Gál J. Zoltán: Dedó

Nagyot változott persze a világ azóta. Észrevétlenül, de közös erővel leszállították például a wermeri korhatárt tizenkettőről úgy négy-öt évesre, a kisiskolás színvonal óvodássá nemesedett immár. Eme nagy ívű fejlődés vizsgálatához elég, ha kisétálunk a fővárosi Vásárcsarnok bejáratához, ahol az egyik sarokban a jelenlegi kormányzópárt a rezsicsökkentésért, a másikban a reménybeli kormányzópárt az áfacsökkentésért gyűjt aláírásokat. Mit csinálnak itt a hidegben a bácsik? – kérdezi az ötéves, és nem is különösebben nehéz elmagyarázni neki. Egységsugarú magyar választó pedig, aki el nem ítélhető módon sem a villanyért, sem a húsért nem akar fizetni – ha lehet, semennyit se –, most a piacra menet aláírhatja ezt a kérdőívet is, meg azt is. Az a biztos, ha az ember mindkét adatbázisban szerepel.

Nem is értem, miért kell felháborodni azon, ha a külföldi gyerekeknek, esetünkben a németeknek is elmagyarázzák, milyenek is a viszonyok mifelénk. Attól, hogy ez irányú ismereteit a magyar televíziókból sem felnőtt, sem gyerek idehaza nem gyarapíthatja, attól a német óvodásoknak még joguk van tudni. Készített hát a német közszolgálati tévé gyerekműsora egy kedélyes kis rajzfilmet az Alaptörvénymódosítások által ölelt kis országról. Ez az alig egyperces animáció olyan jól sikerült, hogy Kumin nemzetközi sajtóügyi államtitkár és Bayer hazai kisebbségügyi megmondóember mellett maga a miniszterelnök is felhorkadt. „Ha ez nálunk előfordulna, mindenki repülne egy perc alatt” – mondta, és tán észre sem vette, hogy dühödt szavai milyen kifinomult pontossággal támasztják alá a német rajzfilm helyenként valóban elnagyolt állításait. Mert hát ott, Németországban az már önmagában közbotrány, ha egy miniszterelnök feladatának érzi azok kirúgását intézni, akik neki nem tetsző műsorokat készítenek. Ott, Németországban úgy tudták eddig, hogy ilyen mondatokat Európában nem szokás mondani. Aki mégis megteszi – és még mi mindent! –, az a csúnya bácsi. Pont erről szól a rajzfilm. De ott, Németországban nem tudják, hogy mifelénk aggasztóan sokan gondolják, hogy a csúnya bácsik azok, akik a mi igazmondó – lásd még: soha nem hazudó – juhászfiúnkat, egyben csodatevő varázslónkat, továbbá bölcs királyunkat kritizálni merészelik. Az ilyenekről általában Bayer Zsolt is kimondja a maga szofisztikált ítéletét, a rajzfilmről például azt, hogy „benne van a végtelen német agymosottság”.

Az ilyen sommás állásfoglalások helyett visszavághatnánk a németeknek a jelentős magyar rajzfilmkincs valamely darabjának átiratával is. Itt van például a Vuk, alig kell hozzányúlni. A ravaszdi főszereplő a rajongásig szerethető, mint ilyen, megfelelne a kormánypárti igények. És így, teljes szerethetőségében gyakorta jár lopni a kertek alá. Ez is stimmel. „Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok”.

Csakhogy ezek az agymosott németek nem tudják, hogy a szint, amit ők az óvodásoknak szánnak, az nálunk maga a politika egy ideje már. Mint apa a hülye gyerekével, úgy beszélnek itt velünk. Az apafigura is adott, és a hülye gyerekek száma is gyarapszik a legutóbbi felmérések szerint. Azoké, akik még mindig hisznek a mesékben. Hogy ebből mi következik Magyarországra nézvést? Nicht vor dem Kind.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!