Egy cellába kerülnének a gazdasági bevándorlókkal a magyar írók, jól is jön a segítség, amikor kortárs pastu elbeszélő költeményeket fordítanak, ahogy azt a miniszterelnök udvari bolondja elképzeli. Persze Kerényi Imre nyilván csak tréfált, finom a humora neki, majdnem annyi diktátoros poént tud, mint Juncker. Az viszont viccnek is durva, hogy csak egyetlen lépésre vagyunk egy ellenzéki párt betiltásától, kevés maradt, mit aljasságból eddig nem próbáltak, itt volt ennek is az ideje már – persze tekinthetjük ezt a hetet is a végjáték részének, mert az ilyen szokott lenni: öl, butít és nyomorba dönt. A végjátéknak sosem a következménye kérdéses, csak a hossza. Ebből a szempontból érdekes, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzékkel, mégis, mi a fene van?
Aminek nincs hírértéke: a kormányzati vergődésből a baloldalinak mondott pártok nem, vagy csak alig tudtak profitálni, a széttöredezettség maradt, tán még fokozódott is, a küzdelem pedig továbbra is az Orbán Viktor által körülrajzolt ringben, az általa meghozott szabályok szerint és nagyobb részt az általa meghatározott témák jegyében folyik. A magyar baloldal ezért része a fennállónak, építőkocka ebben az egyre szélesebb körben utált Orbán-rendszerben, a pártok közül ebből egyedül a Jobbik lóg ki, ami erősödésének egyik, tán legfontosabb magyarázata. Mindezek rögzítését csupán felvezetőnek szántam a nagy bejelentéshez, hogy ta-damm, van végre újszerű, innovatív és izgalmas gondolat, ami – elvben – alkalmas lehet kimozdítani betokosodott állapotából a magyar baloldalt. Az előválasztás ilyen.
Az ötlet felvetődött már ellenzéki értelmiségi kesergések alkalmával, de végiggondolva, leírva most lett először, a Republikon Intézet által. A lényeg: nem füstös szobák alkuja, hanem a választók akarata közvetlenül befolyásolja, ki legyen a jelölt, aki(k)re az „igazi” választáson majd szavazni lehet. A minták is adottak, mert bár az amerikai előválasztás sok szempontból más tészta, a francia és az olasz baloldal által kipróbált szisztémából lehet másolni. Az USA-ban előválasztás nélkül tán soha nem került volna a komoly jelöltek közé olyan feltörekvő újdonász, mint bizonyos Barack Obama, a francia és az olasz baloldalnak pedig olyan lökést adott az előválasztás bevezetése, hogy az egészen a hatalomig repítette őket. A világ szerencsésebbik felén persze bizonyos feltételek eleve adottak: hogy egy pártban, azonos értékrend talaján is lehetnek különböző vélemények, hogy az ambíció a politikában nem számít bűnnek, a demokratikus normák közös elfogadása pedig visszatartja az ellenfelek attól, hogy a riválist ellehetetlenítsék.
És ebből fakad máris egy kérdés a sokból, amit meg kell válaszolni, ha az előválasztás ügyéről Magyarországon komolyan beszélni kezdenek. Kik vehetnek részt rajta? Lehet-e elvárni választók tömegeitől, hogy nyilvánossá tegyék (ellenzéki) pártszimpátiájukat a személyes adatokat magántulajdonként kezelő hatalom előtt? Ezek persze inkább technikai jellegű felvétések, nem lényegtelenek, de mindegyikre akad valamiféle válasz a külföldi mintákban. Az igazi dilemma, amin áll, vagy bukik az előválasztás gondolata: hajlandóak-e a pártok bedobni a közösbe mindazt, amijük van, anélkül, hogy előre tudnák, mit vehetnek majd ki ebből?
A Republikon javaslata – és a józan megfontolás – szerint ugyanis 106 plusz egy előválasztást kellene tartania a baloldalnak valamikor 2017-ben, vagyis az egyéni országgyűlési képviselőjelölteket és a majdani miniszterelnök-jelölteket is ilyen rendszerben lehetne kiválasztani. Márpedig az ilyen előválasztás azt feltételezi, hogy a folyamat vége egy választási párt létrejötte, amiben a ma létező pártlogók és azok hordozói mellékszereplővé válhatnak. Az előválasztás felülírná az olyan kompromisszumokat, mint amilyenek tavaly kötettek a baloldalon, a jól ismert eredménnyel.
Persze ez csak egy technika, afféle keret, ami véletlenül sem keverendő össze a tartalommal, azzal a sokat emlegetett jövőképpel, amivel adósa Magyarországnak a baloldal. De végre valami, ami okozhat némi gerjedelmet az ellenzéki oldalon. Hogy lesz-e előválasztás, az csak a jelenleg létező párteliteken múlik, akiktől kétségtelen nagy áldozatvállalás, hogy azt ne mondjam, államférfiú erények csillogtatása szükségeltetik a megvalósításához. Mert felborítana mindent, ami most van az ellenzéki oldalon. És éppen erre lenne szükség a végjáték 2018-as befejezéséhez.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
