A hatásmechanizmus csütörtökön lépett működésbe a 6-os villamoson. Hárman voltak, öltözékük nem rítt ki a rosszkedvű reggeli tömegből, mégis látszott, hogy idegenek. Jó magyar ember tudniillik már messziről kiszúrja az utasnak álcázott ellenőrt, ilyenkor oldalt pillant, vagy az eget nézi, esetleg okostelefonjába temetkezik – és megvárja inkább a következőt. Ők fölszálltak gyanútlanul.

Mintha direkt velük kezdte volna. Nem értették, mit akar tőlük az ellenőr, még akkor sem, amikor hangosabban ismételte el. Magyarul persze, hogy máshogy? Az utazók többsége ezért figyelt fel csak rájuk, a szótagolt kiabálás miatt. Gyűrött papírt húztak elő, az ellenőr flegmán nézegette, menekültigazolvány, mondta, mikor visszaadta, a fintor a szája szélén megvetést tükrözött, díjmentesek, közölte szakszerűen, már az utasok felé fordulva. A decens középkorú úr ekkor böffentette oda ültében: takarodjatok innen, büdös négerek! Pedig – ha már humánmorfológia – inkább az iráni típushoz tartoztak, akárcsak a honfoglaló magyarok nagy része, mellesleg. Még ketten vagy hárman csatlakoztak a középkorú férfihoz, hasonló hangütéssel, egy idősebb asszony mintha az „ingyenélő” szót kereste volna, de nem találta, ezért csak káromkodott. A többiek oldalra pillantottak vagy fölfelé, esetleg okostelefonjukba temetkeztek.

Tartok tőle, hogy Orbán Viktornak be fog jönni ez a kerítésépítés. A cölöpöket, amire a szögesdrótot most felhúzza, már a Charlie Hebdo-merénylet másnapján elkezdte leverni, fél évet tett ebbe bele. A gyalázatos plakátkampány cinikus ostobasága miatt mintha elkezdődött volna a manipuláció lelepleződése, de a szerb határra tervezett 175 kilométer hosszú, négy méter magas vasfüggöny tetszeni fog az övéinek, meg az egykor volt övéinek is, akik a Jobbiknál állomásoznak jelenleg. Vagyis a többségnek.

Benne is van ebben a kerítésépítésben minden, amit Orbán tud Magyarországról. Adott legendás ösztöne, hogy amikor problémát lát, mint rózsabimbó, úgy bomlik ki jelleme. Mert igen, a menekültkérdés súlyos gondja Európának, és igen, az EU nehézkesen, tétován reagál, ha egyáltalán. Orbán még Párizsban, miközben a világ megrendülten emlékezett a francia állampolgárok francia állampolgárságú áldozataira, ott és akkor jött rá, hogy kell neki ez a menekültprobléma. Kell, még akkor is, ha Magyarország számára súlyosbodó ugyan a helyzet, de kezelhető. Kell neki, mert pont olyan, amit szeret: lévén világméretű a baj, a megoldást nem tőle várják, de beszélhet róla úgy, hogy közben belemasírozhat az általa mélyített lövészárkokba: kárhoztathatja az EU-t, építhet a magyar néplélekben lakozó bizalmatlanságra, feszítheti az errefelé el nem múló egzisztenciális bizonytalanságot és ott van még neki örök szövetségese, a tudatlanság is.

Ha a politikát valami olyasminek tekintjük, amiben nincs helye a humánumnak, de még a jó ízlésnek sem, meg semminek, ami több a pillanatnyinál, akkor gondolhatjuk akár: ügyeset húzott Orbán ezzel az istenverte szögesdróttal. Egyesítette a 2002-es kokárdaviselési cinizmus és a 2014-es rezsicsökkentéses szemfényvesztés politikai erejét: szimbolikus ügyben szeli ketté az országot egy látszatintézkedéssel. Fizikai határzárat épít mi és ők között.

Mert ez a kerítés nem(csak) a szerb határon húzódik majd, hanem az országon belül is. Egyik oldalán azok, akik szerint Magyarországon nem lehet többé vasfüggöny semmilyen esetben, miként Berlinben fal és Oświęcimben vidámpark sem. És kerítés szeli ketté az országot abból a szempontból is, hogy érvényesek-e az egymondatos, ostobaságig leegyszerűsített válaszok a létező és jogos, de bonyolult és összetett kérdésekre, vagy van helye az egyrészt-másrészt megközelítésnek is. Magyarország bajainak tán legfőbb forrása a leegyszerűsítő válaszokban keresendő. Most épül ennek szimbóluma.

Vajon mit csinál majd Kovács törzszászlós, amikor a kerítés innenső oldalán észreveszi, hogy a végletekig kimerült, a biztos halál elől menekülő – mondjuk – szír férfi előveszi hátizsákjából a drótvágó ollót? Hiszen Kovács törzszászlósnak azt adták parancsba, hogy akadályozza meg, ahogy csak tudja. A bakancsával rúgja vissza, vagy gumibotot használ majd, netán ráemeli a fegyverét…?

Nem, ilyen nem történhet, már ha számít még a hazai és az európai jog ebben az országban. A határzár tudniillik csak magyar területen húzódhat, és ha már odáig eljön valaki, elég csak megfognia a drótot és kimondani: menekült, ekkor a hatályos jog szerint a magyar rendőrnek át kell őt segítenie a kerítésen, oda kell tolnia a létrát és bekísérnie a befogadó állomásra. Persze ez csak akkor igaz, mondom, ha számít még a hazai és az európai jog, no és a humánum ebben az országban. Hogy igény van-e rá egyáltalán, azt segít tisztázni ez a kerítés, ha másra nem is, erre tán jó lesz.

Ők hárman a villamoson csak sejthették, mit kiabálnak feléjük az utasok. Leszálltak a következő megállónál, és álltak ott tétován, éppen úgy, mint azok, akik mikor kiszúrták az ellenőrt, oldalt pillantottak, az eget nézték, esetleg okostelefonjukba temetkeztek. Úgyis jön a következő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!