Majtényi Lászlóból nem lesz köztársasági elnök. Ám ez a – különösebb éleslátást sem igénylő – tényállítás nem Majtényi államfőjelölése elleni, hanem mellette szóló érv.
A magyar politikai tutimondó körökben hosszú évek rutinjával űzött lesajnálás, fitymálás, agyonokoskodás ezúttal is a könnyebb út. Hogy micsoda marhaság ez a petíciózás, hogy a nyílt leveleken már csak röhögni lehet. Meg hát kit érdekel a jogállam, az alkotmányosság meg a tiszta választás ügye, érzelemre kell itt hatni, nem az értelemre, jó politikus a választó zsebébe beszél bele, nem a szemébe, ehhez pedig Majtényi túlképzett. Egyébként is elmúlt hatvan, a megmerevedett magyar politikai viszonyok pedig generációváltásért kiáltanak, olyanokért, akik beszélik a politika új nyelvét, amit Orbán igen, Majtényi viszont professzoros hozzá. A demokráciáról szóló szónoklatokkal pedig bármekkora tömeget fel lehet oszlatni mifelénk, tizenöt másodperces igazságok kellenek ide. A civilek amúgy is húzzanak a fenébe, eddig sem értek el semmit, a meg-megújuló reménykedést mindig a csalódás követte, ami az apátiát növeli csak a kormányváltáshoz elengedhetetlen választói aktivitás fokozása helyett.
Még ha sok igazság is van ezekben az érvekben, az ilyesfajta mondatokba gyúrt lemondó legyintés figyelmen kívül hagyja azt, ami a mai viszonyok között bármiféle változás kiindulópontja, egyben legfontosabb feltétele: a beleállás bátorságát.
Amikor tehát sok és sokféle egyéni teljesítményt felmutatni képes magyar értelmiségi – köztük olyanok, akiknek ez nem mindennapi szokásuk – arccal-névvel, hittel-meggyőződéssel vállalja véleményét, Majtényi László pedig a felkérésüket elfogadva besétál a karaktergyilkosságok áldozataival teli politikai csatatérbe, számolva annak minden következményével, akkor ezt tisztelni és támogatni muszáj, nem pedig belekötni visszakézből. Már csak azért is, mert Majtényi az eleve elrendelt vesztes pozícióját vállalja most fel. Ő nyilván tisztában van vele: másodlagos dolog most, hogy eljut-e köztársaságielnök-jelöltként a parlamenti szavazásig (azon túl biztosan nem), hogy második fordulóra kényszeríti-e Ádert (a Jobbik támogatásának hiányában amúgy is valószínű a kétkörös szavazás), de a tavasszal esedékes parlamenti államfőválasztásnál sokkal fontosabb, hogy mi történik addig vele.
Már a felkérés elfogadása óta eltelt néhány nap is sok tanulsággal szolgált.
Elég pontos képet fest például a kormányváltás ma létező esélyéről, hogy micsoda zavarodottságot okozott Majtényi jelölése. Ahogy most áll, annak alapján az MSZP, a DK és az Együtt képviselői, ha nem is veti szét őket a lelkesedés, de hajlandónak mutatkoznak beállni mögé, így hát az LMP-n múlik, van-e esélye felkerülni a parlamenti szavazólapra.
Majtényi értékrendje – eddigi munkássága, ombudsmanként, majd ORTT-elnökként eltöltött évei alapján – egyáltalán nem áll távol az LMP-éétől, már ha az LMP-nek maradt még valamije abból a karakterből, ami őket hét évvel ezelőtt a parlamentbe juttatta. 2018-ra tekintve is jó tudni, hogy az LMP per pillanat nem csak Majtényiről nem tudja, mit gondoljon, de saját magával sincs tisztában, sőt leginkább azzal nincs, Orbán Viktor őszinte örömére. Beszédes aztán a Jobbik reakciója is, még ha tőlük Majtényi igazán távol is áll, jelölése kapcsán sikerült olyan összevissza beszédbe keveredniük, amiből pontosan kiviláglik a stratégiai paradoxon: lehet-e Orbán egyetlen potens ellenfelének szerepében tetszelegve beleharapni a Fidesz szavazótáborába?
Aki eddig magától nem tudta volna, már ennyiből is rájöhetett: a jelenlegi terepasztalon nincs fönt a megoldás, a kormányváltás a steril pártosság keretei közt ma elképzelhetetlen. Elkerülhetetlen tehát a civil világ és a pártok valamiféle együttműködése, ennek pedig jó próbája Majtényi László államfőjelölése – ideje is van már ennek a próbának. Mert ha Majtényi elnöki alkalmasságáról ezután is csak petíciókból értesültünk, hát akkor ott ette meg a fene. Fórumokat, felületet kell számára biztosítani, mert ha ma nem is tűnik mozgósító erejűnek, mégse elodázható, hogy a jogállam reparálásának lehetőségéről, az alkotmányosság kereteinek visszaállításáról és a tiszta, egyenlő esélyeket biztosító választási rendszerről szóló okos érvek visszakerüljenek a közbeszédbe.
Ehhez azonban a Majtényi mögé besoroló pártok szervezőmunkája, mozgósítása szükséges, a civil világtól pedig – végre-valahára – annak elfogadása, hogy a pártok el- és befogadása nélkül nem fog itt történni soha semmi.
Majtényi Lászlóval persze nem oldódnak meg a demokratikus ellenzéki pártok személyi gondjai. Ő egy normális országban valószínűleg kitűnő köztársasági elnök lenne, de egy kormányfőtől tényleg mást és máshogyan várnak a választók, mint amit ő tud. De jelölése a mostanság újratöltött ellenzéki miniszterelnök-jelölti casting szempontjából is szolgál tanulságokkal. Legelébb is azzal, hogy aki vezető akar lenni, annak helyesebb ultimátumok helyett koherens értékrend és világkép megfogalmazásával kezdenie. Mert a kényszerből, jobb híján, netán sértettségből vállalt jelöltségnek csakis csúnya pofára esés lehet a vége.
Majtényi Lászlóból tehát nem lesz köztársasági elnök. De jelöltsége közelebb vihet egy olyan országhoz, ahol nem csak Orbán Viktor kegyelméből lehet valaki államfő.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
