Mi a plakáttépőkkel vagyunk. Szaggatni kell és mázolni, megdobálni, összefirkálni. Felháborodni, elutasítani, megvetni. És kiröhögni őket, a szottyos indulataikat, az aljasságukat és az ostobaságukat, kinevetni, mert az fáj nekik a legjobban, azért.
Alig maradt épen bevándorlóellenes kormányzati gyűlöletplakát arrafelé, amerre én járok a városban. Amelyik egy iskolaudvaron áll, azt közös erővel dobálta meg a diák, a szülő és a tanár. És nincs annyi Együtt-aktivista, ahányan Teddy-hengerrel a kézben róják a pesti utcákat esténként. Összehozta ez az aljasság az Orbán-ellenes koalíciót: a kétfarkú viccpárt adománygyűjtésére (most szólok: számolni kell velük 2018-ban) nem sajnálja a pénzét több ezer jóérzésű magyar, aktivizálódnak az eddig hangjukat kereső civilek, és a háttérben ott kárörvend Simicska Lajos is, mert aki ellenplakátot akar venni, az csak vele tud itt üzletelni. Horkan persze a bayerzsoltba ojtott kósalajos, pedig ha valami, hát ez a plakáttépés az igazi polgári engedetlenség, mint ilyen, az alkotmány és a demokrácia védelmének aktusa, ahogyan azt Orbán Viktor és Szájer József magyarázta a Kossuth téri kordon szétcsavarozása közben még nyolc évvel ezelőtt. Egy náluk is nagyobb politikai gondolkodó, John Rawls írja a polgári engedetlenségről: „Aki ilyesmibe fog, az a többség lelkiismeretéhez fordul, hogy kifejezésre juttassa mély meggyőződését: sérelem érte azokat az elveket, amelyek szabad és egyenlő emberek között a társadalmi együttműködés alapját képezik.”
Nos, igen, ez a kormányzati gyűlöletkampány éppen azokat az elveket sérti meg, amelyek a társadalmi együttműködés alapját képezik. Csakhogy eddig ez az ország, vagy legalábbis annak hallgatag többsége kevés igényt, még kevesebb készséget mutatott erre a társadalmi együttműködésre. Az Orbán-rendszer pedig éppen erre a szolidaritáshiányra és együttműködési igénytelenségre épített, tegyük hozzá: eddig sikeresen. Most sem mást, csak a régi lemezt pörgeti a Habony– Finkelstein agytröszt: viszály, megosztás, és a maguk által gyártott konfliktusra adott faékegyszerű militáns válasz – íme, a jól bevált recept.
De most mintha mégse működne. Most mintha túllépne a felháborodás a szokott városi-értelmiségi kereteken, a belterjes kesergés megannyi megnyilvánulása után megjelent a kockázatvállalásra is hajlandó közéleti aktivitás. Fontos fejlemény ez, nagy hiba legyinteni rá, hogy a plakáttépkedés is csak Orbán kottájából éneklés, hiszen addig sem esik szó egészségügyről, oktatásról, korrupcióról és más gyalázatról – hallani ilyen véleményt a megfontolt semmittevést stratégiának tekintő egyes ellenzéki politikusoktól. Pedig dehogy, nincs nagyobb baja Orbánnak annál, mint ha elkezdődik – Nádas Péter szavaival – „a többség infantilis énjével kötött indulati szövetség” felbomlása.
Hogy miért most, és miért éppen ezektől a plakátoktól, arra adódik két lehetséges magyarázat. Az egyik, a nyilvánvalóbb, hogy ezekről a plakátokról még az egységsugarú választói közegben is lerí, hogy vegytiszta manipulációs szándékkal készültek. A csendőrpertu, a fenyegető hangütés és hogy magyarul akarnak üzenni a szerb embercsempészeknek – a kormányszóvivő szíves közlése –, leküzdhetetlenül keltik fel a gyanút, hogy minket fel és ki akarnak használni. Márpedig szociálpszichológiai taneset: ha az elrejteni kívánt manipuláció lelepleződik, abból nem meggyőzés, hanem elutasítás lesz.
De talán többről is van szó, mint hogy megint bebizonyosodott: mégsem akkora zseni ez a kis Habony. Tudniillik a plakátokkal szembeni széles körű ellenállás nem egyedi jelenség, csak a többi kevésbé látványos. Ennek kapcsán megint csak Nádashoz érdemes fordulni, aki imént idézett esszéjében írt arról is, hogy ennek az „indulati szövetségnek” egyik alapja, hogy „a hallgatag többség… nem őrül meg, hanem élet üzemmódból túlélési üzemmódra vált”. És úgy alakult, hogy ennek a túlélési üzemmódnak a működtetéséhez egyre többször kell szembefordulni, de legalább megkerülni az államot. A plakáttépés ellenszegülése mellett az állam meg- és kikerülése is egyfajta polgári engedetlenség. Ilyen például, hogy Balaton-szerte vasárnapi kisboltok nyílnak a kertek végében. Szabályt sért ez is, de a magyaros leleményen túl nyomokban társadalmi együttműködést is magában hordoz, hogy kis ellenszolgáltatás fejében a helyben lakók megosztják saját termésüket azokkal a nyaralókkal, akik a kormány miatt nem tudnak paradicsomot tenni a gyerek szendvicsébe vasárnap, mert felzabálta az otthonról hozottat a büdös kölök szombaton. Engedetlen polgárokról tudósít az a tény is, miszerint az elmúlt öt évben megduplázódott az alternatív iskolákba jelentkezők száma. Aki teheti, menekíti a gyerekét a kormány által összebarmolt állami oktatásból, még ha maga bele is simul a túlélés jegyében a rendszerbe, a gyerekének jövőjét mégse bízza erre a fennállóra.
Mi azért vagyunk a plakáttépőkkel, mert néha megesik, hogy a nagy rombolásnak egy kis rombolással lehet csak véget vetni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
