Azt hittem eddig, hogy csak unatkozó szerkesztők mókája ez, az év végi uborkaszezon elleni hatékony ellenszer, valamiféle finom reakció a mindenféle listák iránt érthetetlen mód megnövekedett olvasói igényre. De nem.
Az Év embere-választás mégsem olyan egyszerű dolog. A hagyományt megteremtő amerikai Time magazin idei listájáról, a kétkezi diktátorok közül magától értetődőnek tűnt kiemelni Ferenc pápát, aki sok jó tettel, és még annál is több dogmadöntő mondattal rá is szolgált a kitüntető címre. De ki lenne Magyarországon az év embere?
Civil szervezetek szoktak választani ilyet, idén Bogdán Lászlót, Cserdi polgármesterét, aki botrányhősnek indult, aztán tényleg afféle példa lett, cigány maga is, cigányok lakják a faluját, amit ők nehéz munkával megtermeltek odahaza, abból néhány napja még a pesti szegényeknek is jutott. Jár hát a cím, szó se róla, de a cserdi példa azért mégiscsak egyedi, jó sokáig az is marad, a dolgok mai állása szerint. Az év magyar embere legyen inkább az, aki az egész országra van hatással, így vagy úgy.
Egy ilyen biztosan akad, gondolkodni se kell rajta sokat: Orbán Viktor akarata alakítja ezt az országot lassan négy éve. Mára rendszerré állt össze a sok őrült beszéd. Az országnak úgy a fele számára ugyan élhetetlen, de rendszer ez, letagadhatatlanul: bezárkózó, avítt, állandóan harcoló, ehhez kívül és belül mindig új ellenséget kereső, kicsinyes és együgyű rendszer. Amíg van ennek kétmillió kritikátlan híve, addig a kesztyűbábok is rásimulnak mind a karmester ujjaira, akinek ott nem jut hely, az meg serénykedik az ülep körül. De mielőtt idén is Orbánnak ítélnénk az év embere kitüntető címet, érdemes elidőzni a Magyarország helyzetét oly pontosan leíró kérdés felett: itt a kormányfőnek vannak-e oligarchái, avagy az oligarchá(k)nak van-e kormánya, miniszterelnöküstül? Mert ha a mondat második fele igaz, akkor az év embere mégiscsak Simicska Lajos. Rászolgált, csak az elmúlt pár nap bizonyítja: míg az egyszeri fideszes világító Szűz Mária-kulcstartót osztogatott a szentmisén, addig ő a hírek szerint vett magának egy kereskedelmi tévét, és kapott hozzá néhány tízmilliárdnyi megrendelést megint. Lehet, megosztva kellene kapniuk a díjat, hiszen abban mégiscsak van valami teljesítmény, hogy ennyi szemérmetlenül elcsalt pályázat, annyi sok hazatalicskázott milliárd, közben megannyi megalázott és megsértett szakmai és társadalmi csoport, a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett 3,2 millió magyar, valamint a karácsonyi ételosztásra várók évről évre növekvő sora ellenére nekik kettőjüknek pillanatnyilag az okozhat csak fejtörést, hogy kétharmaddal nyernek-e a jövő évi választáson, vagy csak egyszerű többséggel.
Idén lehetett volna az év embere az, aki ad némi reményt, hogy vége lesz ennek a vircsaftnak egyszer, egy ellenzéki politikus, mondjuk. Tavaly még Bajnai Gordon, idén már Mesterházy Attila indulhatott volna eséllyel ebben a versenyben, de a jelek szerint nem akart ő sem az idei, sem a jövő év embere lenne, inkább lenne 2018-é, ha egyáltalán. Gondolhatja ő is, és az MSZP hozzá lojális új elitje, hogy nekik legalább maradt még muníciójuk: van idejük. Addig meg foglyul ejtették a teljes magyar baloldalt, Bajnaistul, Gyurcsányostul, és minden megmaradt és reménybeli szavazóval együtt. Ha nem mozdulnak, kaphatnak azért is jutalmat, jól célzott Közgép-hirdetést például, vagy néhány parlamenti helyet, de közönségdíjban ne reménykedjenek még jó ideig.
Lehetne az év embere olyan, aki nem tetteivel, inkább szellem(iség)ével gyakorol hatást. Ha így vesszük, két esélyes pályázó van a színen. A politika szimbolikus tereit Horthy Miklós, gyakorlatát a választások közeledtével mindinkább Kádár János alakítja. Horthy itt settenkedik fehér lován (lásd még: 2014 a Ló éve) három éve már, de idén volt rá szükség igazán. Mert Orbán mára őszintén hisz a II. világháború utáni világrend bukásában, az erős kézzel vezetett nemzetállamok jövőjében, Horthy ehhez kell neki, meg a szélsőjobb szellemi élelmezéséhez, hogy túl messze azért mégse vándoroljanak az „egy a zászló” alól. Kádárral pedig a magyar néplélekben mélyen gyökerező langymeleg, önálló erőfeszítést nem kívánó, fentről osztott biztonság iránti vágyat hívja elő a választóból. Feltűnt, hogy az egykori harcos antikommunista milyen lágyan búgó hangon hivatkozott Kádárra, mikor legutóbb a rezsicsökkentésről beszélt szokásos rádióinterjújában?
Én nekik adnám az Év embere díjat, megosztva. Legalább egy ember fejében már összebékültek úgyis: Horthy és Kádár nászából készül megszületni 2014 Magyarországa.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
