Ütötte-verte volna bevándorlónak hitt barátja miatt a lányt az a senkiházi akkor is, ha nem lett volna plakátkampány? Büdös bevándorló, ezt mondta volna neki, ha nem folyna, hömpölyögne hónapok óta a kormányzati hangulatkeltés, vagy simán niggerezett volna böfögve, mielőtt tovadülöngél a hasonkopaszságú haverokkal?
Hogy mikor lett ilyen az ország, ilyen gyűlölködő, ilyen otromba, ilyen erőszakos és ilyen lábszagú hely, és hogy ki tetté ilyenné, ezek a kérdések lepik el mostanság a Facebook-falamat. És, ahogy az az én falamon lenni szokott, a válaszok is gyorsan jöttek: Orbán Viktor tette ilyenné, az a tudatosan szított gyűlölet, az előre megfontolt szándékú megosztás és a kimunkált militáns hangnem, ami politikája része, ha nem lényege már évek óta. A kérdések is jogosak, a válaszok is, távol álljon tőlem, hogy mentegessem Orbánt, azok után meg végképp nem, hogy belegondolok: míg a kaposvári trafikoslány meggyilkolása után még azonnal halálbüntetést kiáltott, a szegedi egyetemista lány és kubai származású magyar barátjának megveréséről viszont nincs egy megveszekedett szava sem, sem elítélő, sem együttérző, sem neki, sem kormánya egyetlen tagjának. Mégis, azt hiszem, kissé bonyolultabb ez annál, mint ahogyan a felháborodás mégoly indokolt köde mögül látszik. Mert úgy áll, hogy egyszerre igaz a két egymásnak látszólag ellentmondó állítás. Nem, nem ilyen ez az ország. És igen, ez az ország ilyen volt már a gyűlöletkampány előtt is.
Az első mondatom alapja, hogy a közpénzen folytatott kormányzati uszítás előhívta Magyarország szebbik arcát, a szolidaritás, az emberség, és igen, az ellenállás eddig nem tapasztalt, és nagyon is reménykeltő megnyilvánulásait. Ezernyi jóérzésű magyar ember bizonyítja nap mint nap, hogy Magyarország jobb, mint amilyenek a vezetői. Bizonyítják azzal, hogy ételt, ruhát, vagy csak jó szót visznek a kormány sújtotta menekülteknek a határszélen, Szegeden és a budapesti pályaudvarokon. Korántsem lekicsinylőleg, sőt kalapomat lengetve mondom: amit tesznek, az politikai tett. Biztosan tudom, hogy sokan azért is vannak ott, mert jótetteikkel a kormánnyal szembeni ellenérzésüket is kifejezik. Így politizálnak, s hogy csak így tudnak, abban persze benne van a kormánnyal szemben álló Magyarország összes nyomora. Mert ma nemigen van más módja az ellenállásnak, mint hogy az ember egy üveg ásványvizet visz az afgán kisgyerekeknek, miközben ezek a nagyszerű civilek ahelyett, hogy minden pártot együttműködésre szólítanának, még a konzervet is visszautasítják, ha azt politikusféle ajánlja fel nekik. Ha nem lenne világos ebben az üzenet: a kormánnyal dacoló, szolidáris és emberséges Magyarország ma úgy érzi, nincs neki politikai képviselete, illetve aki arra jelentkezik, azt nem tartja sajátjának. Ebben, persze, sok újdonság nincs, abban van, ahogy az igény most megmutatkozott. Szóval, nagyszerű ez az ország minden gyűlöletkampány ellenére. Vagy tán éppen azért?
A második állítás alapja, hogy a közpénzen folytatott kormányzati uszítás előhívta Magyarország visszataszító arcát, az ostobaság, a gyűlölködés és újabban az erőszak eddig ilyen mértékben nem tapasztalt megnyilvánulásait, amit látva sokan gondolják: lassan felhagyhatunk minden reménnyel. Csakhogy ez az ország gyűlölködő, otromba és erőszakos volt már a Finkelstein–Habony–Orbán trió egymásra találása előtt is. A sorrend tudniillik fordított. Nem Orbánék tették ostobává és előítéletessé ezt a másik Magyarországot, hanem előbb megmérték, kikutatták a létező szottyos indulatait, majd úgy döntöttek, az éri meg nekik, ha ennek az ösztönországnak vállalják fel a politikai képviseletét. Ebből persze az lett, hogy az ország miniszterelnöke és egy náci börtönőr között ma már legfeljebb a tettlegesség dolgában van különbség, de azt hiszem, ezzel a kockázattal számoltak. Mert amíg a másik-Magyarország politikai képviselet nélkül civilkedik, addig ez az ösztönország elegendő méretű ahhoz, hogy hatalomban tartsa őket. Ki van ez, kérem, számolva, annak alapján, ahogyan azt Finkelstein, a miniszterelnök amerikai főtanácsadója kiszivárgott előadásában kifejtette: a politika nem a racionalitásról, hanem az érzelmekről szól.
Namármost, az a szomorú helyzet, hogy Finkelsteinnek tökéletesen igaza van. Jó, ha tudja ezt mindenki, aki – velem együtt – abban bízik, hogy az emberséges Magyarország egyszer majd az ösztönország fölébe kerekedik. Ugyanis abból, hogy a politikai érzelmi műfaj, következhetnek ezek a gyűlöletkeltő menekültellenes plakátok, hiszen a gyűlölet mégiscsak egyfajta érzelem, ugyebár. Hanem a humánum sem csak racionális megfontolás, tehát a finkelsteini alapvetés jelentheti azt is, hogy a civilizált elveket, az emberséges hitet és a szolidaritás gondolatát úgy kell képviselni, hogy az alkalmas legyen az érzelmi azonosulásra széles körben. Persze ez nem a civilek dolga, tudom én, hanem a politikusoké vagy a civilből lett politikusoké, mindegy már, csak csinálja végre valaki, amíg a verésből nem lesz agyonverés, addig.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
