Az új varázsszó vajon hányszor szerepel majd az ünnepi szónoklatban? Szerintem ki fog derülni, hogy 1848 a kisemberek forradalma volt. Ők akartak itt a saját kis lábukra állni, hogy ne mondják meg nekik Brüsszelből, oh pardon, Bécsből, hogyan rendezzék be saját kis életüket, na jó, az orosz vonalat inkább most hagyjuk, tisztelet a bátraknak. Lesz a beszédben áthallás biztosan, hogy a harc, az kell a kisembernek, mint fűnek a harmat, mert ahogy a székely mondja, jámbor pásztor mellett gyapjat szarik a farkas, vagy valami ilyesmi.
Szóval, van ez a verseny a Fideszben Orbán évértékelője óta: ki tudja egy mondaton belül a legtöbbször kimondani, hogy kisember. Ha még a „keményen dolgozó”-t is hozzáteszi, azért bónuszpont, vagy legalább egy közbeszerzés jár. Most kétségkívül Rogán Antal vezet, de már a tarkóján érezheti Tuzson Bence szóvivő hideg leheletét. Pedig szerintem ezeknek a nagyembereknek a kisemberezése amellett, hogy nevetséges és szánalmas, súlyos politikai hiba. Bár nekem ugyan nem nagyon fáj, hiszen a Fidesz és leghűségesebb támogatói közötti évtizedes szövetséget mondja fel éppen.
Orbán és a Fidesz belső magja közötti spirituális jellegű köteléket eddig meg nem érintette semmiféle korrupciós ügy, semmiféle urizálás, Putyin ölelése, a hülyeség tobzódása, de még Simicska Lajos sem. Igaz, kevesebben vannak már, mint a régi szép időkben, de még mindig elegen egy jó kis választási győzelemhez. A kötelék erejének megértéséhez érdemes megvizsgálni, érdekli-e őket, ha Simicska a dühödt gecizést követően higgadtan lespiclizi Orbánt. Nos, erős a gyanúm, hogy a miniszterelnök esetleges állambiztonsági érintettsége csak az akol melegét fűti tovább. A szövetség lényege ugyanis abban áll, hogy Orbán évtizedek óta ad felmentést legelkötelezettebb híveinek, nekik tényleg ő a hétköznapi megváltó. Felmentést az egyéni erőfeszítés kényszere alól azzal, hogy mondja-sugallja: az állam majd mindent megold helyetted. Felmentést ad minden személyes kudarc alól, a bűnbakok és ellenségek állandó megnevezésével, legyenek azok a politikai riválisok, a brüsszeliták vagy épp a bevándorlók. Az ügyeit kicsibe’, okosba’ intéző virtigli magyarosch népléleknek a kormányzati lenyúlások sora is afféle felmentés: a morál mindig a külső körülményekhez igazítható. Nekik, akiknek jó része egykoron megkötötte a maga kompromisszumát a Kádár-rendszerrel, azóta pedig befogadták maguk közé Szűröst, Pozsgayt, a miniszterelnök múltjában esetlegesen keletkező foltocska saját múltjukkal való elszámolásban jelent könnyebbséget.
A felmentés mellett Orbán ad – vagy inkább csak adott? – még valamit az övéinek: a kiválasztottság, a különlegesség érzését. Mertek nagyot álmodni, hogy mindannyian polgárok legyenek, ők, vagyis a haza, soha nem lehettek ellenzékben, hiszen a jövő is velük kezdődött, székelyebbek voltak minden magyarnál, doszt a győztesek oldalán álltak, újabb és újabb csatákat nyertek, hiszen jobban, egyre csak jobban teljesítettek. Így erősítette az eddigi retorika, teljesen függetlenül persze a valóságtól, Orbán és a belső mag spirituális kötelékét.
Erre most mit kell hallaniuk? Hogy kisemberek. Pont, mint Horn Gyula lenézett alacsony nyugdíjasai és panelprolijai. Ettől dagadjon a honkebel, ettől verjen hevesebben a magyar szív? De hát ki a fene akar kisember lenni? Hol itt a pátosz, hol a szeretet és az összetartozás ereje? No meg ez a keményen dolgozás is… Eddig úgy volt, hogy ők dolgoznak keményen, csökken tőle a rezsi, a gyereknek meg tán lesz egy trafikja. Erről volt szó, nem a kisemberségről.
A kisemberezést nyilvánvalóan Orbán látványos varázstalanodásának megállítására találta ki a Habony-agytröszt, mint afféle politikai terméket, erre lehet, éppen azt erősíti. Abban a rajongói körben ráadásul, ahová józan ész eddig nem hatolt. Ha nem vigyáznak, még a végén számukra is kiderül, hogy nincs is itt semmiféle bálvány, sem megváltó. Csak egy kisember.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
