Gál J. Zoltán: Példabeszéd

Bíztak benne, hittek neki, mert megmondta előre, hogy csak egy évig csinálja, és hogy fájni fog. Amit vállalt, annak lényegét megtette: visszarántotta országát a szakadék széléről. Mondta párszor, hogy ő nem politikus, hanem afféle válságkezelő, kerülte a pártokat, meg a politikusokat, sokan győzködték mégis, hogy szálljon be a politikába. De ő sokáig hezitált, aztán azt mondta mégis, politizálnia kell, nem tehet mást. Eleinte úgy tűnt, képes lesz összefogni a baloldallal, hogy a legfőbb veszélyt, a Populista újbóli kormányzását elkerüljék. A baloldalon azonban nem nagyon szerették, érezték és vele is éreztették gyakran: nem közülük való. Nem akartak egy kívülről jött embert, azt mondták, nem elég baloldali ő nekik, inkább olyan liberálisféle. Nem lett hát a Technokratából a baloldal miniszterelnök-jelöltje, kénytelen volt pártot alapítani és nekivágni önállóan. De nem állt jól neki a kampány, számokról, meg makrogazdasági mutatókról beszélt állandóan, csendes és józan hangját elnyomta a csatazaj. Technokrata maradt a politikusok között. Csak minden tizedik választó bizalmát volt képes megszerezni.

A Szürke nehéz és fáradtságos munka árán erősítette meg hatalmát a baloldal élén. Háttérbe szorította a nagy öregeket, letörte az ifjú törökök ágaskodó ambícióit, megharcolt a belső hatalomért, s ez nem kis politikai teljesítmény. Alkut kötött néhány kisebb párttal, és azt mondta: íme, ez az összefogás. De ettől még nem lett világosabb mit gondol a múltról, saját pártja kormányzásáról és az sem, mit is csinálna ő az országgal. Egy ideig úgy volt, összefog a Technokratával, de a közvélemény-kutatási adatok alapján úgy érezte, elég erős ő nélküle is. Pedig unalmas maradt, nehezen tudta a sajátjain kívül elhitetni, készen áll a szerepre. A Szürke úgy érezte, népszerűbb attól lesz, ha beszáll az ígérgetési versenybe. Jöttek a szájára a szólamok a baloldali fordulatról, és az amúgy valóban szorító szociális problémák megoldásáról. Olyan terepre tévedt ezzel a kampányban, ahol nála sokkal erősebb, sokkal karizmatikusabb, sokkal gátlástalanabb ellenfél várta. A Szürke így, ha nyert is, nem győzött. Mert amíg a Szürke és a Technokrata egymással volt elfoglalva, a Populista megerősödött.

Senki nem gondolta, hogy olyan kormányzati teljesítménnyel, mint az övé, olyan gazdasági mutatókkal, mint amilyeneket ő tudott produkálni, olyan erőszakossággal, olyan pökhendiséggel, azzal a faragatlan macsósággal, mint ami rá jellemző, még egyszer a kormányzás közelébe juthat. De a Populista rutinos játékos, többször volt miniszterelnök. Tudta hát, mi kell a népnek. Kell egy kis ellenségkép, ezt némi kommunistázással és az Európai Unió szapulásával megadta nekik. Kellenek ígéretek, ebben mindig ő volt a legjobb. Számokkal nem törődött, a kudarcokról is elmagyarázta, hogy azok valójában óriási sikerek. Vitázni sem állt ki, nem szereti az ilyen helyzeteket. Volt viszont pénze rengeteg a kampányra, a maffiaszerű holdudvar visszahozott abból, amit korábban elvett a közösből. És persze övé volt a média nagyobb része, használta az ellenfél gyalázásra, karaktergyilkosságra és a saját üzeneteinek propagálására. Megállíthatatlanul tört előre. Ha nem is győzött, sokat nyert már megint.

Az igazi győztes a nevető negyedik. Nem szürke, kicsit sem technokrata, de a Populistánál is populistább. Azokra hajtott, akik megutálták a Populista kormányzását, akik nem értették a Technokrata szavát, és akiknek nem volt elég hiteles a Szürke. Ő tudta csak politikává formálni a bizonytalanok frusztráltságát és a kiábrándultak dühét. Mindenki döbbenetére sok szavazatot kapott. És most fogalma sincs, mit kezdjen vele.

A Szürke (Bersani) most nem tud stabil kormányt alakítani, mert a Populista (Berlusconi) ott liheg a nyakában, a nevető negyedik (Grillo) továbbra is csak az elitet szapulja, a Technokrata (Monti) meg túl kicsi lett ahhoz, hogy beleszóljon az alkudozásba. Lezajlottak hát a választások és az ország nagy bajban van megint. Olaszország, persze. Melyik másik?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!