Kiss Lászlónak persze mennie kellett.
Mehetett volna másként az úszókapitány, ha máskor megy. Pár napon múlott csak, azon a romboló, pusztító és gyomorforgató pár napon.
Akkor nem kellett volna kullognia, olimpiai és világbajnokok sorfala között távozhatott volna, a hálás tanítványok tapsa által kísérve. Ha példakép már nem is lehet soha többé, de lehetett volna még példa. Példája annak, hogy megértette végre valaki, mire kötelezi őt a bizalom, amit mások megelőlegeztek neki. A szülők, amikor a gyereküket átadták neki az uszodában. A sportolók, akik rábízták egész fiatal életüket. És a mi bizalmunk, akik Laci bácsinak hívtuk ismeretlenül is, akiknek idolokat, a rajongás örömét és büszkeséget adott. Példája lehetett volna, hogy a sportban sem csak aranyárban mérik az embert.
Azt mondta, 55 évvel ezelőtt kapott egy új esélyt a sorstól, és ő élt vele. Hát nem. Mert most, pár napja kapta az esélyt, arra, hogy bizonyítson: megszolgálta azt a bizalmat, aminek ereje 55 évig engedte, hogy a bírósági ítéletből és jegyzőkönyvekből kiolvasható szörnyűséges bűne feledésbe merüljön. Kiss László most harcba indulna, hogy perújrafelvétellel ártatlanságát bizonyítsa – miért csak most, vajon miért? –, de értenie kellett volna, hogy nem az elmúlt 55 év sikereire való hivatkozással kell védekezni, hanem az elmúlt 55 év sikereinek védelmében kell vállalnia a szembenézést. Most már késő, pár nap csak, ami elvett tőlünk egy példaképet, és nem adott példát, már megint nem. A tettel, a nemi erőszakkal össze nem vethető, de megbocsáthatatlan ez is.
Gyárfás Tamásnak persze mennie kell.
Nem tudom, kinek mekkora szerepe van az elmúlt pár nap pusztító rombolásában, hogy ez Kiss László akaratával vagy asszisztenciájával történt-e, de felelősséget ezért az úszószövetségnek, legelébb is annak elnökének kell vállalnia. Azért a jól megszokott magyar vircsaftért, ahogy a bűnt elfedni, a következményt eltussolni igyekeztek. Most legalább nem sikerült, lebuktak, ennyi csak, ami elégtételnek megmaradt minekünk. Lebuktak a manipulációval, ahogy utólag akartak belenyúlni Kiss László életrajzába. Lebuktak, ahogy elnökségi kiállást és Cseh Lászlót és az ő hitelességét hazudták Kiss mögé. Lebuktak a nemi erőszakot relativizálni igyekvő otromba macsó dumáikkal.
Erre sincs mentség.
Akkor sincs, ha ők is csak azt tették, mint amit annyian, annyiszor már: megpróbálták kihasználni ennek a következmények nélküli országnak minden poshadt kisszerűségét. Azt, ami biztosítja nekik a csak a hatalmasok és befolyásosak számára megadatott akolmeleget. Ahol a bűn rendszerint úgyis elfelejtődik. Ha meg mégis felfeslik a múlt, fontosabb kérdés, hogy „kinek az érdeke ezt elővenni?”, mint az, hogy „mi a következménye?” és „mi kell ahhoz, hogy soha meg ne ismétlődjék?”.
Ők, akiknek mindig van mire hivatkozniuk, akiket mindig megvéd a saját közegük. Az a magyar elit, amely balkáni posványában oly sokszor szembekerült már a teljesítmény tiszteletét kikövetelő nyugati kultúrával (hogy a sok példa közül most csak a leginkább ideillőt, a Hosszú Katinka-ügyet említsük, amit más megvilágításba helyez és jobban érthetővé tesz Kiss László tette és az azt mentegetni igyekvő úszószövetségi vezérkar).
Ez a közeg, annak mentalitása okozza, hogy Kiss László ügyében már az ügynökvád is terjed széles körben, mint ami magyarázhatja, hogyan lehetett ilyen könnyen megúszni egy ennyire súlyost bűnt, a nemi erőszakot. Hogy van-e alapja a sejtetésnek, bár ránk is tartozna, nem tudhatjuk, és azért nem, mert Magyarország maradt az egyetlen hely a régióban, ahol az ügynökakták még mindig nem a múlttal való szembenézés képességét szolgálják, hanem azokat, akiknek módjuk és érdekük lehet az információkkal való visszaélésre.
Újra és újra belebotlunk a saját múltunkba, amit mindig át- és újraírnak nekünk az éppen aktuális jelen megtámasztására. Aztán ha mégis feltör a mocska, mint most, és állásfoglalásra, ítéletalkotásra késztet, mint most, akkor szembenézés helyett a tényekből hiteket gyúrunk, és azokkal esünk egymásnak, mint most. Dőlnek le tőle a bálványaink, odavész méltóság és tekintély, bűnösből lesz áldozat, áldozatból bűnös, mind-mind magában hordja ennek az országnak sok évtizedes nyomorát. Az egész rohadt ménes már csak és kizárólag állatorvosi lovakból áll minálunk, mi meg maradunk, akik voltunk mindig is, lovas nemzet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
