Már megint csak a fintorgás, a rinya, meg a szőrszálak hasogatása. Hiába inkorrekt politikailag minden magyar, a miniszterelnök évértékelője szerintem igenis arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor képben van, szakmailag alaposan felkészült, tisztában van a nemzetközi körülményekkel, ráadásul érezhetően otthonosan, felszabadultan, szinte szeretettel beszél. Nemcsak a saját szurkolóinak ígér, hanem figyelemmel van a riválisokra is, és miközben példás őszinteséggel néz szembe a hibákkal, késznek és képesnek mutatkozik a továbblépésre. Igen, ez az ő terepe, mások itt nyomába sem érnek, vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen. Aki nem hiszi, olvassa el Orbán Viktor évértékelő interjúját a Puskás Akadémia honlapján.
Ha már évértékelő, érdemes elhelyezni az azt körülölelő hírek kontextusában, hogy értsük, a miniszterelnök figyel a rezdülésekre és pontos válaszokkal rendelkezik minden kihívásra. Itt van a például a tény, hogy a héten az Európai Bizottság jelentése súlyos tévútnak minősítette a magyar oktatáspolitika átalakítását, olyannak, amely gátolja a társadalmi mobilitást, sújtja a szegényebbeket és rossz hatást gyakorol majd a magyar gazdaság teljesítményére is. Nagyjából az évértékeléssel egyidőben vált ismertté, hogy a lengyel kormány bezzeg az országnak szánt uniós források nagy részét az oktatás fejlesztésére költi a bölcsődei helyek számának gyarapításától az egyetemek informatikai fejlesztéséig. De Orbán Viktor is tudja, a horizontot feljebb és messzebb kell tolni, hogy ne a jelen gondjai emésszék fel energiáit, hanem a jövő, a magyar gyerekek jövője legyen a siker egyedüli mércéje. „Minket elsősorban az minősít, hogy hány olyan gyereket neveltünk fel, akik a hosszú évek munkáját követően be tudnak mutatkozni az NB I-ben vagy az NB II-ben” – mondta, majd kérlelhetetlen éleslátással hozzátette: kemény szakmai munka folyik, „hogy ne csak pofozó zsákok legyenek fiataljaink, mert a magyar labdarúgásnak is ez a legnagyobb baja; kudarcokból nem lehet építkezni, sikerélmények kellenek”.
Az évértékelő megjelenése egyben a magyar szociális rendszer teljes átalakításának is a dátuma, érdemes hát jól megjegyezni, mert sokat fogunk még rá hivatkozni a következő években. Olyankor, vélik a hozzáértők, amikor majd éhséglázadásokról jönnek hírek a leghátrányosabb helyzetű településekről. A kormány ugyanis lényegében kivonul a segélyezésből, annak terhét az önkormányzatokra rója, ad hozzá nekik adókivetési jogot, de hogy kitől és mégis mit lehetne még elvenni, az legyen a polgármesterek gondja. De hiába is riogatnak a szociálpolitikával foglalkozó szakemberek, hogy kistelepüléseken élő szegényeknek, legkevesebb másfél millió embernek a nyomorba taszítását eredményezi a spórolási célú intézkedés, a miniszterelnök világossá teszi, hogy a legkisebbeket sem hagyja magára. Van is neki mire hivatkoznia: „Gondoljunk bele, egy 1800 fős falunak aligha lenne érve arra, hogy élcsapata legyen. Minket csak az jogosít fel, hogy van egy nagyszerű akadémiánk, amely mára megközelítette Európa legjobb akadémiáit. Az első osztály eredményességét így nem is keverjük össze az utánpótlás nevelésével.”
Budapest is átalakította rögtön a segélyezését, a legszegényebbektől, a hajléktalanoktól vett el, de hírek szerint újabb 15 milliárdot vonnak el a fővárosi kerületektől, amitől állítólag Tarlós István is annyira dühbe gurult, hogy első felindulásában lemondott. De Orbán Viktor jön, és segít, a fővárost sem hagyja magára: „Most egyébként a munkám után még megmaradó energiáimat Budapest labdarúgására fordítom. Nyilvánvalónak látszik, hogy Budapest nélkül nincs, nem is lesz sikeres magyar labdarúgás.”
A jó vezető ugyanis képes a korrekcióra, hallja a kritikákat, szóljanak azok bár belső konfliktusokról, régi harcostársak és feltörekvő ifjú törökök ellentéteiről, veteránok és újdonászok harcáról. A jó vezető tudja, hogy a belső egység mindennél fontosabb, ez pedig csakis a tapasztalat és a lelkesedés harmóniájából fakadhat, dacára minden üzengetésnek, háborúskodásnak, régi barátságok felbomlásának. Tán Simicskának, de lehet, hogy Lázárnak üzeni a kormányfő, ért belőle mindenesetre minden elbizonytalanodott híve, hogy „aki foglalkozott már labdarúgással és utánpótlással, tudja – mint ahogy mi is megtapasztaltuk a saját bőrünkön –, hogy élvonalbeli csapatoknál kevés a fiatalok tehetsége és lelkesedése. Oda kellenek az öregek is. Mi is csúfos vereségekből tanultuk meg ezt. Ha nem akarod, hogy minden hétvégén bucira verjenek, néhány rutinosabb játékost is frontvonalba kell állítani.”
Ettől még persze időnként becsúszhat az a bucira verés, természetes velejárója a konfliktusokkal terhelt munkának, hogy el-elmaradoznak a szurkolók, még a fontos mérkőzésekről is. Ilyen történt legutóbb Veszprémben. A tanulságok levonása fontos persze, de a vezető nem veszítheti el fókuszát, a jövőt, már csak azért sem, mert mindig van újabb megmérettetés, legközelebb például a tapolcai körzetben. Fontos iránymutatás hát a fideszes szavazóknak, hogy „nem tekinthetjük a munkánk fokmérőjének, hogy hány nézőnk van”. Ettől még az eredményeket senki nem tagadhatja el, és aki nem csak lehajtott fejjel jár, de képes előre is tekinteni, csak egyetérthet a kedves invitálásnak is beillő szavakkal: „ha valaki a magyar futball jövőjét akarja látni, akkor jöjjön ki a meccseinkre”. Maradt még kérdés a jövőt illetően?
Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
