És te hol voltál, amikor…?
Vannak ezek a pillanatok, amikor az emlékezet nem csak a tényt őrzi meg, a történést magát, hanem a helyet is, a körülményeket is. Nem csak a történelmi távlat marad itt, de rögzül a máskor múló pillanat. Ilyen volt New York, emlékszem a testtartásra, amibe belemerevedtem, amikor a képernyőn megjelentek a füstölgő ikertornyok. Ilyen volt legutóbb Párizs, egy szórakozóhelyen ért, társaságban, csak úgy, megszokásból a telefonra pillantva, történt-e valami a világban. Hát, történt. És most megint, beilleszkedik szépen a sorba ez a rettenetes csütörtök éjszaka.
Esterházyt olvastam éppen, inkább: olvasgattam, megrendülten, másképp nem lehet, amikor… Amikor az a teherautó belehajtott a nizzai ünneplő tömegbe. Örökségünk a félelem – erről is Esterházy írt, nem ide szánta ezt a mondatot, de nekem ez ragad hozzá ehhez a csütörtök éjszakához. Mert ebből fakad a lényeges kérdés is: hogy akkor örökítjük-e tovább magunk is ezt a félelmet?
Je suis Párizs, és je suis Brüsszel, és Isztambul, és Tunisz, és Bagdad, és Jeruzsálem, és Nizza. Nincsen vége ennek a sornak, egy ideig még nem is lesz.
A párizsi és a brüsszeli terrortámadások után mindenféle biztonsági szakemberek figyelmeztették Európát, hogy a dzsihádisták újabb támadásokra készülnek. A CIA a franciaországi foci Eb és a lengyelországi katolikus világtalálkozó kockázataira hívta fel a figyelmet. Az Európa-bajnokságot megúsztuk, de tán soha nem fogjuk megtudni, hogy ehhez micsoda titkosszolgálati-biztonsági operáció szükségeltetett a háttérben.
A fellélegzés eddig tartott, egy hétig sem élt a megúszás élménye. Hollande francia elnök a nizzai támadás után néhány órával éppen bejelentette a párizsi terror óta tartó, sokat vitatott szükségállapot visszavonását. Hogy aztán pár percen belül újra visszaállítsa azt. A szükségállapot Európában el nem törölhető. Európa célpont. Azzá lett és az is marad.
És nem csak a terroristák célpontja. A nizzai terror alighanem tovább erősíti azokat a folyamatokat, amelyek Párizs és Brüsszel után kaptak erőre. A félelem vámszedői, a gyűlölet hullámainak lovasai újra kaptak egy kis muníciót, hogy saját hatalmi érdekből bűnöst és felelőst kiáltsanak, kampányoljanak tovább a politikában mindent vivő szlogennel, a biztonsággal. Az ő megoldásuk persze faékegyszerű, mint ilyen, könnyebben eljuttatható a célponttá válástól okkal megrettenő polgárok lelkéig: bezárkózni, kitiltani, betiltani, elüldözni, és ha kell, kilépni. Ahol dráma van, ahol gyermekek holtteste hever a parti sétányon, ott a rációnak nem jut hely, ott az érzelmek tombolnak. A sokkhatás alatt szinte lehetetlen belátni, hogy a támadás már megint a nyugati civilizáció ellen irányult, az életmódunk ellen, a magunk által alkotott rend ellen, és ezt nem csak a terroristák bombáival, fegyvereivel, kamionjaival lehet szétverni, de felelőtlenséggel, megosztással és gyűlöletkeltéssel is.
Minden terrortámadás után elmondják, akik értenek hozzá, hogy aztán a sokkhatás múltával megint elfeledkezzünk róla: nem létezik többé abszolút biztonság. Hogyan kell védekezni a tömegbe hajtó, lélek nélküli gyilkosok, vagy utcán válogatás nélkül késelő megszállottak ellen? Hogyan lehet harmonizálni a kockázat minimalizálását, a védelem maximalizálását, és közben a szabadság fenntartását? Az elsőhöz a titkosszolgálatok hatékonyságának erősítése, az információk megosztása, beépülés, megfigyelés, ilyesmik kellenek. A másodikhoz több rendőr az utcákon, a hadsereg bevetése, ha kell, de ide tartoznak a kerítések, a táborok, a törvényi felhatalmazások. A harmadik, a szabadság megőrzése a keményebb dió, demokratikus országok, nyitott társadalmak számára legalábbis. Nem találtak, tán mert nem is létezik pontos válasz a kérdésre: miként lehet a terrorellenes lépések hatékonyságát úgy növelni, hogy közben a szabad mozgás, az információszabadság, a nyilvánosság kontrollja vagy az adatvédelem vívmányai ne sérüljenek, legalább a feltétlenül szükségesnél jobban ne? Ennek a válasznak a hiánya az Iszlám Állam térnyerése óta különösképp szembeötlő, és egyre többeket tölt el szorongással. Egy azonban már most biztosnak tűnik, bár vigasznak kevés, de kiindulópontnak, jobb híján, megteszi: a nemzeti önzés szülte megoldásokkal képtelenség választ találni a terrorra. A fenyegetéssel szemben csakis együttműködéssel, ha tetszik, az integráció elmélyítésével és kiszélesítésével lehet küzdeni. A nizzai terror áldozatai a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelszavának születésnapját ünnepelték. Pont ezt, a felvilágosult Európa értékeit akarják elvenni tőlük és tőlünk a terroristák – végzetes hiba lenne, ha mégoly jogos félelmünkben magunk dobnánk oda őket. Tenni annyit lehet, hogy odabiggyesztünk melléjük még egyet, mondjuk, azt: készültség. És tudomásul vesszük, hogy Esterházynak megint igaza van (volt), amikor mostanság előszeretettel idézett Gothár Péter filmjéből: „Jó, hát akkor itt fogunk élni.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
