Ég megint a bőr, hogy a szégyen, vagy a düh okozza, nem is tudom. A gyomor is kavarog, vagy köpni, vagy hányni kell, másra, úgy tűnik, nem telik itt. Most megint lesz pár hét, amikor néhány üveges tekintetű maskarás náci képe járja be a világsajtót. Ők lesznek egy ideig megint az ország, ahol élek, ahol élünk. Ők látszanak majd magyarnak a világ szerencsésebb felén, ahol az ilyen megveszekedett idiótákra mindig nagy a figyelem.
Nincs is mit csodálkozni ezen a figyelmen, máshol ugyanis ilyen nem fordulhat elő. Aki megpróbálja, azt megvetik, egységes erővel vetik ki maguk közül. Mi meg nézzük őket megint, még mindig csendben, egyre jobban pironkodva, növekvő émelygéssel. Mert nálunk a rendőrség elmegy ugyan erődemonstrációt tartani, csak éppen a rossz faluba. Hatszáz rendőr kereste őket Csókakőn, a Nagy-Magyarország téren, de Dunaföldváron esküdöztek büszkén és ostobán. Nagy ez a Magyarország, tényleg az. Tiszta szerencse, hogy maradt elég erejük rendőri erővel biztosítani ugyanezen szottyos ösztönemberek bíróság által engedélyezett felvonulását a főváros központjában. Na, ezt magyarázza meg valaki a művelt világban. Hogy ez hogy lehet? Hogy miért csak ennyire telik abban az országban, ahol két hét alatt ígértek rendet? Ahol az ilyeneket két pofonnal ígérték elrendezni?
De hát ki szereti pofozni a sajátjait? Mert ezek immár az övéik. Kellenek nekik. Kellenek azok a rohadt szavazatok, mert nélkülük még a fazonra igazított választási rendszerben sem mehetnek biztosra. Most kell lecsapni rájuk, amikor az indulatlények politikai hátországa, ez a Jobbik nevű kelés is gennyesedik éppen. Nincs a Jobbiknak már semmije, csak a gyűlölete. Megoldani nem tudnak ezek semmit, csak gyártani képesek a problémát. A mintavárosukban, Tiszavasváriban is megbuktak. És megoldottak valamit Gyöngyöspatán? És bárhol? Addig zsidóztak, míg eltalálták vele saját alelnöküket. Fordítva tartott palesztin, meg iráni zászlóval focimeccsre menni, ez aztán a politikai teljesítmény. Zászlóégetéshez nem kell sok ész, elég egy öngyújtó, skandálni is bárki tud, borízű hanggal még könnyebb is. Elégedetlennek is tűnt valamelyik maskarás alakulat vezetője a gárdaavatáson, vagy min. Szerinte nyilván rég lógni kellene itt minden zsidócigánykommunistának, ez itt kérem az elvárás.
Beszorult a Jobbik Kelet-Magyarországra, hát most igyekeznek exportálni a problémákat az ország más részeire. Ha nincs, hát csinálnak, előbb Devecseren, aztán Cegléden, aligha lesz ennek itt vége. A bizonytalan választók között nincsenek tartalékaik. A Jobbiknak tehát marad a kiábrándult Fidesz-szavazó, erősödni csak általuk tudnak. A biztosra menő Fidesznek pedig a tőle átmenetileg a Jobbikhoz vándorolt választó viszszacsábítása hozza csak el a nyugodt hátradőlés esélyét. A Jobbiknak még hangosabban, még egyszerűbben, vagyis még ostobábban kell gyártani a konfliktusokat. Vonulni kell, fenyegetni, gyűlölködni, az csábítja át a sorsával elégedetlen, ezért a gyengébbet, a másmilyet előszeretettel utáló jobboldali szavazót. A Fidesznek meg fel kell vennie ezt a ritmust, Kövér László mindig kéznél van, ha ő sem elég, hát egy kis revíziós romantika, néhány késve és félszívvel előadott elhatárolódás az antiszemita őrülettől, ezek jó eszköznek tűnnek. És ha a cigányellenesség, meg a zsidózás nem is mutat jól kormányon, hát az unió szapulása, meg a multik ekézése a lehetőségek széles tárházát kínálja a közeg megszólítására.
Mi meg maradunk az égő pofánkkal, meg a hányingerünkkel. Itt, valahol Európában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!