Akkor most ebbe bele fognak bukni? Hegyeshalomtól Nyugatra adekvát kérdés ez egy kormány esetében, amelynek papírja van arról, hogy korrupt, ostoba adójavaslatokkal haragítja magára a fél országot, miközben saját működésképtelen szabályainak újraírását nevezi reformnak. De, persze, Hegyeshalmon innen hiába a világraszóló botrányok sora, a bukás föltételei – úgymint öntudatos társadalmi közeg, ennek véleményét politikává formálni képes ellenzék – per pillanat nem adottak. Ettől még mintha recsegés-ropogás zaja szűrődne a színfalak mögül. Még nem robaj, de már jól hallható. Az amerikai kitiltás, az ezt követő heves európai visszhangok, valamint az internetadó körüli felháborodás ugyanis ennek a vezérközpontú hatalmi berendezkedésnek éppen a leglényegét kezdték erodálni: a vezért magát. Aki nem hiszi, olvasgasson bejegyzéseket Orbán Viktor Facebook-oldalán.
Orbán eddig megkérdőjelezhetetlen vezető szerepét három tényező adta: uralja a Fideszt, uralja a kormányt és neki van víziója. Vegyük akkor sorra ezeket az elmúlt hét történéseinek fényében.
Fél éve, a választások után közvetlenül, a kormánytól egyáltalán nem független hetilap azt hirdette a címlapján: Orbán Európa erős embere. Ezen a héten aztán ugyanez a lap valamiféle hengermentalistásról értekezik, ilyen mondatokkal: „olyan időket élünk, amikor a fennhéjázó, öntelt magabiztossággal többre lehet jutni, mint a tisztességgel és a valóság ismeretével”. Ezt Lezsák Sándor országgyűlési alelnök mondja, mire a Fidesz viszonyait igencsak jól ismerő főszerkesztő közbeszól: „A központ hibás döntéséből arra lehet következtetni, hogy a rendszer rosszul működik. Az információs csatornák szennyezettek, a közvetítő emberek némelyike alkalmatlan, ráadásul még kíméletlen is az akaratával szemben fellépőkkel”. A beszélgetőpartnerek óvatosan kerülik annak említését, hogy vajon milyen szerepe van mindebben a pártelnöknek, Orbán Viktornak. Mégis, ki szabadította rá ezeket az új undokokat a Fideszre, és maradt-e még ott valaki ezeken kívül? Az ősfideszesek többsége már belső emigrációban, némelyikük szókincse Orbánról erősebb, mint nekem volt valaha, nem véletlenül írt a BBC is a héten a Fideszen belüli ellentétekről. A magánérdekek érvényesítésére létrehozott intézményesített korrupció rendszere kitermelte magának azt a siserehadat, amely kicsiben igyekszik eljátszani mindazt, amit a nagyoktól odafenn látott. Az olyan régivágásúak pedig, mint Lezsák, tényleg csak most szembesülnek ezzel? Még az is lehet, hogy igen, hiszen mindeddig volt valaki, aki ezeket a „fennhéjázó öntelteket” a központi akarat nevében kordában tartotta: Simicska Lajos. Most, hogy összevesztek az egykori szobatársak, bugyog fel a szenny, mint keceli polgármester szájából a zsidózás.
És milyen vezető az, akinek költségvetésért felelős minisztériuma képes kétszázmilliárdot tévedni egyetlen paragrafuson belül? A tárcáknál pont az történt, ami a Fideszben: ahol a lojalitás az egyetlen mérce, ott megáll a tudomány, ha a hajbókoláson kívül más feladat is akad. Az előbb felduzzasztott, most meg leépítésre ítélt apparátusban mindenki mindenben felsőbb parancsra vár. A nagy országátalakítás, amit a miniszterelnök beharangozott a választások előtt, alig több annál, minthogy megpróbálják újraírni a saját, működésképtelennek bizonyult korábbi szabályaikat. Az Államreform 2 épp az ellentéte az Államreform 1-nek, viszont ennek is ellentmondanak az új adótörvények. Három éven belül már másodszor forgatják fel a felsőoktatás rendszerét, a közoktatás irányítására létrehozott kormányzati szerv elfelejti befizetni a tanárok után a tb-t. A gazdaságpolitika pedig kimerül abban, hogy elveszik a pénzt azoktól, akiknek még van belőle valamennyi. Az államigazgatás jelen állapotában ahhoz is gyenge, hogy a kormányfői meg-megújuló vízióit végrehajtható intézkedéssé gyúrja.
Ha már vízió, ennek bukása a legszembetűnőbb. Orbán valamiféle külön utas jövőt képzelt ennek országnak, olyat, amiben a keleties ösztönökre épített politikát a Nyugat fizeti ki. Az amerikai kitiltás és az európai reakciók nyomán egyre világosabb, hogy ez nem fog menni. Orbán addig okoskodott, amíg sikerült két cintányér közt levegővé tenni ezt az országot, merthogy tökéletesen félreértette az egyre bonyolultabbá váló globális helyzetet. Annak az országnak, amelyet szinte teljes egészében a külföld finanszíroz, a rezsicsökkentéstől a főtéri díszkútig, ahol nem tesznek egymásra két téglát uniós forrás nélkül, mára sikerült teljességgel elszigetelődnie. Nincsenek barátaink, lassan szövetségeseink sem, legfeljebb üzletfeleink ha akadnak, azok is nagyobb részt olyanok, akikkel, amúgy magyarosan, kicsibe’, okosba’ lehet kereskedni.
Akkor most ebbe bele fog bukni? Az elmúlt négy évben kiépített hatalmi védrendszer a belső megoldást akkor is súlyosan megnehezítené, ha felerősödne az erre vonatkozó társadalmi igény. De ilyenkor eszébe jut az embernek Orbán jó barátjának, a most házi őrizetben pihenő Silvio Berlusconinak három évvel ezelőtti csúfos bukása. Az úgy kezdődött, hogy a német kancellár egy októberi estén telefonálgatásba kezdett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
