Gál J. Zoltán: Huszárok Európában

Mint lassú lefolyású fertőzés, úgy terjed tova a magyar modell. Nemzetközivé lesz a nemzeti együttműködés rendszere, már csak néhány apró kultúrantropológiai akadályt kell leküzdeni. Ezek elsősorban Nyugat felé tornyosulnak, de Keleten a mintakövetés már megkezdődött, és hát arrafelé is Európa van, egy darabig legalábbis.

Nyugaton vannak, akik még mindig nem értik a magyar virtust. De hát hogyan is értené egy elkényelmesedett skandináv, milyen a nyalka magyar huszár, különösképp, ha nekidurálja magát? Beleestek ebbe a kulturális szakadékba a svédek a minap, mikor állatkínzásért börtönbe zárták azt a néhány magyart, akik kormányzati támogatással lóháton akartak eljutni Várpalotáról a Baltikumig. Tízezer kilométert mentek volna a lovakkal, mindezt korabeli huszáregyenruhában, csak úgy, a „huszár szellemiség” népszerűsítése végett. Mikor elindultak, mondta is nekik Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy nagy út ez, de hát a kormány is nagy utat tett ám meg. Eme magvas gondolat igazsága hamar kiderült: miként a kormányé, úgy a huszárok szellemisége is beleütközött az idejétmúlt nyugat-európai dogmatizmus falába. A svéd gazdák ugyanis felháborodtak a lesoványodott, hólyagos és lekopott patájú, lila(!) hátú lovak láttán, szóltak hát a helyi rendőrségnek, mert arrafelé nem csak lovas, de ló is számít, még büntetőjogilag is. Mikor a mi huszáraink kijöttek a böriből, vezetőjük néhány mondattal rávilágított nem csupán a konkrét tényállásra, de az eltérő szellemiség okozta kulturális különbségek mibenlétére is. Szerinte ugyanis a svédek „más kinézetű lovakhoz vannak szokva”, hiszen az elhízott svéd hobbilovakhoz képest az ő állataik „atletikusabbak” voltak. Atletikusabbak – szép szó ez a lesoványodásra és túlhajszoltságra, tán bekerül a kormányzati kommunikáció eszköztárába. Jól alkalmazható közmunkásra és munkába visszaterelt rokkantnyugdíjasra, hogy minden téren érvényesüljön végre, ami csak a miénk: a huszár szellemiség.

De addig is, ezek a nyugati kudarcok nem homályosíthatják el a keleti sikereket. Romániában például megértették végre a nemzeti együttműködés szellemiségét és gyakorlatát: hogy miként kell a független jogállami intézményeket a politikai akarat kiszolgálójává silányítani. Ott mondjuk a Victor – Ponta miniszterelnök – keveredett plágiumgyanúba és mivel a köztársasági elnök neki se nem kesztyűbábja, se nem kollégiumi társa, ezért ki is akarja söpörni a hatalomból. Mindenesetre a román szociáldemokrataliberális(!) kormánytöbbség csak a magyaréhoz mérhető hatékonysággal zavarta szét a kormányfői doktorit vizsgáló bizottságot, írta át a törvényeket, csorbította az Alkot mány bíróság jogköreit és végül felfüggesztette tisztségéből az államfőt. Az orbanizálódás még nem teljes körű, de hát a román Victor arról még nem értesülhetett, hogy kellő kreativitással még az üres oldalak alá nem írásáért is eltiporható bárki és bármi.

A Fidesz persze most az Európai Uniótól várja a román baloldaliak megrendszabályozását, miközben hazaárulót kiállt mindenkire, aki a magyar kormány fölött követel európai kontrollt. A magyar szocialisták pedig a bizonytalankodás jeleit mutatják, hogy támogassák-e a pártcsaládbeli románok viselt dolgainak uniós vizsgálatát. Kényelmetlen helyzet, kétségtelen, de afféle próba is a magyar jövőre nézvést. Ha az alkotmányos demokrácia ügyében a párthovatartozás kettős mércét szül, na, akkor lesz Orbán Viktornak a végén igaza.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!