Gál J. Zoltán: Királydráma

Június elején történt, hogy a nagy hírű Deutsches Theater a színházművészet eszközeivel gondolt reagálni a brit miniszterelnök nevezetes januári euroszkeptikus beszédére. A szónoklatban David Cameron Európa bukását vizionálta, a nemzeti intézmények szuverenitásáról beszélt, meg arról, hogy ilyen unióból ő akár ki is vezetné az országát. Ismerős? A német színház mindenesetre 12 európai színház rendezőit és színészeit hívta, hogy 10-10 percben mondják el véleményüket erről – az est címe szerint – félelmetes beszédről. A Katona művészei egy meg nem nevezett magyar politikus előadásával készültek. A nagyszerű alakításban ez a meg nem nevezett magyar politikus sötétkék öltönyben és egyszínű lila nyakkendőben, egyre jobban dagadó nyaki erekkel veszi védelmébe Cameron gondolatát, beszél, mit beszél, ordít arról, hogy nemzetek irányítsanak, ne Európa, végképp ne a németek, hogy Európa alapja a kereszténység, mi meg azt már a töröktől is megvédtük, és hogy nekünk ne diktáljon senki, hiszen magunktól vagyunk mi roppant sikeresek. És ez? Ez ismerős? Nagyszerű színpadi alakítás. A közönség meg majd megpukkad a nevetéstől. Aztán mikor a színész Németországot európai dominanciája miatt a Negyedik Birodalomnak nevezi, valaki bekiabál a nézőtérről németül. Nem tudom, megrendezett- e a jelenet vagy sem, mindenesetre hatásos. A hang gazdája felháborodik, azt mondja, ez egyáltalán nem vicces, és egyébként is Németország és egész Európa éppen eleget áldozott már a pénzéből az olyan országokra, mint Magyarország. A színész nem vitatkozik, nehéz is lenne, befejezi a jelenetet, aztán elsiet a színről. A siker kirobbanó, a taps pedig vas. Az értő közönség reakciójából egészen világos, milyennek látszik ma a mi országunk, de legalábbis annak meg nem nevezett lila nyakkendős politikusa egy európai értelmiségi szemében: nevetségesnek és felháborítónak.

De ami igazán nevetséges és felháborító, azt bizony csak jó magyar ember értheti, így az elmúlt napok tükrében, több héttel a színházi bemutató után. Hogy tudniillik ez a teatrálisra, s mint ilyen, túlzóra megírt beszéd feltűnés nélkül hangozhatott volna el a héten az Országgyűlésben, amikor jól megvédtük Magyarországot Európától. Egészen apró módosításokkal mondhatta volna akár a miniszterelnök is, hiszen legalább ennyire nevetséges és felháborító ostobaságokat beszélt ő is. Na de egy kormánypárti képviselő, ha a kezébe kapja időben és fideszes fejléccel a papírt, minden változtatás nélkül felböfögte volna ezt a szöveget biztosan. Kapott volna ő is tapsot, csak másmilyent, mint a nevetéstől a hasát fogó művelt európai közönségtől.

Ez a kormány egyetlen dolgot adott ennek az országnak három és fél év alatt: ellenségeket. Az elődöket, a multikat, a bankokat, s e héttől immár hivatalos: Európát. Pillanatnyilag úgy tűnik, a magyarok jelentős részének ez éppen elég a boldogsághoz: a küzdősportot szeretik, nem a társasjátékot, s ha mond valaki nekik olyat, akit az egészséges emésztéshez elengedhetetlen gyűlölettel kárhoztatni lehet, akkor azt megválasztják maguknak újra örömest. Csakhogy a küzdősportoknak van egy közös vonásuk: súlycsoportokban harcolnak ott egymással a felek. A kicsit nem küldik a nagy ellen, a gyengét az erős ellen, mert bár nézni az ilyet lehet szórakoztató annak, akinek ehhez van gusztusa, de a végeredmény mégis jól kalkulálható. Ezért állítom, hogy Orbán Viktor éppen most követi el a politikai öngyilkosságot, ami lehetne a saját baja, ha nem kerülnénk mi is két vállra általa mindannyian. Ezt az országot ugyanis, ahogy most kinéz, kár megvédeni bárkitől is. Tiszta szerencse, hogy nem is fog sikerülni a kijelölt ellenségektől, már csak a súlycsoport gondok miatt sem. A bankok nélkül ugyanis nem lehetséges gazdasági növekedés, a multik nélkül nem lesz munkahely, és Európa pénze nélkül nem épül itt semmi, de tényleg semmi se.

Királydráma zajlik hát a színpadon, s ahogy az ebben a műfajban lenni szokott, a vége csúnya lesz. Aki nem hiszi, nézegesse kicsit a fotókat azokról az ökölbe szorult arcokról, akik a héten a miniszterelnöki villa előtti utcát gondolták alkalmas helynek, hogy egy bírósági ítélet, meg a devizahitelek és úgy általában a bankok ellen tüntessenek. Nem voltak kétszázan se, együtt ment ott kommunista az ezoökobionácival, lássuk be, politikailag irreleváns ez így. És bár indulatuk érthető, igazuk nincs, de ide most csak annyi tartozik: ők ennek az ellenségtermelő politikának az első következményei. Eddig ugyebár együtt harcoltak a miniszterelnökkel a bankok ellen, hősük volt ő nekik, a harcos mondatokból azt hallották ki, hogy akkor majd megszabadulnak az általuk felvett hitelek terheitől, s mikor kiderült, hogy ez ennél egy picinykét bonyolultabb egy piacgazdaságban, mentek is rögtön a svábhegyi házhoz. Amikor majd a nagy küzdésből már csak az orrfacsaró izzadtságszag marad, akkor lesznek majd sokan annál a háznál, annyian, hogy jut belőlük a felcsúti kúria elé is. Én ezt nem kívánom senkinek, Magyarországnak legkevésbé. Csak nem látom éppen okát, miért ne lenne így. Nem mostanság, de hamarost.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!