellett is, hogy vállalja júliusban az MSZP vezetését, de indokolható az is, hogy tartsa szárazon a puskaport 2018-ra és koncentráljon most Szeged megtartására. Akárhogy is dönt, maga mögött – mellett?, előtt? – tudhatja azt a Tóbiás Józsefet, akit jónak mondott szervezőkészsége és az, hogy a nyírségi magyar valóság bugyraiból verekedte fel magát a politika érvonalába, alkalmassá is tehet az MSZP újratervezésének levezénylésére.
Hogy ez az újratervezés a siker bármiféle reményével kecsegtessen, ahhoz az MSZP-nek néhány dolgot biztosan meg kell értenie. Egyrészt azt, hogy nincs szükség kis Fideszekre, se marcipánból gyúrt orbánviktorokra. Fideszből és Orbánból gyakran egy is sok, a műfajban pedig már hirdettek győztest. Az MSZP ellenfele, és nem irigye kell legyen Orbán Viktor rendszerének, és ha továbbra is marad alapja a Habony Árpáddal elköltött ebédekről és a Rogán Antallal elfogyasztott kávékról szóló pletykáknak, akkor a szégyenteljes pusztulás elkerülhetetlen. Ha továbbra is a kritika, sőt inkább a vélemény nélküli szervilizmus marad a szocialistáknál az előrejutás feltétele, ott ette meg a fene az egészet. És ha már itt tartunk, nem árt elfogadni a közhelyben rejlő igazságot, miszerint a fiatalság nem erény, hanem állapot, a harmincas szellemi aggastyánok túlfeszített térfoglalása után pedig ideje belátni, hogy a generációs alapú küzdelmeknek per pillanat semmi értelme abban a pártban, amely történelmének legfiatalabb vezetése alatt került a legtávolabb a fiatal választóktól. El kell továbbá fogadni, hogy az MSZP egykor volt szervezettségére már csak a legöregebb párttagok emlékeznek, pont azok egyébként, akik még mindig a legaktívabbak, ha kampányról, pártszervezésről van szó. Hogy ez mire elég, az elég kontúrosan látszik két választás után.
Akárki vezeti is majd ezt a pártot, nemcsak oka, de módja is lesz most a szerénységre. Tán hallgatni, kérdezni meg tanulni lenne érdemes előbb, felhívni néhány embert azok közül, akiket az elmúlt években elriasztott az MSZP vezetőiből áradó hübrisz.
Ha pedig tanulás, akkor nem árt például elmélyedni az utcán tüntető spanyol diákok mozgalmából kinőtt Podemos párt sikerének tanulmányozásában, ők azok, akik miután száz nap működés után begyűjtöttek egymilliónál több szavazatot az EP-választáson, képviselőik lemondtak busás uniós fizetésük kétharmadáról, hogy a többit jótékony célra ajánlják – szerénység, ugyebár. Vagy itt van az európai baloldal új sztárja, Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki egy heterogén baloldali koalíció élén kormányoz, a munkahelyteremtésre és a társadalmi különbségek csökkentésére irányuló reformjai pedig elsöprő sikert értek az EP-választáson. De lehet tanulni Assad „Adey” Alitől is. Így hívják a maldív focistát, aki csúnyán pofára esett épp a tizenegyesrúgás előtt.
Mert aztán felállt és bevarrta a jobb felsőbe.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
