A bajusz nélkül nehezebb lenne. Hála Bokros Lajosnak, elegendő rámontírozni a tekintélyes arcszőrzetet mondjuk Varga Mihály, no pláne Orbán Viktor fejére, és máris kitöri a hideglelés az egységsugarú választópolgárt. Bokros-csomagot készít az Orbán-kormány – így lehetett hangzatos címmé gyúrni Varga nemzetgazdasági miniszter heti bejelentését, amikor is szóban is volt kedves közölni mindazt, amit hónapokkal ezelőtt leírt az úgynevezett konvergenciaprogramban: 1700 milliárdos megszorítás, az újraelosztás mértékének csökkentése, az államháztartás kiadási oldalának lefaragása. Első ránézésre akkora ez tényleg, mint amit Bokros alkotott lassan húsz éve már. Én azonban nem hiszem, hogy ez a kormány képes lenne egy rendes Bokros-csomagot készíteni, és nem is tudok ennél rosszabbat mondani róluk.
Ha a Bokros-csomagot pusztán gazdasági tettnek tekintjük, ennek a kormánynak nem kell csinálnia szinte semmit, hogy összejöjjön neki egy bajuszra való a következő három évben. Kicsit kell csak szerényebbnek lenni hozzá, a költekezéseket a növekedésből származó többlettel harmonizálni, ha marad az alacsony infláció, meg is volnánk. Hogy ez mekkora nagy siker, arról Matolcsy György készülő tankönyve szól majd nyilván, bár szerintem az eddigi gazdaságpolitika lényege inkább egy A4-es papírra volt lefirkantva. Erre írhatta föl néhány éve a miniszterelnök, hogy hol s kinél lehet pénzt találni Magyarországon, hogy aztán el is vegye tőlük, előbb a magánnyugdíjpénztárakét, aztán a külföldi multikét, a bankokét többször is. A helyenként útszéli rabláshoz hasonlatos akciókról szebben beszélt énnálam Jaksity György a minap a 444.hu-nak: „Ebben a lépéssorozatban nem találunk újszerű vagy unortodox elemeket (…) És van az egészben egy jó adag vakon repülés, de eddig szerencsénk volt.” A szerencse azonban múlóban, és nemcsak a külső környezet bonyolódása miatt, hanem mert annak az A4-es lapnak lassan az aljára érnek. Márpedig ha igaz, hogy a kormányfő ragaszkodik az egy számjegyű szja ötletéhez, akkor ahhoz évi 500 milliárdot meg kell keresni valahogy. Ha elvenni nincs már kitől, nem halasztható tovább, hogy hozzányúljanak az egyszerre pazarló, cserébe viszont nem is hatékony ellátórendszerekhez.
Azt írják, Orbán már tűkön ül, alig várja az önkormányzati választások végét, hogy hozzákezdjen végre a nagy átalakításoknak. És bár talán már kiderült rólam, hogy nem vagyok kifejezetten az a békemenetes fajta, de isten bizony képes leszek tapsikolni, ha ésszerű reformok kezdődnek végre az egészségügyben, az oktatásban és a közigazgatásban, ahogyan arra állítólag a miniszterelnök készül. De sajna én ezt nem hiszem el neki. Mert ehhez tényleg Bokros-csomag kellene. Nem gazdasági, hanem politikai értelemben. A Bokros-csomag ugyanis a maga idején egy politikai tett (is) volt. A rövid táv feladása a hosszú táv érdekében, a politikai érdeknek az országérdek mögé sorolása. Attól tartok, Orbán erre már nem képes, két okból sem.
Egyrészt azért nem, mert minden, amit a nagy ellátórendszerek tekintetében tenni kellene, az tökéletesen ellentmond mindannak, amit a Fidesz nyolc évig ellenzékben és négy és fél éve már kormányon képviselt. Igaz persze, hogy e tekintetben zajlik már a kísérlet: hogyan lehet ohne zsenír a szöges ellentétét állítani annak, amit tegnap mondtunk. Szép példa erre a dörgölődzés Oroszországhoz. Hanem olyan szélkakasság, ami a többségnek a hétköznapjait, még inkább a zsebeit érinti, az csak most esedékes. Ilyen például az egészségügy, amit bizonyosan nem lehet átformálni a vizitdíj elleni népszavazásra kimunkált, az „egészség nem üzlet” otromba populizmusa jegyében. Az oktatásban, ha nem csak a jövőbeni fideszes választók kinevelése az egyetlen cél, akkor alighanem vissza kell csinálni majd’ mindent, amit az elmúlt négy évben összebarmoltak. A közigazgatásban pedig éppen azokat a vízfejeket kellene lecsapolni, amiket a kormány az elmúlt négy évben pumpált, a minden eddiginél nagyobb, bonyolultabb és drágább bürokrácia kiépítésével.
Ha Orbán mégis úgy érzi, elég erős már ahhoz is, hogy a maga által fölfelé irányított köpéseknek aláálljon, ha hiszi, hogy rajongóinak hada ezt is beveszi tőle, akkor is előáll a második probléma: elfelejtettek kormányozni. Ezernyi jele mutatkozik annak, hogy nemcsak a Simicska–Orbán háború miatt áll szinte minden a minisztériumokban, hanem mert maguktól nem tudják, mi a dolguk. Ebben a végletekig központosított rendszerben egy, csak egy akarat számít, a miniszterelnöké. Így hát az egyszeri köztisztviselő, miközben gyakorta kell számot adnia politikai lojalitásáról, a túlélés jegyében berendezkedik a felelősség hárítására, ami pedig csak úgy érhető el, ha kerüli a kezdeményezésnek, szakmai javaslatnak még a látszatát is. Márpedig nagy átalakítások nagyobb ribillió nélküli levezényléséhez még a saját omnipotenciájában meggyőződéses kormányfő is kevés. Ahhoz működő kormány kellene.
Ettől még megpróbálhatja, jól is tenné, ha nekiveselkedne. Ha nem sikerül, hát majd úgyis elmenekül a felelősség elől a köztársasági elnöki székbe. Ha kedve szottyan, majd váltogathatja onnan a miniszterelnököket is akár. Úgysem ússza meg már sokáig, sem ő, sem az ország, hogy előbb-utóbb jöjjön egy olyan bajuszos forma.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
