Ez a Ligi most egy ideig ne menjen Görögországba, azt hiszem, csúnyán megvernék ott.
A kaszák, meg a kapák úgyis kéznél vannak, százezrek tüntetnek az utcán, még többen sztrájkolnak, égnek a boltok, mert a görögöknek végképp elegük lett a megszorításokból. Erre jön Jürgen Ligi, az észt pénzügyminiszter, és azt mondja, hogy ez csak rinyálás, a görögök nem is tudják, mi az a megszorítás és még mindig jobban élnek, mint amit megengedhetnének maguknak. Nesze. Hát csoda, hogy ökölbe szorul a görög kéz? Ettől még ennek a Liginek, fájdalom, igaza van.
Mifelénk persze bármekkora tömeget fel lehetne oszlatni egy észt–görög vita részletes elemzésével, pedig mindez igencsak közelről érint minket, időben is, térben is. Miközben mély együttérzéssel nézzük a fel-felizzó görögtüzeket, jó tudni, hogy Görögországban a válság előtt az életszínvonal megközelítette az Európai Unió átlagának 85 százalékát, a már évek óta egymást követő megszorítások ezt úgy tíz százalékkal, az unió átlagának körülbelül 70 százalékra nyomták le. Magyarország ezt a 70 százalékot húsz-harminc év alatt lett volna képes elérni, ha nem szól közbe a válság. De közbeszólt. Minek következtében például Ligi pénzügyminiszter hazájában, Észtországban megállapodtak az IMF-fel – na, ismerős? –, tízszázaléknyi bért elvettek a közalkalmazottaktól, növelték a nyugdíjkorhatárt és érdemben csökkentették a szociális kiadásokat. Az észt gazdaság vissza is esett 14 százalékkal. Hogy aztán tavaly már 8,3 százalékkal nőjön, és januártól euróval fizethessenek. Azt hiszem, ezt hívná Matolcsy ortodox gazdaságpolitikának.
Eközben Görögországban az IMF-re várnak, mikor éppen nem tüntetnek ellene. A hírek szerint a valutaalap el is készítette elemzését a görög gazdaságról, fontos dokumentum ez, alapja a hitelnyújtásnak. Csakhogy nem merik nyilvánosságra hozni. Megvárják vele állítólag az amerikai elnökválasztást. Nem nehéz kitalálni ennek alapján, hogy a papírban az áll: elkerülhetetlen a görög államcsőd. Ennek hatásai pedig úgy gyűrűznének tova egy újabb európai válsághullám nyomán a világgazdaságban, hogy az még a jelenleg magabiztosnak tűnő Obama elnök újraválasztását is veszélyeztetné. A probléma egyelőre tehát jegeltetik, megoldása nincs. Mindez azért fontos most nekünk, mert jó előre kijelöli a feladatot és annak határidejét is a magyar kormány számára. Ha ugyanis novemberben, az amerikai választás után beüt a görög csőd azt mi az elsők között fogjuk nyögni fájdalmasan. A jelenlegi állás szerint ez a hatás az IMF védőhálója nélkül fogja érni a legyengített magyar gazdaságot. Magyarország ma olyan állapotban van, hogy a válság újabb hulláma jó eséllyel lesodorja a lábáról.
Egyre több jel utal arra, hogy Európa készül az immár sokadik Armageddonra. A föderációval készül, a minden eddiginél szorosabb gazdasági és politikai unióval. Ötven évig a szót sem merték kimondani, manapság már inkább a részletekről vitatkozgatnak. Ez a vita ma Magyarország teljes kihagyásával zajlik, véleményünkre, amely rendre kimerül a szuverenitás szó különböző szövegösszefüggésekbe ágyazásában, ma már senki nem kíváncsi. Európának már nincs ideje a lemaradók és értetlenek győzködésére. A válságkezelésre egyedül alkalmas európai föderáció gyorsabban megvalósulhat, mint azt bárki hitte volna. Gyorsabban, de ha nem fordul nagyot a magyar gazdaság- és külpolitika, akkor nélkülünk. A fordulat pedig abban áll, hogy amit unortodox eszközökkel elrontottak, azt ortodox eszközökkel lehet csak rendbe tenni. Ahogyan például az észtek tették, ennek minden fájdalmas következményével.
Időnként azt hihetnénk, Orbán Viktor kapizsgálja, mibe keveredett. Tegnap is mondott olyanokat, hogy „aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé”. Eddig jó, a felismerés megfogant. A baj csak az, hogy ennek kimondása után rendszerint folytatja még a beszédet, tegnap például így: a politikus és a gazdaember is pásztor, a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot és ma nyugodtan mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat. Mindezt egy Turul-szobor avatásán. Azt hiszem, ott, ahol mostanság a sorsunk eldől, nem nagyon tudják, mi a fene az a turul. Onnan juhok sem látszanak. Legfeljebb birkák.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!