Sok mindenre jó egy helikopter. Onnan adatik például a helicopter-view, ahogy az angol hívja a részletekben el nem vesző összképet. A nagylátószög hasznos a múlt vasárnapi népszavazás következményeinek számba vételéhez, mert így látszik tisztán, hogy én (is) tévedtem. Hittem is, írtam is, hogy ha a gyomorforgató tudatmérgezés, a magyar történelem legdrágább kampánya ellenére mégis érvénytelen lesz a referendum, akkor egy kicsit jobb hely lesz Magyarország. Hát, érvénytelen lett, de Magyarország nem lett jobb hely, viszont ma, úgy tűnik, rosszabb, az lesz. Mert, fájdalom, Orbán Viktor jól mondja. Akkor is, ha a mondat közjogilag értelmetlen, minden egyéb szempontból pedig aljas, a következményeket illetően pontos: ez a népszavazás politikailag tényleg érvényes lett. Politikai érvénye pedig két egymásnak ellentmondó, mégis egyszerre igaz állítással írható le. Hogy Orbán Viktor már legyőzhető. És hogy Orbán Viktor még nem győzhető le.
Ami az első állítást illeti, ez a népszavazás azt bizonyítja, hogy Orbán és a Fidesz ennyit tud. Vagy inkább így: ezt tudja, mást nem. Nincs itt, kérem, semmiféle csodafegyver meg mindent vivő Kubatov-lista, a közhatalommal és a közpénzekkel való bűnös visszaélések és a magukra szabott választási szabályok megsértése is kevés volt az elvárt mozgósításhoz. A régi lemezt pörgetik csak, még ha egyre magasabbra tekerik a hangerőt, akkor is. Hiába zavarják el a művházakba a politikusaikat, többségük nem csak a migráncsokkal, de a magyar mondatszerkezettel is heves küzdelmet folytat, tömegvonzó képességük vetekszik egy többnapos vízihulláéval.
Az, hogy ennyire képesek csak, amit ebben a hecckampányban produkáltak, más értelemben is igaz: Orbán már nem tud lejönni a gyűlöletszerről. Ezt Tölgyessy Péter úgy mondja szebben, hogy a rendszer természete nem engedi meg a konszolidációt. Jól kalkulálható tehát, hogy a választásokig hátralévő másfél évben folytatódik a megosztásra, bűnbakképzésre alapozott ösztönpolitizálás. Már a választás éjszakáján ki is jelölték az új irányt: Brüsszel vagy Budapest, tette fel a végtelenül ostoba kérdést a miniszterelnök, a menekültekkel szemben felszított gyűlöletet az EU-ra mint olyanra irányítva. Ez persze még az eddigieknél is veszélyesebb játék – lenne, ha nem megint a sokat próbált kettős beszéd szép példája kezdene felsejleni előttünk. Mert amit ma tudunk a népszavazás következményeként előadott alkotmánymódosításról, a magyar identitás spirituális kereteinek vagy minek az Alaptörvénybe írásáról, az maga a színtiszta átverés: a hatályos európai jog leírása cirkalmas szóvirágokkal. De hazai használatra ez is megteszi, és ha ehhez hozzávesszük még a végére tartogatott közérzetjavítást – az adó lesz az új rezsi –, akkor kész is a recept, Orbán Viktor szerint a kormányzás. Egyszerű, mint a faék.
Csakhogy a népszavazási adatok azt is mutatják, hogy ennek a politikának a hatótávolsága szűkül. A nagyvárosokban megmutatkozó alacsony részvétel, a fiatalabbak és a képzettebbek elfordulása akár jelezhetnék is a vég kezdetét. A Fidesznek se új témái, se új arcai, se új technikái nincsenek, az érdemi kormányzásra való képtelenségük egyre nyilvánvalóbb, a velejéig romlott oligarchaviláguk egymásnak feszülése pedig láthatóvá teszi a belső hajszálrepedéseket is. A ma létező megosztott ellenzék bojkott felhívása is hatásosnak bizonyult, nem is beszélve arról, hogy a kétfarkú viccpárt néhány hét alatt volt képes érdemi befolyást gyakorolni a választókra.
Mindebből kirajzolódik az Orbán legyőzésére is alkalmas ellenzéki stratégia, elvben legalább. Ha ugyanis az egyéni választókörzetekben egyetlen esélyes ellenzéki jelölt állna szemben a Fidesz jelöltjével, az a mai viszonyok közt is elvezethet Orbán kormánytöbbségének elfogyásához. Csakhogy a demokrata ellenzék ezen a ponton nem csak saját hitelességi deficitjébe, valamint az egymással szembeni kóros bizalomhiány problémájába ütközik, de a Jobbik-dilemmába is: lehet-e, szabad- e bármiféle egyezség a Jobbikkal Orbán leváltása érdekében?
Mivel már a kérdés feltevésébe is belepirul az ilyen magamfajta, rá is térhetünk a második állításra: Orbán ma nem legyőzhető. Bázisa kevés egy érvényes referendumhoz, de per pillanat elegendő a választási győzelemhez. Ez a tábor ráadásul minden eddiginél stabilabb, mert már nem pusztán világnézet és hit tartja egyben, de Orbán ezzel a kampánnyal egy alternatív valóságba is bevezette őket.
És ennek a valóságuknak nincsen már kapcsolódása a rajtuk kívül álló világgal.
A tényeken, igazságon túli szektás világ rémisztő sötétjére tekintve érvényét veszti a mondat, amit sokan, sokszor leírtak már, bár ők is inkább reménykedésből, mintsem meggyőződésből: hogy tudniillik Magyarország azért nem tekinthető virtigli autokráciának, mert itt a kormány még választáson leváltható. Mivel maguk mondták, hogy ezt a népszavazást főpróbának tekintik, világos, hogy a következő választásnak sem lesz semmi köze a demokratikus versenyhez, és az is könnyen kitalálható, milyen reakciókat szülne, ha netán az eredmény nem Orbán kedve szerint alakulna. El tudja valaki képzelni, hogy ez az ember egyszer odasétál a parlamenti patkóban az új miniszterelnökhöz, udvariasan kezet nyújt neki, majd beül az ellenzéki padsorba? Ezután a népszavazás után ennek a minden demokráciában természetes helyzetnek az elképzeléséhez már nem csak színes fantázia, de akutnaivitás szükségeltetik.
De egyszer úgyis vége lesz, persze, okozhatja a rezsim bukását az ellenzéki térfél átrendeződése is, de ezután a népszavazás után inkább olyan vég valószínűsíthető, ami megesett már párszor a történelemben az olyasfajta helyeken, mint amilyenné Magyarország lett. Ahol a végkifejletben gyakran jut szerep a helikopternek, ami a lagziba járásnál sokkal alkalmasabb eszköz meneküléshez.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!