Akkor ezt most direkt csinálják, vagy tényleg csak ennyire telik tőlük? Mintha egy nagyítót tartana az ország fölé ez a menekültkrízis, tán soha nem lehetett még így látni Magyarországot, ilyen kontúrosan, ilyen pontos részletességgel. A nagyító üvege mögött jól kivehető egy olyan világ, ami legutóbb 1944-ben mutatta meg magát ebben az országban, de látszik egy szolidáris, toleráns ország vágya is, egy európai országé. És most látszik, hogy e kettő közt nem rés az, hanem szakadék.
Ez a nagyító segít jobban érteni, mitől volt szorongós, rosszkedvű hely ez már a menekültek érkezése előtt is. Hogy például miért rögzült a kilátástalanság az egészségügyben, mitől lett káosz az oktatásban, miért képtelen bármiféle megújulásra a magyar közigazgatás. Azért, mert az arrogáns és leegyszerűsítő erőpolitika nem állhatja a bonyolult problémákat, az olyanokat, amelyekben nincs fekete-fehér, nincsenek egymondatos igazságok. Az egészségügy, az oktatás vagy a közigazgatás ebből a szempontból hasonlatos a me nekültügyhöz. És ha megpróbálok magamra erőltetni némi higgadt távolságtartást – nem könnyű –, és most nem a szándékokról írom le újra, hogy mennyire aljasak és cinikusak, hanem a végrehajtást nézem, akkor az első mondatban feltett kérdésre inkább az tűnik adekvát válasznak, hogy a menekültügyben megmutatkozó tehetetlenség nem valamiféle ördögi mesterterv része, hanem a lojalitást a szakértelem fölébe helyező központosított kormányzás minden eddiginél látványosabb, és minden eddiginél súlyosabb következményekkel fenyegető kudarca.
Orbán Viktor azért tűnik erős politikusnak sokak szemében, mert ha ő egyszer elhatározza, hogy épüljön égig érő vascsicsergő a dobogókői magyar szívcsakra legtetejére, akkor ott, kérem, előbb-utóbb lesz egy ilyen vascsicsergő. Kétségtelen, ez az előző kormányok idején nem így volt: ha át is verekedte magát a miniszterelnöki akarat a mindenféle érdekek erdején a vascsicsergő valószínűleg nem csicsergett, és jó eséllyel alumíniumból épült. Hogy Orbánnál ez máshogyan van, annak persze oka, hogy a törvényi akadályok neki nem számítanak, pályáztatás szóba sem jön, az adófizetők pénzével elszámolni nem áll módjában, a költségekből jut is, marad is, hiszen mindig van kéznél egy háztáji oligarcha nagyobbacska eszközparkkal. Tessék, megmondta, meglett, oszt’ jónapot, ilyen egy erős politikus Magyarországon.
Namármost ez az erős politikus elrendelte, hogy legyen kerítés a szerb– magyar határon, maga mögé nézett, látta kilógni a hátsójából Hende Csaba honvédelmi minisztert, hát rábízta a feladatot. Azt meg én tudom, hogy a honvédelmi tárcánál meg a vezérkarban dolgozó apparátus megmaradt hozzáértő része papírok tömegeit gyártotta arról, hogy ezt így nem lehet. Most, hogy nekik lett igazuk, Hende a taknyán csúszva távozott a kormányból, micsoda erő, majd megoldja Simicskó, ő úgyis az EU ellen szavazott.
Ha már a kerítés nem a mindent vivő megoldás, az erős politikus új csodafegyvert talált, hogy tudniillik majd a magyar állam területén kívüli tranzitzónákból küldik vissza a menekülteket Szerbiába. Azzal az aprósággal nem sikerült előzetesen számolni, hogy ezekben a tranzitzónákban a mai számokból kiindulva legalább húszezer ember fog összezsúfolódni naponta, és ha esetleg Szerbia, éppen a magyar példát követve, felfüggesztené visszafogadási kötelezettségét, akkor tényleg elkerülhetetlen lesz a humanitárius katasztrófa.
A friss hírek szerint a kormány belátta, hogy erős ember második csodafegyvere is besült, de nem baj, ha már cirkusz, van mááásik: az illegális határátlépés kriminalizálása. Namármost erős emberek alkotó fantáziáját csak megkötik a tények, tudom én, de talán mégiscsak érdemes elidőzni a számok felett: a magyarországi börtönökben 13 736 férőhely van, de már most is 17 500 elítélt tölti a büntetését, a menekültek száma pedig idén 160 ezer…
Úgy hírlik, és a jelek is arra utalnak: nem maradt már ember Orbán környékén, aki a legfontosabbat megértetné vele a menekültügyben: nincs megoldás. Pontosabban, nincs magyar megoldás. Még pontosabban: nincs olyan, hogy „A Megoldás”. A magyar kormány sem kerítéssel, sem az ötven év után újra hadba hívott katonasággal, sem jogszabályokkal nem tudja feltartóztatni a menekültek áradatát, és nem tudjuk befogadni sem mindegyikőjüket, nopláne, hogy nem is akarnak itt maradni. Megtenni azt tudjuk, ami kitelne az erőnkből: emberségesen bánni a menekültekkel, miközben két kézzel kapunk minden olyan európai javaslat után, ami csökkenti Magyarország terheit. Ennek feltétele persze a befogadás, ha valamihez, hát ehhez kell most erősnek lenni. Hivatkozhatnak is rá, ha már erre áll a szájuk, hiszen ha „a magyar reformok működnek”, ha „Magyarország jobban teljesít”, akkor csak nem jelenthet gondot egy stadionnyi ember befogadása, nemdebár? És ha az ország keresztény gyökerei már az Alaptörvény gránitjába vannak vésve, csak nem gondoljuk, hogy néhány ezer más hitű ember letelepedése fogja ezt felülírni, ugye?
Centikre vagyunk attól, hogy már ne számítson, direkt csinálják-e, avagy csak ennyire képesek, hanem az a kérdés maradjon csak, hogy a magyar rendőr vagy a szír menekült vére serken-e előbb a röszkei pokolban. Azt elviselni erőnek ereje is kevés lesz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
