Gál J. Zoltán: Csorda, szellem

Ott a festett falakról Dózsa György néz, meg Hunyadi, Petőfi és Kossuth, az asztalon meg az újság, amire jó sokat költ a más pénzéből, benne a mondatok: „a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. […] Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” Tetszett ez neki? Vagy undorodott? Csak legyintett netán? És felhívta vajon a barátját, az 5. számú párttagkönyvére oly büszke harcostársát? És üvöltött-e vele? Vagy megnyugtatta, hogy „megvédünk majd”? Nem, azt azért nem hiszem, hogy megdicsérte volna ezért.

Akármilyen arcot is vágott akkor, egy hét sem volt elég, hogy világossá tegye, ezek nem az ő mondatai. Mert az emberek, akikből ez a szuttyos gyűlölet felbugyog, azok bizony az övéi. Ők védik szóval és menettel, őket tünteti ki, nekik akar tetszeni. Azoknak, akik azt írják: „a Magyar Hírlap […] felhívja olvasóit, támogatóit, hogy álljanak ki főmunkatársunkért, lapunkért és a munkáját végző nemzeti kormányért”. Ez az előzmények ismeretében és a magyar nyelv szabályai szerint azt jelenti, hogy a kormány melletti kiállás egyet jelent annak elfogadásával, hogy a cigányság jelentős része állat. Rákenik ezzel az ilyen bayerzsoltok ótvaros mondatainak mocskát azokra a jobb sorsra érdemesekre is, akik magukat még kormánypártinak mondják ebben az országban. Pedig többségüknek tán velünk együtt fordul föl a gyomra ettől, bár ha a mindenféle bayerista megnyilvánulásokhoz fűzött kommenteket olvassuk, ebben sem lehetünk már biztosak. Olyan tudniillik volt már, hogy az ilyen bayerzsoltok odafurakodtak pártok környékére a gyalázatos nézeteikkel. Hanem az most fordul elő először, hogy az ilyen bayerzsoltok foglyul ejtenek egy egész (kormány) pártot, vele a sok mindenre, de ma már inkább csak a múltjára okkal büszke magyar jobboldalt.

A szólni hivatottak hallgatása és az olyan gyalázatos hivatalos szólás, miszerint aki tiltakozik a cigányok többségének állattá nyilvánítása ellen, az a gyilkosok pártján áll – a Fidesz kommunikációs igazgatójának szíves közlése –, így együtt azt feltételezi, hogy a szennyből, ami a holdudvarból árad, afféle szellemi muníció épül. Vagy tán kormánypolitika, ha ennek a holdudvarnak egy másik idolját, Bogár Lászlót hallgatjuk. Minapi szavai méltatlanul kevés figyelmet kaptak, pedig a sonline.hu tudósítása szerint nem kevesebbet állított egy konferencián, mint hogy a magyar társadalom legalább harmadának életében olyan torzulások mentek végbe, hogy „már nem lehet visszakapcsolni ezeket az embereket a normális működésbe”. Végül is embereket említ, nem állatokat, mostanság már ezt is meg kell becsülni. De talán nem tévedünk nagyot, ha föltételezzük: a bogárlászlói „menthetetlen egyharmad” jelentős átfedést mutat a bayerzsolti „jelentős résznyi állattal”. De ettől még ez is csak egy újabb elmekórtani eset lenne, ha Bogár nem folytatta volna. Sajnos megtette: szerinte az erőforrásszűke miatt a kormánynak meg kell hoznia azt a kegyetlen döntést, hogy nem pocsékol semmit egy feneketlen zsák mélyére, vagyis erre a szerinte menthetetlen hárommilliónyi magyarra. „Ennek tudatában talán érthetőbbé válnak a kormány kegyetlen döntései” – ezt bírta mondani a kormánypárti holdudvar embere. El kell ismerni, nyújt némi segítséget az eligazodáshoz, hogy jobban értsük például a kormányzati adópolitika lényegét, vagy mindazt, amit a rokkantakkal, közmunkásokkal és hajléktalanokkal, de leginkább ellenük tesznek. Azzal a bizonyos egyharmaddal. Így kerekedik immár ideológia a bayerzsoltok világából.

Az igazi baj, hogy ezen az elvi alapon még csak beszélgetni sem lehet. Szóba állni se. Pedig igaza van Hankiss Elemérnek, aki egy interjúban azt fejtegette: „ma egy konzervatív nem mondhat egyetlen jó szót sem egy baloldaliról és viszont, mert a többiek kidobnák maguk közül. A nyájak, falkák, csordák harca szétzilálja az országot.” Aligha van hát más választás, mint megbecsülni, megsüvegelni, ha akár csak egy is akad, aki kibeszél ebből a csordaszellemé szervezett bayerzsoltizmusból. Navracsics Tibornak jár a jó szó azért, hogy kimondta: Bayer Zsoltnak nincs helye többé a Fideszben. Az ilyen mondatokból már el lehet kezdeni a beszélgetést, amit Magyarország úgysem úszhat meg, ha normálisan akar élni. Igaz persze, ebből a mondatból az is következne, hogy ha Bayernek mégis van helye a Fideszben, akkor meg Navracsicsnak nincs. És bár Bayer egyelőre szorongatja azt az 5. számú tagkönyvet, Navracsics meg a bársonyszék karfáját, hírlik, vannak még, akik Navracsiccsal értenek egyet a Fidesz elnökségében, még ha merszük nincs is, hogy ehhez a nevüket is adják. Per pillanat Navracsicson és ezeken a névteleken múlik, zilálódik-e tovább ez az ország.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!