„Gondoltál-e már arra, hogy Krisztus felcsúti csapatában, velünk focizz?” Vessenek a mókusok elé, de én még nem gondoltam erre, szégyellem is magam miatta.

De most, hogy az iménti mondatot Felcsút község hivatalos honlapján elolvastam, tán még jóvátehetek valamicskét bűnös mulasztásomból. Azzal például, ha szívből és őszintén együtt örülök a felcsúti csapattal, ha magaménak érzem a Puskás Akadémia világraszóló sikerét – mert miután Kozármisleny megverte Gyirmótot, ezért a Kaposvár II tegnapi legyőzésével a felcsútiak feljutottak az NB I-be. Ez a siker az én sikerem. Krisztusé is, persze, ezügyben a községi honlap már eligazított, no meg Orbán Viktoré, aki több ott, mint a szomszéd birtok gazdája, olyan ő a Puskás Akadémiának, mint országnak a miniszterelnök. A sikert azonban mégsem sajátíthatják ki ők ketten, Krisztus és Orbán, részt kérünk belőle mi is, az adófizetők. Nélkülünk ez nem jöhetett volna létre. A mi adóforintjaink teszik lehetővé azt is, hogy az 1800 fős községben 3500 férőhelyes stadion épüljön 3,8 milliárdból, alig drágábban csak, mint ahogyan egy olasz kiscsapat, bizonyos Juventus stadionja épült. Soknak tűnik ez a 3500 hely, de ha belegondolunk abba, hogy a következő Felcsút–Gyirmót meccsre a két érintett település minden egyes lakója eljön, a csecsemőtől az aggastyánig, akkor már csak alig több mint 500 szék marad a kozármislenyi megfigyelőknek. Na ugye, hogy nem nagy oda az a stadion.

Nagyot fordult a világ, az elmúltnyolcévben a fideszes képviselőjelölteknél alkalmazási feltétel volt, hogy rövid fejszámolás után bármilyen állami beruházás költségét ki tudják fejezni lélegeztető gépek árában, de újabban a stadion a magyar jövő egyik elengedhetetlen feltétele lett. Nélküle nincsen szőlő, nincsen lágy kenyér.

Egyike ez is a gondolatmankóknak, ahogyan az érdemdús politológus szokta nevezni azokat a kommunikációs paneleket, amelyeket a Fidesz minden versenytársánál gyorsabban ad át híveinek, és sulykol nekik éjjel és nappal, sulykol minden hullámhosszon. Hogy értsék, a világot, azért. Csakhogy a gondolatmankók sorozatgyártásában mutatkozott a héten a némi üzemzavar. Kiderült például, hogy a stadionépítésen is lehetne spórolni, ez ugyanis a frissen bejelentett Varga-csomag lényeges eleme. Igaz, a felcsútin speciel nem lehet, de a debrecenin már igen. Ráadásul szerdán még arról volt szó, hogy nem engedünk Brüsszelnek, erre csütörtökön máris bejelentik az újabb megszorítást. Most akkor engedünk, vagy sem? Azt meg csak úgy mellékesen érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány és Bajnai együtt összesen négy év alatt úgy nagyjából 2500 milliárdos megszorítást hajtott végre, a „nemlesznekmegszorítások” jegyében kormányzó Orbán-csapat három év alatt immár 2800 milliárd felett jár, de ezek számok, meg tények, mint ilyenek, közük nincs a gondolatmankókhoz, foglalkozni sem érdemes velük. Foglalkozni azzal a – figyelem, gondolatmankó – kettős mércével érdemes, amit az Európai Unió velünk szemben alkalmaz. De hogy miért, na, ebben van némi zűrzavar. Eddig ugyebár arról volt szó, hogy a balliberális métely fertőzi egész Európát, a néppárti Barrosótól a néppárti Reding asszonyig mind a szocik szolgálói. Ehhez képest Rogán Antal most a rezsicsökkentést meg a multikat vélte látni az uniós boszorkánykonyhákban, Orbán Viktor szerint pedig azért kérnek rajtunk számon bizonyos általunk írásban is vállalt értékeket meg normákat, mert a kormány keresztény értékrendet követve házasságot csak férfi és nő között tart elképzelhetőnek. Régen foglaltak ily finoman egyetlen mondatba buzizást zsidózással, de ez így együtt mégiscsak zavaros. Mert az, hogy „Le a liberálkommunista multinacionalista rezsinövelő ateista homoszexuálisokkal!”, az nem fér ki a békemenetesek transzparensére. Egyszerűbb kell ennél. Jobban kiabálható.

Nem csoda, hogy a mégoly bölcs hívek között is akadt, aki eggyel ezelőtti gondolatmankóra támaszkodik még. Csak ez magyarázhatja, hogy Berkó András szegedi akadémikus még az MSZP EP-képviselőinek írt csúnya hangú ledorongoló levelet, az uniós kritikákat számon kérve rajtuk, nem pedig az új csapásirány szerint, ezeknek az ilyen-olyan multiknak.

Pedig Berkó András okos, nagyon okos ember. Ha éppen nem gondolatmankókra, hanem saját gondolataira támaszkodik, akkor kétdimenziós modellkatalizátorokat szokott vizsgálni pásztázó alagútmikroszkópjával, vagy angol nyelven ír cikkeket a világ vezető tudományos folyóirataiba a nanotechnológiáról. Hogy miért dőlt el benne a borjú mégis, arra azt mondta, hogy unta már a válaszolgatást a tudományos konferenciákon a kérdésre, mégis, mi folyik nálatok Magyarországon? És mivel unta, és mivel gondolatmankót toltak alá az övéi, hát jól leszúrta Herczog Editet.

Jó lenne tudni, hogy vajon lehet-e még egy ilyen tudós akadémikussal beszélgetni, higgadtan vitatkozni, kedvesen csevegni politikáról, közügyekről. Hogy félre tudja-e még dobni ezeket a gondolatmankókat, vagy tán hanyatt esik már nélkülük? Hogy focizik-e velük Krisztus felcsúti csapatában, vagy ez már neki is sok?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!