Rögzítsük először is a startállapotot: miközben egyik kezükkel átírják a múltunkat, másikkal rubelre váltják a jövőnket, a sokévnyi fáradságos kommunistázásba beleőszült konjunktúravitézek felvonulást szerveznek, hogy megvédjék az oroszokat a magyaroktól, de az is lehet, hogy fordítva. Nehéz őket követni.

Beleszédül az ember, minek következtében könnyen támadhat hányingere. Közben esni kezdett a hó meg a forint is, a hideg idő és a rideg valóság elől a rezsicsökkentő fórumok akolmelege nyújt menedéket, és lehetőséget a jó emésztéshez nélkülözhetetlen kis esti gyurcsányozásra, némi személyes adatért cserébe. Na, innen szép nyerni, ahogy mondani szokták, de ez most nem pontos, innen kell nyerni, így az. Kell, hogy ne kelljen úgy küzdeni a ránk erőltetett Kelet helyett a Nyugat választásáért, ahogyan azt alig pár száz kilométerre innen teszik bátor emberek.

Elsősorban is Mesterházy Attilának kell most már nyernie. Tegnaptól az ő dolga lett ez, úgy is mint kihívónak, ellenfélnek, mint annak a bizonyos másiknak. Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje, nem is hangzik rosszul.

Volt idő, mikor együtt dolgoztunk, nem lettünk barátok mégsem. Mintha most sem lenne túl sok barátja, azok között biztosan nem, akik valamiféle messiást vágytak a baloldal élére. Mesterházy nem az. Politikus. „Csak” egy politikus, fintoroghatnak, akik annyi év után sem törődnek bele, hogy a politikában nem váteszek és csúcsentellektüelek, hanem „csak” politikusok küzdenek, telve ambícióval, számítón és taktikusan. Aki nem így teszi, elbukik. Mesterházy az egykor volt messiásoknál és újsütetű messiásjelölteknél is ügyesebben küzdött meg a feladatért. Jár neki tehát. Tehette volna, hogy átengedi valakinek a szerepet, lehetett volna kényelmesebb is: a vereségért lenne kit hibáztatnia, győzelem esetén meg úgyis kihagyhatatlan a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. Nem kibicelt mégsem, beleállt, és ez aligha elvitatható politikusi erény.

Négy éve is vállalta a jelölt szerepét, a biztos vereség tudatában. Helytállt a kampányban, de akkor még bízhatott a jutalmában, hogy megkapja az MSZP vezetésének lehetőségét. Tán többen voltak, akik nem hitték el neki, hogy élni is tud majd vele. Ma mégis megkérdőjelezhetetlenül uralja a pártját, Horn Gyula óta a legerősebben. Ahogy Gyurcsány mondta – kampányszempontból is helyesen –, ő a karmester és neki hegedül már minden egykori ellenlábasa. Politikusi teljesítmény ez is.

De a vereségért már nem jár jutalom, csak a könnyed kézzel kiosztható bűnbak szerepe, vele az alig negyvenévesen félbemaradó politikusi karrier kockázata. Siker viszont csak annak jár a politika nagyszínpadán, aki kockáztat. Mesterházynak pedig, hogy ne haljon bele a vereségbe, a győzelemért kell meghalnia a hátralevő 70 nap mindegyikén. Márpedig ilyen ellenféllel szemben kampányolni csak ekként lehet. Ha így vesszük, nincs most Mesterházynál alkalmasabb a kihívó szerepére.

De politikusi alkalmassága eddig alig-alig látszott ki a pártház falai közül. Amit elért, azt hatalomtechnikai ügyességének, türelmes taktikázásának köszönhette. Egyszeri választó erről keveset tud. Mesterházy, azt hallom, régebb óta vallja: Orbánék tökélyre fejlesztett karaktergyilkossági kísérleteit akkor úszhatja csak meg, ha a valódi reflektorfénybe csak az utolsó pillanatban lép. Még az is lehet, igaza van: a lejáratás és az inszinuáció golyószóróival tüzeltek mindenkire körülötte, ő eddig kevesebbet kapott. Tegnaptól már őt figyeli a közönség, hogy kiderüljön, hagyott-e elég időt magának a bizonyításra.

De mit is kell most bizonyítania? Először is, hogy képes legyőzni Orbánt, hát persze, de szerintem mégsem arra vár a tisztelt nagyérdemű, hogy Mesterházy meggyőzze, erősebb, magabiztosabb, harcosabb a regnáló miniszterelnöknél. Hanem hogy másmilyen. Máshogy erős, máshogy magabiztos, máshogy harcos. Hogy nem tud mindig mindenről mindent, hogy nem akar kényszeresen nevelni minden szembejövőt minden kacifántos mondatával, hogy nem költözik be a nappalinkba hívatlanul, hogy nem ül be a gyerek osztálytermébe. Ha Orbánnál akar orbánabb lenni, az úgysem sikerülhet.

Arra mindenkinek megvan a maga válasza, milyennek kell lennie egy jó miniszterelnöknek. Bár ezek a válaszok vélhetően valamely már kipróbált karakter elutasításából vagy éppen magasztalásából táplálkoznak. A szakirodalom szerint a jó politikai vezetőnek egy ismérve bizonyosan van: rendelkezik belső integritással. Ahogy azt David Gergen, négy amerikai elnök egykori személyes tanácsadója írja alapműnek számító könyvében: a vezetés belülről kezdődik. Nem kell a legokosabbnak, nem kell a legjobb szónoknak vagy szakembernek lenni. Hanem tudnia, pontosan tudnia és hinnie, szenvedélyesen hinnie kell abban, milyen országot akar.

Mesterházy Attila dolga most az, hogy ezt a hitét kihozza a pártszékház füstös szobáiból a szabad levegőre. Tegnap reménykeltően kezdett. Jöhet a következő nap.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!