Munka van, dologidő, sem hőség, sem hűs fröccsökkel kísért focimeccs a kormányzati buzgalmat le nem fékezheti. Beterjesztenek és felterjesztenek lankadatlan; politikai kormányzásnak hívják az ilyet, ha nem tévedek. Ritka a pillanat, mikor előszüremkednek az apparátusi boszorkánykonyha – más néven: szellemi műhely – titkai, mikor egységsugarú honpolgárként is beleleshetünk a fejekbe, amelyekből a hétköznapjainkat át- meg átformáló gondolatok kipattannak. Elfogtak a héten egy minisztériumi levelet, szép esszenciáját mindannak, ami mivelünk mostanság megesik.
Ha valaki nem tudná, tán még időben szólunk, hogy mától semmi sincs úgy az egészségügyben, ahogy eddig volt. A vasárnaptól hatályos szabályok szerint megváltozik a beutalási rend, sokaknak nemcsak másik orvoshoz, de másik kórházba kell menniük, ha gyógyulni akarnak, megszűnnek ellátások és kórházi ágyak, átalakul a finanszírozás. Értem én a változás kényszerét, a világért se beszélnék ellene, csakhogy nem ismerek embert, aki tudná és nem is olvastam nyilatkozatot, amiből kiderült volna, hogyan is lesz akkor ezután. Sem orvosnak, sem minisztériumi megmondóembernek nincs fogalma a részletekről, az előbbi ideges és káosztól tart, az utóbbi hablatyol és a felelősségtől oldalaz. Nincs is tán jobb pillanat hivatalos levelet küldeni a minisztériumból, annak is költségvetési főosztályáról a kórházigazgatóknak, és elrendelni ebben a lovak összeszámlálását az állami kórházakban. A lovakét, igen.
Kaptak egy hetet az igazgatók, hogy külön-külön vegyék számba a tenyészkancákat, a méneket és a csikókat, majd jelentsék az eredményt a tárcának. Írják, az utasítottak egy része őrjöng, mások röhögnek kínjukban. Tessék, már megint itt kap gellert a nagy ívű rendszerátalakítás, az érintettek hozzáállásán. Mert hát az igazgatók értékelhetnék is a minisztérium bölcsességét. Ez az egyhetes határidő például igazán nagyvonalú gesztus. Nem elvárás ugyanis, hogy fejben tartsák a lovak számát, megértő az apparátus, annyi osztály van egy kórházban, bárhol lehetnek tenyészkancák. Az pedig mégis, milyen kórház, ahol ilyen sokáig elbújhat egy fedező mén a számlálók elől? Egy csikó mondjuk, kihúzhat pár napot a gyerekosztályon, ott biztos lesz, aki bújtassa, de egy hét elegendő kell legyen az alapos tényfeltárásra.
Tetszik vagy sem, az utasítás igenis illeszkedik az egészségügyi reformhoz, mit illeszkedik, részét képezi annak. A ló immár nem csupán a vidék tornaterme, több annál, sokkal több. Az új egészségügyi szabályok ugyanis úgy sikeredtek, hogy lesz vagy kéttucatnyi település, ahonnan hosszú órákat kell utazni majd egy-egy bonyolultabb orvosi ellátásért. Azt viszont máig, a hatályba lépés napjáig sem közölte senki, lesz-e, aki megtéríti a betegeknek a kényszerű utazás, az akár többszöri átszállás költségeit. De már formálódik a megoldás, mi másra utal ez a minisztériumi levél? Ha egyik helyen kiderül, hogy ellátás csak máshol jár, akkor máris nyúl is a kezelőorvos a lóregiszterért. „Nézze, Sanyi bátyám, ezt a csúnya gerincsérvet csak a nagyvárosban látják el, de itt állnak az udvaron a lovak felszerszámozva, felpattan, oszt’, ha kicsit noszogatja, két óra múlva már ott is van, jaj, igazán nem kellett volna ez a boríték, de tegyen egyet a nyereg alá is, jól jön az a másik helyen.” Kocsit és kocsist itt csak magánbiztosító finanszíroz, a szintén törvénybe foglalt kétszintű ellátás jegyében.
Akárhogy is, kár itt finnyáskodni, meg mindenféle kifogással szabotálni Magyarország megújítását. A munka igenis halad, nem is szabad megállni félúton. Ideje kötelezni mindenkit, hogy számolja össze, de legalább jól tartsa észben, hogy milyen sok a marha itt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!