A forradalom, ha fülke, nem falja fel gyermekeit. Hanem megzabálja őket. Nem késsel-villával teszi, hanem kézzel tépi a húsukat, fröcsög a zsír, fröccsen a vér. Meg van híva erre a vacsorára az egész ország, végig kell néznünk a gusztustalanságot, hogy megértsük végre: bárki bármikor terítékre kerülhet.
Most épp Spéder Zoltán a soros (khm: Soros). Hogy kicsoda Spéder Zoltán? Hogy senki nem ismeri? Pedig nem volt ő hol ilyen, hol olyan, hosszú évek óta a Fidesz akolmelegében intézi üzleti ügyeit. Most azonban felállt vele szemben a karaktergyilkosságra idomított lakájsajtó, hogy aztán az általuk biztosított hangulati megalapozást a rendőrség, az adóhatóság és az ügyészség nekibuzdulása kövesse, amiről maga a kormányszóvivő tájékoztatja a vérszagra gyűlő tömeget.
E ponton fontos tisztázni, hogy Spéder mentegetésére az én szókincsem nem elegendő, kedvem sincs hozzá, mert ha a fele igaz annak, ami a befolyása alatt álló Földhitel- és Jelzálog Bank (FHB) kötvénytranzakciójáról, valamint a takarékszövetkezetek körüli kavarásáról hírlik, az tényleg megér egy kis ügyészségi-adóhatósági fenekedést.
Csakhogy ugyanez elmondható még például Tiborcz István üzleteiről, Mészáros Lőrinc gazdagodásáról vagy Habony Árpád viselt dolgairól, hogy akkor Matolcsy György és Rogán Antal ügyeiről most ne is szóljunk. Esetükben azonban az ügyészség pedig példás gyorsasággal szokta megállapítani, hogy nincs itt semmi látnivaló. Mert hát övék az ország, maguknak lopják szét, és hogy zavartalanul tehessék, azt az igába hajtott igazságszolgáltatás szervei is garantálják számukra. Eddig Spéder is ilyen védett személynek látszott, aki a most nyomozás tárgyává tett ügyleteit kormányzati jóváhagyással űzte. Most mégis előállhat, hogy vezetőszáron látjuk, vállalva annak kockázatát is, hogy a bírósági folyosón készült képek mellé az éber sajtó odahelyezi azokat is, amelyeken Orbán Viktor társaságában mosolyog. Mit rontott hát el Spéder?
A helyzet szétszálazásához alapfokú kremlinológiai ismeretek szükségeltetnek, és még így is több a feltételezés, mint a biztos tudás. Kezdjük onnan, hogy Spéder meghurcoltatásához hasonlót már láttunk, és most nem is Simicska Lajosra gondolunk – ő más súlycsoport –, hanem Töröcskei Istvánra, aki szintén fideszes házi bankárnak számított sokáig, hogy aztán egyszer csak vele kapcsolatban is felvetődjön a nyilvános elvezetés lehetősége. De Töröcskei végül megúszta, odaadta, amije volt, beállt a sorba, azóta is ott menetel fegyelmezetten, de legalább szabadlábon. Az, hogy a Tv2 ’50-es éveket idéző lejárató förtelme után másnap már házkutatás és lefoglalás is volt Spéder érdekeltségeinél, azt valószínűsíti, hogy neki is van olyan a birtokában, amire mások szemet vetettek. Legelőször is az FHB, amire a hírek szerint Matolcsynak fáj a foga, a külkerbank bekebelezése után ez is szépen virítana a vitrinben, lehet mutogatni a családi összejöveteleken az unokatestvéreknek. Komoly zsákmánynak számít Spéder médiabirodalma is, amibe a vezető online hírportál, az Index mellett a Portfolio, de még az Inforádió is beletartozik. Hosszabb ideje tartja magát az a pletyka, hogy Spéder a valódi tulajdonosa a legnagyobb napilapnak, a Népszabadságnak. A hír forrása lehet, hogy Spéder a csalás gyanúját felvető FHB-kötvényügyletet a lap tulajdonosaként megjelenő osztrák üzletember, Heinrich Pecina bevonásával intézte.
Állítólag már Pecinára is ráuszították a lakájsajtót, de végül visszazavarták a csahosokat, tán nem függetlenül attól, hogy Pecina tárgyalásokba kezdett bizonyos felsőbb körökkel. Akárhogy is, ami Spéder birtokában van, az sokkal értékesebb, mint amit Habony az adófizetők milliárdjainak felhasználásával összegründolt. Eddig az szűrődött ki a színfalak mögül, hogy Spédert azért szorongatják, hogy rábírják a tulajdonában álló médiumok áthangolására, most inkább úgy tűnik, egész egyszerűen el akarják venni tőle.
Ha ez nem lenne elég, Spéder, úgy tűnik, rossz helyen kereste a szövetségeseit. Kis életrajzi adalék, hogy Spéder még 2002-ben azok közé a fideszesek közé tartozott, akik Orbánnal magával vitették volna el a választási kudarc balhéját. A miniszterelnökről pedig tudjuk, nehezen felejt, emlékeit pedig előhívhatta a tény, hogy Spéder a kormány egyetlen önálló politikai arcéllel rendelkező tagjával, Lázár Jánossal kötött barátságot. Lázár a jelek szerint meg is értette a Spéderrel szembeni látványos eljárás üzenetértékét, és azt is, hogy ennek ő maga az elsődleges címzettje. Szokatlan, akár messzemenő következtetések levonására is alkalmas politikusi gesztus, hogy beleállt mégis, úgy biztosította töretlen barátságáról Spédert, hogy tudhatta, éppen rendőrök túrják fel az irodáit. Lehet persze elszólás is, de akkor is figyelemre méltó, ahogyan Lázár többes szám első személyben fogalmaz a Spéder elleni hadjáratról: „állunk elébe”.
Eseménydús napok következnek, olyanok, amelyek tán még az eddigieknél is kontúrosabban mutatják meg a rendszer működésének lényegét. Ráfordulás ez már a választási készülődésre, a gazdasági és a médiaviszonyok, valamint a házon belüli hatalmi pozíciók átrendezésével. És ebben a régi barátságok mit sem érnek már, új szövetségek köttetnek, de azok is csak addig, amíg feltétel és ellenvetés nélkül szolgálják az egyszemélyi akaratot. Ebben a világban, mint Kafkánál, az eljárás maga az ítélet, ennek nyilvános kihirdetését pedig jól teszi, ha meghallgatja mindenki, akinek bármiféle tulajdona, hozzá önálló akarata és önbecsülése maradt. Mert amikor már a tiszteket akasztják, csak egyetlen kérdés releváns: ki lesz a következő?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
