Már csak ez hiányzott. Voltak nekünk eddig saját oligarcháink, fel-felbukkantak konkrét maffiózók, kétes hátterű ügyeskedők, gyanús külföldi szerencsevadászok, no meg mindegyikük jó barátja, a korrupt magyar politikus. Most meg itt vannak a besúgók és provokátorok, már csak Chuck Norris kell ide, és le lehet forgatni a Zs kategóriás thrillert a magyar politikai életről.
Hogy minálunk titkosszolgálati játszmák zajlanak, az a miniszterelnöknek magának szíves közlése, ezt hozta össze válasz gyanánt arra a parlamenti kérdésre, ugyan mi végre üzletel a családja egy nemzetközileg körözött bűnözővel, nevezett Ghaith Pharaonnal. A fantáziadús kormányzati magyarázkodás keretében megtudhattuk, hogy Lázár Jánosnak nincsen ujjlenyomata – a sima bőr, ugyebár –, de a végső csapást a napilapnak látszó kormányzati hírmondó mérte: az amerikai, az orosz, no meg az izraeli – még szép – titkosszolgálat akarja lejáratni a magyar miniszterelnököt. Na nem azzal, hogy nyakára hozták a fél világ által keresett Pharaont, hanem azért, mert az Orbán család és a terrorizmus finanszírozásában érintett szaúdi milliárdos kapcsolata nyilvánosságra került.
A titkosszolgálatokat belekeverni a politikai vitákba mindig kifizetődő dolog. Tudniillik nem szólnak vissza. Igaz ez, valljuk meg, arra is, ha épp vezércikket ír róluk az ember. Lehet mondani bármekkora baromságot, nem jellemző, hogy a CIA vagy a Moszad helyreigazítást követelne. Most azonban úgy áll, hogy a laikus magabiztosságával állítható: a magyar kormány tényleg olyat csinált, ami felkeltette a világ legerősebb titkosszolgálatainak figyelmét. Ez persze nem menti őket, ellenkezőleg: várható volt, hogy csillapíthatatlan mohóságukból nemzetközi bonyodalom keveredik.
Nem kell ahhoz mesterkémnek lenni, elég az örökbecsű Mattyasovszky Jenőt olvasni, hogy tudjuk, mi a dörgés. Egy valamirevaló titkosszolgálat a látókörébe került gazemberekkel általában két dolgot tesz (és akkor most a titokzatos halálesetektől udvariasságból eltekintünk): bezáratja őket, vagy ha a bűnöző egyeden keresztül még nagyobb halakhoz is eljuthat, hát együttműködik vele. Erről a Pharaonról is azt sejtik az oknyomozó kollégák, hogy miután súlyos dollárszázmilliók elsíbolásában vett részt és finanszírozott belőle bűzös kis banán-köztársasági rezsimeket, a gondtalan jachtozás folytatásáért cserébe együttműködhetett az amerikai szervekkel. Bár az FBI körözési listájáról nem szedték le, de olyan nagyon nem is hajkurásztak utána, pedig ha igyekeztek volna, megtalálták volna Mészáros Lőrinc mellett horgonyozni az Adrián. Pharaon beszervezéséről persze nem tudhatunk, de sejthetjük erősen, lévén róla újságcikkek tucatjai születtek, még egy vaskos könyvet is szenteltek bűnösen kalandos életének Amerikában. Mindezek alapján nem lenne meglepő, ha Pharaonon keresztül azt figyelnék, akiknek ez a dolguk, hogy miféle bűzös kis banán-köztársasági rezsimek hajtanak még rá az ő pénzére. És akkor meg is érkezünk Magyarországra, Pharaonnal együtt. Alighogy átlépte az országhatárt, máris a Külügyminisztérium ajánlgatta őt az akkor még baráti Quaestor-vezér kegyeibe és néhány nap múlva már a miniszterelnök vejével kezdett üzletelni. Erre mondaná Rejtő Jenő: „ha a gondviselés akarja, még egy neszesszer is elsül”. Ide tartozik: a miniszterelnök úgynevezett nemzetbiztonsági védelem alatt áll. Ebből fakadóan például még egy jót se ehet szegény akárhol, mert ha a kinézett étteremnek például gyanús a tulajdonosa valamiért, eltanácsolják onnan a szervek.
Hasonló az eljárás a közvetlen családtagok esetében is: ha túl gyakran találkozik valamelyikük, teszem azt, terroristák és drogkartellek finanszírozójával, arról szokott érkezni egy dosszié a miniszterelnök asztalára, még apósi minőségében is. Pharaon esetében ehhez különösebb operatív műveletre sem volt szükség, elég lett volna beütni a nevét a Google-ba. Ha Orbán a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoktól nem kapott figyelmeztetést arról, hogy talán nem Pharaon a legalkalmasabb a családtagok olthatatlan kastélyvásárlási hevületének kielégítésére, akkor súlyos gondok vannak a magyar szervek működésével. Ha viszont kapott ilyen figyelmeztetést, és mégis hagyta a családban szokásos üzletmenet folytatását, akkor a magyar miniszterelnök működésével vannak súlyos bajok.
Kár is ezt a botrányt az amerikaiakra, meg a CIA-ra fogni, ahogyan azzal a kormányzati kommunikáció próbálkozik. Az amerikai szerveknek ugyanis nem a magyar, hanem a saját érdekeik képviselete a dolguk. Például nem nehéz tetten érni az amerikai érdeket annak felderítésében, hogy egy olyan NATO-szövetségesnek, mint Magyarország, vajon komolyan vehető politikusokból vagy seftelő nyerészkedőkből
áll-e a kormánya. E tárgyban a magyar közvéleménynek is lehet már sok tudás a birtokában, de az amerikaiaknak alighanem ennél is több van. Feltéve például, ha igaznak tartjuk azokat a híreket, hogy abból a kütyüből, amiről Edward Snowden óta tudjuk, hogy Angela Merkel mobiltelefonját is le tudta hallgatni, Budapestre is telepített az NSA nevű szupertitkos szuperszolgálat. Az az NSA, amelynek vezetőjével néhány hete Amerikában tárgyalt a Pharaon-ügyből, meg úgy általában minden ügyből magát látványosan kivonó Pintér Sándor belügyminiszter. Szerintem baromi jót dumálhattak.
Sokat tett tehát Orbán és a kormánya, hogy tényleg fekete bárány legyen Amerikában, ahogyan azt meg is beszélte telefonon Trumppal. A megválasztott elnökről egyébként épp a héten derült ki, hogy a nemzetbiztonsági tájékoztatókra nem jár, viszont a neki gratuláló állam- és kormányfőkkel előszeretettel beszéli meg saját üzleti ügyeit. Orbán tehát okkal sóhajthat fel: neki pont egy amerikai elnök hiányzott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!