Miért nem képesek ezek megegyezni, egy asztalhoz ülni, egyetérteni bármiben, akármiben? Egyik kedvenc kérdésem ez, gyakran hallom, ha politikára kerül a szó. Mintha a pártok közti vita akadályozná, hogy szerteáradjon itt a boldogság, hogy párduc öleljen gödölyét.
Vita persze van sokféle, hányszor olvastuk már, hogy az angol képviselők, miután üvöltve szidták egymás felmenőit a parlamentben, nagy békében iszogatják együtt a barna sört a sarki pubban. De a magyar képviselő jobban szereti a bőrös virslit az országházi büfében, s ha előfordul is néhanap, hogy ott egy asztalnál kénytelen tunkolni kormánypárti az ellenzékivel, aligha hiszem, hogy lenne ma olyan fideszes, aki esténként összejár egy szocialistával. Eddig azt hittük, ez a baj, a süket fülek meg az egymáshoz vágott durva szavak. Most meg kiderül, igazi baj abból van, ha képesek megegyezni mégis.
Kényszerből ültek egy asztalhoz, persze, választások után meg kell alkudni a parlamenti tisztségek elosztásáról. Örült mindenki, milyen gyorsan ment ez idén, és úgy áll, hogy egy korábbi skinheadvezér lesz az Országgyűlés alelnöke, és az újnyilas párt zavaros fejű díszleánya felügyeli majd az oktatási és kulturális ügyeket a parlamentben. Ami az előbbit illeti, legalább egy előnye lesz, hogy megint csak háromhetente ülésezik a T. Ház: kevesebbszer kell szembesülni a szégyennel, hogy elég kicsivel hosszabb haj a bőrfejre, máris egy konkrét náci adhatja meg a szót a többeknek a pulpitusról. Hanem a Jobbik beengedése az iskolákba, az megmagyarázhatatlan.
Mert igaz, hogy egymillió szavazóval a háta mögött okkal tartanak igényt bizottsági elnöki posztra. Igaz az is, hogy esetükben a kérdés úgy jogos: hol okoznak kisebb kárt? Persze az általuk kinézett nemzetbiztonsági bizottság élén is furán mutat egy olyan párt politikusa, amelyik a fél világ által terroristagyanúsnak tartott szervezetekkel tart kapcsolatot. De ha az a kérdés, elviseljük-e, hogy hepciáskodnak időnként a titkosszolgálatok ellenőrzése ürügyén, avagy megtűrjük-e őket a gyerekeink közelében, befolyást engedünk-e a magyar kultúra alakítására egy olyan embernek, aki ha a holokausztról beszél, betuszakolja a mondatába: „úgynevezett”, akkor aligha lehet kétséges a válasz.
A Fidesz cinikus mosollyal nézte az ellenzékiek egyezkedését, az ő jóváhagyásuk hallgatólagos, az MSZP-é viszont nagyon is aktív. Próbálom érteni, mi ennek a politikai értelme. Mit akarnak ezzel üzenni a választónak? Hogy nekik fontosabbak a titkok, mint a tananyag? Hogy a baloldal újjáépítésének a nemzetbiztonság lenne a terepe az oktatás és a kultúra helyett? Bár, ha jobban belegondolok, kitűnő búvóhely a nemzetbiztonság, ott még az is titokban marad, ha nincs egy fia gondolatunk se.
Jól kezdődik hát ez a ciklus, és ha már itt, az egyezkedésnél tartunk, érdemes tán elmerengeni kicsinykét egy hír sorsa felett, ami ebben a lapban jelent meg a múlt héten. Lényege az volt, hogy több egymástól független forrás is állítja, kapcsolatot tart egymással Mesterházy Attila MSZP-elnök és Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója. És bár ezt Mesterházy egy előzmény nélküli kérdésre adott válaszában tagadta, a háttéralkuk meglétére utal, hogy egyes szocialisták igyekeztek megóvni a kampány idején Rogán Antalt és az ő magától növő házát a túlzott sajtóérdeklődéstől.
A cikkben próbáltuk kutatni, mégis, mi lehet a feltételezett titkos találkák témája, ennek kapcsán írtunk a fura mód megszaporodott Közgép-hirdetésekről egyes baloldalhoz köthető lapokban, és arról, hogy az MSZP elnöke a párt súlyos adóssága miatt milyen csúnyán kiszolgáltatott helyzetben van.
A cikk – azt hittem legalábbis – bepillantást adott a politikát alakító háttéralkuk világába, oda, ahol sok mindenre lehet magyarázatot találni, amit eddig nem nagyon értettünk: gyatra kampányra, gyorsan elhaló vagy éppen hirtelen felfújt ügyekre, arra, hogy ki védett személy, és ki céltábla itt. Azt is gondoltam, hogy ezen a héten mindazok, akiknek ebben a tárgyban információik vannak – tudom, hogy vannak – talán bátrabban előállnak most velük. Tévedtem, és a beismerés most azért kívánkozik ide, mert magyarázza a magyar politika valóságos működését ez is.
A VH hírét elsőként a Fidesz-birodalom nyomtatott vezérterméke, a Magyar Nemzet dolgozta fel, mégpedig úgy, hogy annak érdeméről egyetlen árva szót sem ejtett, viszont vert nagyobbacska habot az MSZP adóssága körül. Se Habony, se Rogán, se Mesterházy, viszont Gyurcsány annál inkább, mert hát ki más a hibás, ugyebár, szóba került szerénységem is, különféle kontextusban. Nem feldolgozhatatlan ez nekem, inkább attól borzongtam megint, milyen szervezetten, egységesen, és mindféle szakmai-etikai korlát nélkül szolgálja kenyéradó gazdáik érdekét a Fidesz-sajtó, köztévéstül, közrádióstul. Mesterházyból és Habonyból egy perc alatt a pártját és országát eladósító Gyurcsány és bandája lett, abból aztán a szoci öregek fenekedése, akik most ki akarják szorítani szegény megújulást vezénylő fiatalokat, repkedtek a jelzők, az összeesküvés- elméletek. Naiv és tudatlan, aki ezen meglepődik, tudom én, de mégsem tanulság nélküli végignézni újra, hogyan nyeli be a Fidesz-sajtó politikai manipulációját a magyar sajtó azon része is, amelyik (még) nem Simicska Lajos fizetési listáján csücsül.
Még hogy nem képesek ezek megegyezni?! Mostantól kéretik semmin sem csodálkozni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
