Gál J. Zoltán: Huszonöt

Jobb napjain levelek és utasítások százaival bombázta a legkülönbözőbb vállalatok mindenféle rendű-rangú vezetőit. Előírta, mikor kell elkezdeni a halászatot a Balatonban, és azt is, hogyan kell dolgozni odalenn a bányában, de volt véleménye kőfaragók és balett-táncosok helyes munkavégzéséről egyaránt. A korszellemnek megfelelően a címzettek mind komolyan vették ezeket az utasításokat, hiába volt nyilvánvaló baromság mind, igazoló jelentések tömegét küldték válaszul a minisztériumnak. Történt, hogy ez az államtitkár egy nyáron a baráti Románia tengerpartján nyaralt, s olyan jól érezte magát, hogy az elvtársi együttműködés jegyében őt meglátogató román államtitkárnak felvetette, venne ő a magyar állam képviseletében egy darabkát ebből a tengerből. A román partner bólogatott, hogy persze, majd visszatérünk rá, ez se normális, gondolta valószínűleg. Annyiban is maradt volna a dolog, ha emberünk azon melegében fel nem hívja a pártlap helyi tudósítóját, hogy nyilatkozzon neki egy jó nagyot erről az adás-vételről. Meg is jelent a cikk, minek következtében államtitkárunk felettese, a miniszter magához rendelte a fontos embert, hogy ezt mégis hogy gondolta. Hallgatta pár percig a magyarázatot, hogy ez mekkora ötlet, milyen nagy ívű gondolat, kért egy kis türelmet a miniszter, kiment a szobából és kihívta a mentőket. Hosszú, de eredményes gyógykezelés következett ezután.

Arról jutott eszembe ez a történet, hogy elővigyázatlanságból meghallgattam a miniszterelnök szokásos heti interjúját a rádióban. Ott, kérem, el lett mondva, hogyan kell viselkednie egy szomszédos államnak, nyilvánvalóvá lett téve, miként kell energetikai vállalatot vezetni, ki lett nyilatkoztatva, mit kell csinálnia Európának és persze egyértelművé lett téve, mi a jó a magyar embernek. Hallgattam és egyre erősödött bennem a meggyőződés, hogy nagy jelentőségű eseménynek vagyok fültanúja éppen: már hiszi is. Cseppnyi kétely sincs már benne saját tévedhetetlenségében rejlő nagyszerűségét illetően. Ezek az ostobaságig leegyszerűsített féligazságok, amit hallunk napra nap, nem politikai kommunikációs fogások többé, hanem politikájának leglényegét adják.

Hogy mit gondol egy kormány, élén a kormányfővel, az országról, meg a benne lakókról, arról nem a szlogenmondatok, hanem a minden évben ilyentájt esedékes költségvetési javaslat mesél leginkább. Számokba foglalt világkép ez, kétségtelen politikai előnye, hogy nem érti a kevés kiválasztotton kívül senki se. De hogy mit tekint fontosnak egy kormány, hova ad, s kitől vesz el, egyáltalán, hogy milyen jövőt képzel nekünk, az bele van írva. Nos, ha eddig, a rádióinterjúk alapján például, nem lett volna világos, akkor a jövő büdzsé tervezetéből kiderül: mi itt hülyének vagyunk nézve. Ez a költségvetés ugyanis egy nemzeti szalaggal átkötött hazugság. Két dolog lehetséges: vagy a benne foglalt számok nem igazak, vagy a korábban kimondott mondatok hamisak.

Ebben a költségvetésben ugyanis nincs pénz egyetlen olyan intézkedésre sem, amit a kormány az elmúlt hetekben megígért a bocsoknak. Se pedagógus-béremelésre, se közmunkaprogramokra, se devizahiteles-mentésre, se húsáfa csökkentésre. Ha mégis tartani akarja magát a kormány osztogatós ígéreteihez – és a választások közeledtével, ismerve őket, mégiscsak ez a valószínűbb –, akkor viszont az nem igaz, hogy 3 százalék alatt tartják a hiányt, pedig ennek nagyszerűségét néhány milliárdért újsághirdetésekben is közölték velünk nem is olyan régen. Vagy ezért, vagy azért a hazugságért, de fizetni kell, az hótziher. Vagy úgy 200 milliárdos újabb megszorítással, vagy azzal, hogy az EU ismét elindítja az ország ellen a túlzottdeficit-eljárást, aminek az uniós pénzek visszavonása lehet a következménye. Tudja ezt a kormányfő is, hogyne tudná. Hogy hazudja bele a számait a szemünkbe mégis? Mert elszámolnia, a mostani hazugság következményeivel szembesülnie csak a választások után kell, azért. Ha neki, nem érdekli az se, ha meg másnak, majd megtámadja őt azért ellenzékből.

Öblögetem egy hete már a mondatot, amit múlt héten a Fidesz-kongresszuson mondott Orbán, hogy jön neki 25 évvel, aki nem tesz meg mindent a győzelemért. Ez a mondat, az elmúlt évek talán legfontosabb mondata, magyarázza ezt a költségvetést is. Mert abban jövője nem az országnak, legfeljebb Orbánnak és a Fidesznek van. Ha ez az átverés sikerül, jön nekünk 25 évvel, legalább.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!