Gál J. Zoltán: Egy mondat

Obama amerikai elnök első számú szóvivője, komoly figura, bizonyos Josh Earnest mondta ezt, Orbán magyar miniszterelnök első számú izéje, egyre komolytalanabb figura, bizonyos Lázár János szavaira reagálva. Azután történt, hogy Lázár fölolvasta az eléje tolt papírokból: Obama elnök muszlim menekülteket akar Európába telepíteni, erre Soros Györgytől kapott megbízást vagy mit, szóval, ők ketten meg a Clinton család kavarják a válságot enkezükkel, hogy végül a gyíkemberek, illetve a plejádbeli űrlények szóba kerültek-e, arra nem emlékszem, de mindegy is. Csak a szokásos elmebaj, jelentősége annyi, hogy most Lázár mondta a parlamentben, aki azért egy valaki, legalábbis Amerikából nézve annak tűnik, azért reagált rá a maga módján a fehér házi szóvivő. Azt Amerikában nem, csak az újkori magyar kremlinológiában jártasak tudhatják, hogy Lázár általában ekkora baromságok felböfögésétől meg szokta óvni magát, most mégis beleállt, ha a tudatmódosító szereket jóindulatúan kizárjuk, akkor alighanem kényszer hatása alatt. Mert hát kampány van, a kvótaellenes népszavazás kampánya, most, hogy jól megkapta Obama, felkészül Merkel – de ezeket a mondatokat az agysorvadás súlyos kockázata nélkül szétszálazni lehetetlen, forduljunk inkább rá az amerikai elnöki szóvivő szavaira, azokban több az ész meg az értelem, mint egy egész estés kormányinfóban.

Nem biztos – kezdte Josh Earnest –, és ezzel meg is teremtette a mondat finom, távolságtartó eleganciáját. Ezzel nem tér ki a kérdés elől, ugyanakkor eltolja magától mégis, mutató- és hüvelykujja közé csippenti, kisujját szigorúan eltartja, és bár arca rezzenéstelen, mi szinte látjuk rajta az átsuhanó fintort. Olyan az egész, mint amikor a színházra kiöltözött anyuka indulás előtt kiviszi még a szemétbe a gyerek teleszart pelenkáját. Nem haragszik ő, csak bosszús kicsit: hát miért kellett pont most ekkorát idecsúnyázni, te kis haszontalan?! Azt csak mi tudjuk, hogy ezek nem rosszalkodnak. Ezek ilyenek.

Az elnöki szóvivő tisztában van azzal, hogy NATO-szövetségesről van szó, az ilyenekkel pedig, beszéljenek bármekkora baromságot, úgy kell bánni, mint anya a hülye gyerekével. Persze az is lehet, hogy megtanulta a leckét Woody Allentől: sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre, és megvernek a rutinjukkal.

A felütés után azonban a mondat ércessé, keménnyé válik, csak ki kell csomagolni a selyempapírból, hogy értsük. Okkal feltételezhetjük Earnestről, hogy szókincse gazdag, elvégre nyolcadik évét tölti a Fehér Házban, ott általában kikupálódik az ember. Lett volna neki eszköze számos reagálásra. Használhatta volna a mindenkori fideszes politikusok örök kibúvóját, hogy nem hallottam, nem láttam, nem olvastam, tőle ez még hiteles is lett volna, hiszen miért is kellene egy elnöki szóvivőnek követnie a magyar kormányinfókat, ugyebár. Aztán választhatta volna azt is, hogy nem akar reagálni, elnézték volna neki, elvégre történik egy s más mostanság Amerikában Lázár nélkül is. De ő a lehetőségek széles tárházából ezt választotta: worthy, azaz méltó.

A szóválasztás annak világos kifejezése, hogy a magyar kormány kikerült a komolyan vehető partnerek köréből. Ez a súlyosan bornírt retorika mindenhol máshol a futóbolondok sajátja, színesítik ilyenek az amerikai politikát is, de körülbelül annyi hatásuk van rá, mint annak az úrnak, aki gumicsizmával a fején ígért ingyen pónit minden amerikainak az idei elnökválasztási kampány elején. Vele se szálltak vitába.

A baj csak az, hogy az elnöki szóvivő, tökéletes mondata ellenére, súlyosan téved. Mert ezt ennyivel már nem lehet elintézni. Hiába tűnik messziről nézve tomboló őrületnek, mi benne élünk, kérem, és éppen úgy áll, hogy ennek az országnak nem kicsi része hittel, meggyőződéssel vallja ezt az obamás-sorosos hülyeséget. Miért ne tenné, ha ezt hallja éjjel és nappal, ezt hallja minden hullámhosszon? Mást meg nem nagyon, hiszen a magyar politikában nem maradt esély az érdemi vitára meg a józan érvelésre, nem jut rá se műsoridő, se felület, aki megpróbálkozik ilyennel, arra ráküldik a fideszes droidokat vagy magát a rezsibirkózót, akinek, ha elfogynak az előre gyártott gyűlöletkeltő mondatai, legfeljebb kimegy a stúdióból. Lehet persze megint az ellenzéket kárhoztatni ezért, de azt kár lenne tagadni, hogy a mindent elárasztó ostoba hazugságokkal szemben nem (csak) a képességük hiányzik, de az eszközeik is. Szükség lenne hát némi segítségre, nem is a pártoknak, de ennek a szomorú országnak, legalábbis azon részének, amelyik nem csak a gyűlölködésben szeret dagonyázni, a politikát nem keveri össze a vallással, és szeretné érteni az őt körülvevő világot. Neki mindez nem elég, mert nem ér rá kibogozni a diplomáciai finomkodásba csomagolt kritikát, nem elemezgeti az amerikai szóvivő cizellált reakcióját sem, hanem arra vár, hogy mondja ki végre valaki, a fehér házi, esetleg berlini, netán valamelyik brüsszeli pulpitus mögül, mert onnan még hiteles, hogy aljas kis hazudozók akarják megtéveszteni a magyarokat, és ha az ilyeneket nem zavarják el sürgősen, akkor mehet vissza ez az ország oda, ahonnan jött, a Balkán szélére, a periféria kilátástalanságába.

Méltó válasz kell már, az biztos.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!