„Fuck the EU!” B.ssza meg az EU! Ha ettől a mondattól kezdjük az Orbán-kormány eddigi legnagyobb botrányának boncolgatását, talán jobban érthető, mibe is keveredtünk. A keresetlen szavakat Victoria Nuland, az USA Európával foglalkozó csúcsdiplomatája mondta országa ukrajnai nagykövetének még februárban. Az EU ukrán válsággal kapcsolatos akkori hezitálását kommentáló indulatot az orosz titkosszolgálat volt kedves kiszivárogtatni, pedig a beszélgetés úgynevezett védett vonalon, vagyis – elvben – lehallgatástól mentesített telefonon esett meg.
Abban, hogy az USA korrupcióba keveredett magyar kormánytisztviselőktől – sőt kormánytagoktól is – megvonta az amerikai beutazás jogát, szerepe van az oroszoknak, az EU-nak, Amerika globális szerepének, és minden bizonnyal a titkosszolgálatok között dúló adok-kapoknak is. De leginkább és mindenekelőtt persze annak, hogy a kormányban és a Fidesz holdudvarában sokan és sokat lopnak. Vagyunk egy páran ebben az országban – a múlt vasárnap ismét bizonyította: kisebbségben –, akik számára ebben semmi újdonság nincsen. Sajtóhírek szerint a példátlanul kemény amerikai diplomáciai lépést olyasmi válthatta ki, hogy egy uniós pályázatra jelentkező amerikai érdekeltségű cégtől kormány közeli emberek kenőpénzt kértek, nem fizetés esetére pedig az adóhatósággal fenyegettek.
Hogy a közbeszerzések, köztük az uniós források elköltése számtalan esetben bűzlik a korrupciótól, hogy a NAV – amelynek elnöke és vezető tisztségviselői állítólag a kitiltottak között vannak – gyakorta csak egy bikacsök a fideszesek kezében, nos, erről nem csak amerikai vállalatok, hanem magyar vállalkozók tömegei is tudnának mesélni. 2010 óta szinte nincs nap, hogy ne lenne ilyen ügyekkel, mutyigyanús tranzakciókkal, megmagyarázhatatlan meggazdagodások történeteivel tele a magyar sajtó, zsarolással szerzett üzleti haszonról, einstandolt cégekről ezernyi városi legenda kering. És? Közöny, beletörődés, sőt belesimulás van, a boldogulás záloga a brancsba kéredzkedés lett. Változtat ezen, ha egy kimért amerikai diplomata mondja azt a kormányról, amit magunktól is tudunk?
A Fidesz mindeddig ügyesen, vagy inkább aljasul tolta bele korrupció(gyanú)s ügyeit a politikai kommunikáció posványába, minden tényfeltárást baloldali összeesküvésnek láttatott, és képes volt ezt az előadást az európai színpadon is műsorra tűzni. Utalnak jelek arra, hogy most is ilyesmi készül, új szabadságharcra melegít a Békemenet. Csakhogy ez a botrány most világra szól, túlnő nemcsak a magyar, de az európai politika, hazaihoz amúgy igen hasonlatos, keretein. Mert a válságövezetekben edződött – előző állomáshelye a festői Damaszkusz – Goodfriend követségi ügyvivő magyar fogyasztásra szánt mondatait Washingtonban hagyták jóvá. Érdemesek tehát a szövegelemzésre.
Azt mondja Goodfriend ügyvivő, hiteles bizonyítékaik vannak arról, hogy magyar kormányzati emberek korrupcióban vesznek részt vagy azok haszonélvezői. Na már most okkal feltételezhető, hogy a diplomata tudja, mi a különbség a hiteles bizonyíték és a megalapozott gyanú, esetleg az erős sejtés között. És azt is tudja, ha így fogalmaz, azzal az egész kormányra vetíti a korrupció árnyékát. Miután ezen hiteles bizonyítékok feltárására még várat magára – ez alighanem jó ideig nem változik –, marad nekünk a logikus gondolkodás lehetősége. Hiteles bizonyíték az, ami megáll tárgyalótermi körülmények között is.
Korrupció esetén pedig, amikor rendszerint egy állítás áll szemben egy tagadással, hiteles bizonyíték nagyjából háromféle lehet: hangfelvétel, bankszámlakivonatok, esetleg fénykép. Ilyesmihez egyszerű halandó ugyebár nemigen fér hozzá. És akkor itt eszünkbe juthat egy tavalyi történet. Akkortájt derült ki bizonyos Edward Snowdennek, továbbá a WikiLeaksnek hála, hogy a budapesti amerikai követségre is telepített 2010-ben valamiféle technikai állomást a legtitkosabb amerikai titkosszolgálat, az NSA. Olyasmit, ami Berlinben képes volt Angela Merkel mobiltelefonjának lehallgatására. Emlékszünk arra is, hogy a Fidesz prominensei az ügy kapcsán azonnal elővették a jól begyakorolt szabadságharcos retorikát, maga Orbán Viktor még az ellenzéki frakcióvezetőkkel is leült tárgyalni, pedig nem szokása ez neki. Követeltek vizsgálatot, bocsánatkérést, aztán… Aztán nem lett semmi. Szokatlan ez a Fidesztől.
