Gál J. Zoltán: Remények

Ezek itt címek, tudósítások címei, az internetről másoltam ide őket. Ugyanarról, a héten nyilvánosságra hozott friss közvélemény- kutatásokról szólnak. És mindegyik állítás igaz. Így együtt adják ki a Nagy Magyar Valóságot.

A sok számból, amit a kutatók a héten közöltek, nézzünk most kettőt. Az egyik szerint a választóknak valamivel több mint a fele szeretné elzavarni ezt a kormányt. Ez világos. A másik szerint a választóknak valamivel több mint 60 százaléka az ellenzéket (is) a fenébe kívánja. Akkor ki lesz elzavarva itt? A számokból az a következtetés adódik, hogy az ellenzékkel saját, már elkötelezett, vagy még csak potenciális szavazóinak jelentős része sem elégedett. Nyilván úgy érzik ezek a választók, hogy az ellenzék nem tesz eleget az áhított kormányváltásért. Hajlamos vagyok én is ehhez a hatvan-egynéhány százalékhoz sorolni magam, s mint ilyen, előszeretettel nyöszörgök, süllyedek politikai apátiába, vagy csak káromkodom halkan. Most azonban elhatároztam, hogy optimizmust erőltetek magamra, és keresek valami reménykedésre okot adó momentumot az ellenzéki térfélen. Nos, találtam. Mert akad. Mintha lenne.

Az MSZP és az Együtt például a héten elfogadta a közös jelöltekre és a reménybeli közös kormányzásuk közjogi kereteire a megállapodást. Olvasta ez utóbbit valaki? Senki? Nem baj, az ilyen papírok hangos felolvasásával nagyobbacska tömeget is fel lehet oszlatni, elsődleges funkciójuk általában az, hogy publicisták és politológusok hányják le epével. Ezt meg is teszik, ahogy illik, szerintem viszont ennél több és ennél konkrétabb most okkal és joggal nem várható az ellenzék pártjairól. A dokumentum tán homályos itt, kevéssé szenvedélyes ott, de mégis kirajzolódik belőle egy demokratikusabb, átláthatóbb, nyitottabb, szolidárisabb és európaibb Magyarország a mostaninál. Most már csak kellene némi erő ennek megvalósításához.

Ami a sokak számára hiányzó erő megszerzésének módját illeti, e téren egy, a többség számára még láthatatlan és hallhatatlan, de annál érdekesebb értelmiségi vita kezd kibontakozni. A felütést Magyar Bálint figyelemreméltó interjúi adták meg az Élet és Irodalomban, illetve a Mozgó Világban. Magyar szavainak újdonsága, hogy az orbáni Fidesz-világ működésének megértéséhez nem analógiákat, történelmi értelmezéseket keres, hanem rávilágít arra, hogy ez a rendszer egy Európában egyedülálló jelenség: a magyar polip. „Már nem arról van szó, hogy egy gazdasági érdekcsoport átveszi a (...) politika bizonyos szegmensei fölötti rendelkezést, hanem arról, hogy egy politikai vállalkozás maga válik egyúttal gazdasági vállalkozássá is, foglyul ejtve mind a politika, mind a gazdaság világát (…) 1998 és 2002 között ennek még erős intézményi korlátai voltak, (...) 2010 óta azonban nagy sebességgel és teljes intenzitással folyik a maffiaállam kiépítése”. Az ellenzéknek tehát azt kell megérteni, hogy az általa és szavazói által kifogásolt jogállam-ellenes döntések tömkelege, a botrányok és a gazdasági visszaélések sora, a már a miniszterelnök személyéhez is köthető mutyik garmadája nem rendszerhiba, hanem működésének lényege.

Ha ezt a látlelet nagyjából-egészéből pontosnak tekintjük, akkor az ellenzék számára a következő kérdés: miként volt lehetséges, hogy a maffiaállam éppen Magyarországon épülhetett ki? A válasz megadásához az ellenzéknek is meg kell találnia azokat az „idegvégződéseket" – Dessewffy Tibor szavai –, amelyek pontos megcélzásával Orbán Viktor a magyar társadalom jelentős részének szorongásait és sérelmeit enyhítette. Ez – szól a vita újabb szelete – nem fog menni az ellenzék által használt nyelv- és érvrendszer megváltoztatása nélkül. Ehhez Petőcz György tette hozzá a Beszélőben, hogy miközben a Fidesz politikájában ideológiai folytonosságot keresni hiábavaló, addig egy dologban a következetességük vitathatatlan, ez pedig az elitellenesség, ami sokmilliónyi szavazatot ér az alapvetően bizalmatlan, bezárkózó, államfüggő Magyarországon. De ha ez így van, akkor az ellenzéknek most nyílik lehetősége annak bemutatására, mekkora is a szakadék az orbáni szavak elitellenessége és a szobatársból lett oligarchák gazdasági hatalmát szolgáló maffiaállam elitizmusa között.

Az MSZP és az Együtt persze még nincs túl a nehezén, a személyi kérdések tekintetében korántsem oly heves kapcsolatuk bimbódzása és rendszerint hosszú idő kell ahhoz is, hogy az értelmiségi agyalgásból politika legyen. De a magamra erőltetett optimizmussal találtam ehhez is fogódzót: egy nemrégiben publikált amerikai vizsgálat kimutatta, hogy a baloldali-liberális szavazók tovább élnek, mint a jobboldali-konzervatívok. Reménykedésre van még elég idő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!