Gál J. Zoltán: Ki tüntet?

Tehát bizonyos Nagyné – aki nem azonos Erdősinével, csak hasonlít rá – hosszan keresgélt odahaza, csak van itt valahol egy film, ami megfelel hangulati aláfestésnek egy Gulag-megemlékezéshez? Aztán váratlanul kezébe akadt az a DVD, mindennapos eset, bárkivel megeshet, hogy egyszer csak talál egy Bayer-filmet. És tegyük csak a szívünkre a kezünket: hát kivel nem történt még meg, hogy egy jó film megnézése után kitüntetésre javasolta az alkotókat? 
Na, ugye! Nagyné is lekörmölte a levelet magánszorgalomból, odabiggyesztette még a végére, hogy ő a Gulag-szövetség alelnöke. Átfutott raja, hogy szólni kellene erről a többieknek, aztán elhessegette a gondolatot, elvégre, kinek mi köze hozzá, hogy neki tetszett ez a Bayer-film. Nagyné ráadásul azoknak népes táborát gyarapítja, akik pontosan tisztában vannak a kitüntetések nevével, hierarchiájával, az adományozás rendjével, ezért rövid mérlegelés után végül a lovagkeresztet tartotta megfelelőnek Bayer számára. Innentől pedig beindult a kormányzat olajozott gépezete, hivatalnok iktatta, főosztályvezető továbbította, miniszter előterjesztette, bizottság jóváhagyta, államfő ellenjegyezte és a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig átadta a kitüntetést Bayer Zsoltnak. Életszerű, nemdebár?

Ha kételkedik netán valaki a kitüntetés óta megjelent nyilatkozatokból kirajzolódó fenti történet hitelességében, az okkal hiheti, hogy Orbán Viktor jó barátját, a Fidesz 5. számú párttagkönyvének tulajdonosát nem lehet Orbán Viktor ellenére kitüntetni, csakis az ő akarata szerint. És bár mifelénk három dolog készülésének körülményeitől – úgymint: parizer, törvény és kitüntetési javaslat – indokolt megóvni a közvéleményt, az nyilvánvaló, hogy az állami kitüntetésért a politikai felelősséget a kormány, végső soron a kormányfő viseli. Még mielőtt azt hinné, hogy sunnyogatív jogászkodással megúszhatja a felelősségben osztozást Áder János, fontos tudni, hogy a sor végén ő áll. Az államfőnek ugyanis kötelessége a kitüntetési javaslatot elutasítani, ha úgy ítéli, a javasolt személy munkássága nem egyeztethető össze az alkotmány szellemiségével. Vagyis aláírásával Áder azt fejezte ki, hogy szerinte Bayer munkássága, úgymint a cigánygyerekeken való áthajtás helyeslése, nyakig elásás szorgalmazása az orgoványi erdőben, a zsidózás, muszlimozás, liberálisozás, minden gyűlölete, uszítása és aljassága az alkotmány szellemisége szerint való. Eszerint viszont vagy az alkotmánnyal vannak nagy bajok, vagy Áderrel, de ne zárjuk ki, hogy mindkettővel, mindenesetre együtt élni ezekkel mostantól még nehezebb, mint eddig volt.

Mégis azt gondolom, jól tette Orbán, jól tette Áder, hogy kitüntette Bayert.
Tisztul ugyanis a kép, jobban látszik a határvonal, ami a két Magyarországot egymástól elválasztja. Érdemes például számolni azzal, hogy Bayer keresztjének nem csak a múltbéli kitüntetettekre van hatása – erről még később –, de a jövőbeliekre is. Ettől a kormánytól bármiféle díj elfogadása eztán Bayerrel, az ő nézeteivel való azonosulást (is) jelenti. Talán lesznek, akik nem kérnek belőle, és nyilván akadnak, akik számára ez nem gond, de legalább tudjuk róluk, hasznos lehet ez a tudás egyszer még.

És akkor ennek az egyrészt-másrészt politikának is vége lett hirtelen, mert már nemcsak a Fidesz születésnapi tortáján osztozik Bayerrel Orbán – ahogy teszi ezt minden évben –, hanem a nézeteiben is, és bár ezt sokan gyanítottuk eddig is, már a felületes szemlélők is tudhatják, ha akarják. Nem is lesz eztán sok dolga Szijjártónak az állandó tiltakozással, ha erről a rendszerről megírják bárhol a világon, hogy antiszemita, kirekesztő, cigányellenes, muszlimgyűlölő, Putyin-pincsi, ellenfeleit legyalulni vágyó – papírjuk lett róla, egy kitüntetési előterjesztés formáját öltő beismerő vallomás.

Őze Lajos mondta egyszer a kitüntetésekről, hogy az szerinte olyan, mint a bomba: felülről dobják és rendszerint vagy hülyét találnak, vagy ártatlant. Hogy Bayer ennek a kormánynak saját hülyéje lett, az immár hivatalos, de ennek jelentősége alig mérhető az ártatlanok kiállásához. Értem én azok igazságát is, akik saját teljesítményüket nem Bayerhez mérik, ezért nem adják vissza a kitüntetésüket.

Mégis: felemelő olvasmány a kitüntetéseiket visszaküldők névsora. Van rajta persze sok olyan, akitől ez a gesztus, mondhatnám, elvárható. Ők azok, akik gyakran szólnak, így tudjuk is róluk, mit gondolnak. De a többségről, kiváló emberekről, nagy teljesítményekről, tisztességben megőszült biokémikustól a becsületes vállalkozón át a vitorlázórepülőig én nem tudtam, honnan is tudtam volna, ha nem szóltak eddig. Ők azok, akik – Esterházyval mondva – bizonyos szint fölött nem mennek bizonyos szint alá. A Bayer-kitüntetés tette lehetővé, hogy úgy tüntethessenek, hogy közben ne kelljen pártzászlók alá besorolniuk.

Ez a másik Magyarország, ami nem azonos a ma létezővel, kibújt egy pillanatra az otthon dohogás és a Facebook-posztolás langymelegéből, vállalva a karakán kiállás mindenféle létező kockázatát. Bátor tett ez, tiszteletre méltó, földindulás nem lesz belőle, miért is lenne, de legalább kiderült, hogy ennek a másik Magyarországnak a kiterjedése nagyobb, mint amekkorának eddig látszott, még ha erős politikai képviselete nincs is neki. De ha lesz majd, egyszer, valamikor, akkor az csakis ilyesfajta névsorból nőhet ki, s hogy ennyivel is beljebb vagyunk, az kitüntetett pillanat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!