Most meg azt halljuk, hogy egy hete tudnak már az amerikai fellépésről, és ebben az egy hétben mi csak annyit vettünk észre, hogy a miniszterelnök visszafogott szónoklatokat tart, pedig ez sem szokása neki, különösen nem egy megnyert választás után, amikor mindenki, ő maga is a következő három és fél év Nagy Tervének bejelentésére készült. E ponton pedig egy pillanatra időzzünk el a gondolatnál, az amerikaiak tudhatják például, hogy mi az igazi oka a Paks 2 megépítése körüli sietségnek, tudhatják, hogy mi kerül ezen ennyibe, ismerhetik a Magyarországot évtizedekre Oroszországnak kiszolgáltató ügylet valóságos hátterét.
Hogy a magyar kormány újsütetű oroszbarátságának köze van a kitiltásokhoz, az egészen bizonyos. A lépés nem vízumügylet, politikai üzenet. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem szóltak előre. Szóltak az alkotmánymódosításnál, szóltak a médiatörvénynél, szóltak a választási szabályok átformálásakor, szóltak az ukrán válság ügyében mutatott pávatáncnál, szóltak az illiberálisozásnál, szóltak a civilek vegzálásánál. De hogy az új magyar külügyminiszter telekürtöli a nemzetközi sajtót is azzal, hogy a magyar kormány az Oroszország elleni szankciók fellazítására készül, pont akkor, amikor azok elkezdték éreztetni hatásukat, ezen a ponton túlcsordul a pohár. Érzelmileg pedig jól megalapozza a lépést, hogy a magyar kormány konkrétan lehülyézi Clinton volt elnököt, és Obamáról is csak egy fokkal fogalmaz enyhébben. Ja, és még lopnak is ezek a magyarok. Ki akar ilyeneket vendégül látni Amerikában?
Soha nem történt még olyan, hogy NATO- és EU-tagország kormánytisztviselői ellen ezzel a keménységgel léptek volna fel. Az ilyesmit bűzös kis diktatúrákra, zavaros banánköztársaságokra tartogatták eddig. Már csak azért is, mert Amerika az uniós országokkal kapcsolatos problémáit szívesen bízta az EU-ra, kezeljék csak ők a saját tolvajaikat. Ebben a botrányban azonban fontos kérdés, hogy most az EU adta ki a magyar ügyet intézésre Amerikának – mondván, őket nem köti az Orbánnal való állandó egyezkedés kényszere –, avagy az USA unta meg, hogy az unió hosszabb ideje képtelen érdemben kezelni a magyar kormány szövetségesi rendszert feszegető politikáját (lásd még: „Fuck the EU”). Emlékszik még valaki arra, hogy a nyáron a vezető amerikai napilapok vezércikkekben követelték az EU-tól a kemény fellépést az Orbánkormánnyal szemben?
Az amerikai követségi ügyvivő azt mondja ugyan, hogy a magyar kormánynak minden lehetősége adott a korrupció feltárására, de nyilván jól tudja, hogy a politikai igába hajtott magyar ügyészség is csak egy szem a láncban, olyan, mint a most állítólag Amerikából kitiltott NAV-vezetés. De a kormányzati korrupció „hiteles bizonyítékainak” említését az EU sem hagyhatja szó nélkül, nopláne, ha uniós pénz ellopásáról van szó. Az uniós vezetők tudják, hogy eddig minden Orbánnal szembeni lépésük Európa-ellenes harci hevületet generált Magyarországon, és ezen eddig csak veszítettek, miközben Orbán mindent megnyert.
Egyes pletykák szerint ezért nem kerültek még nyilvánosságra bizonyos Magyarországgal kapcsolatos uniós ellenőrzések súlyos megállapításai. De ha Szijjártónak nem is árulják el az amerikaiak, mifélék azok a „hiteles bizonyítékok”, vajon válaszolnak-e, teszem azt, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megkeresésére? Mintha egy forgatókönyv kontúrjai rajzolódnának most ki, olyasfélék, mint amilyeneket az itthon olyannyira kedvelt amerikai sorozatokhoz szoktak írni. És ez még csak az első évad legeleje.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
