Aki érteni akarja, milyen ez a mai Magyarország, a Greshambe kell annak menni.
Legendás épület ez a város közepén, történelme van, csupa kaland, rejtély és titok. Volt benne egykoron kávéház, ahol a kor szellemi arisztokratái járták útjukat az avantgárdtól aposztimpresszionizmusig, liberális politikusok szidták a rendszert, pincéjéből indult hódító útjára a pesti kabaré is – ha szellem és progresszió az épület mai hőseire nem is jellemző, a kabaréra azért utalnak jelek. Csortos Gyula szomszédjaként Turay Ida volt az utolsó lakója Budapest egykori legnagyobb bérházának, utána hosszú ínséges idők jöttek, a rohadás évei, hogy aztán privatizálják jó áron. Meg is kapta érte a magáét az adásvételben tanácsadóként részt vevő Medgyessy Péter, még miniszterelnök-jelöltként rontott rá ez ügyben a Fidesz, de ki emlékszik már erre, Medgyessyre se nagyon, és a Fidesz is szívébe zárta időközben a város tán legdrágább szállodájává lett palotát. És éppen ide akartam kilyukadni: hogy miért pont a Greshambe járnak ezek lopni?
A nap bármely szakában fellelhető ott legalább két államtitkár, néhány kormánybiztos meg ilyen-olyan megbízott, igaz is, van belőlük annyi, hogy arra már építhető üzleti stratégia. Összebújnak a strómanokkal, kijárókkal, mindenféle táskás emberrel, az ő főhadiszállásuk lett a Gresham, a háttérhatalomé, mondanám, ha ezt a kifejezést nem foglalták volna le valamelyik hátrányos helyzetű gyerekeket segítő civil szervezet számára, ha jól követem az aktuális kormányzati kommunikációs szakirányt. De az tudvalevő, hogy évekig itt rendelt Habony Árpád, kialakult neki ott egy szokása, tudniillik állandóan csettintett. Nem kért, nem szólt, csettintett. Csettintgetett. Hát, mit mondjak, nem szerette meg érte a személyzet. Persze, csak amit a bárban otthagyott, már az megérne egy vagyonvizsgálatot, tekintve, hogy arrafelé egy kis pirítós némi lekvárral belefáj úgy tízezer forintba, az ember meg, főképp, ha titkos tanácsos vagy főállású stróman, mégse ehet egész nap pirítóst.
Legutóbb is a Greshamben kapták rajta Mészáros Lőrincet, amint a földügyi államtitkárral kávézgatott, csakis a véletlen műve lehet, hogy másnap kiradírozták az elárverezendő földek listájáról Mészáros bérleményeit. Mert minden idők leggazdagabb gázszerelője csak a fociról beszélgetett az államtitkárral, s mivel ezt tőle magától tudjuk, így aztán csak igaz lehet. Felcsút Bloombergje iránymutatást adott még a Századvég egyik vezetőjének, aztán távozott, mert a másik asztalhoz már a postaügyi kormánybiztos érkezett, a lobbyban meg a TV2 cserélt gazdát éppen.
A Magyar Narancs e heti remek tényfeltáró riportja is a Greshamben fogant, amikor is újságíró a szálloda előtt véletlenül beleütközött magába a miniszterelnökbe, amint nagy hátlapogatások közepette búcsúzkodik egy keleties arcvonású úrtól. Róla később kiderült, hogy a leggazdagabb törökök egyike, a demokratikus elköteleződéssel nem vádolható Erdogan elnök cimborája, persze mindebből nem következik a magas szintű férfibarátság, de hogy nevezett Adnan Polat a Galatasaray focicsapatának is tulajdonosa, az mifelénk mindent megmagyaráz. A cikkből szép kis cégháló rajzolódik, benne a török milliárdos, a miniszterelnök családtagjai, a kormány jóvoltából pozícióhoz jutott jordán üzletemberek, egy FBI által sokáig körözött szaúdi olajmágnás is, és az orosz hússaláta, tenné hozzá Rejtő Jenő, és nem kizárt, hogy igaza lenne. Köztük cserélnek gazdát kastélyok, kisebb-nagyobb villák, és kiderül, hogy a Greshamtől köpésnyire lévő József nádor téri fapusztításhoz, az ott épülő mélygarázshoz és luxushotelhez is köze van Orbán Viktor vejének. És mindezen üzletek a Gresham teraszán vajazódnak és zsírozódnak, ahogy az a cikkhez mellékelt fotósorozatból is kitűnik. Jobb sorsú országokban már az is megérne némi parlamenti ajtócsapkodást, hogy ugyan mit keres a miniszterelnök lánya és a török multimilliárdos között az asztalnál a kormányfői kabinet egyik köztisztviselője.
Hogy a korrupció gyanúja a miniszterelnökig elér, hogy aki a kormány meg a kormányfő seggevégihez közel jut, az mind súlyos százmilliókat, ha nem milliárdokat keresett tavaly az üzleti beszámolók szerint, az már be van itt árazva, mint ilyen, egynapos hír csupán. De miért kell ezt a teraszon csinálni, kérem? Nem lehetne inkább otthon, a négy fal közt? Ha úgyis tudjuk, legalább ne lássuk. Egyébként is: snassz dolog már a hotelben arcoskodás, a ’90-es évek elején hitték csak az újgazdagok, hogy ez így uras. De ezek a maiak, ha von haus aus nem, hát Esterházy Pétertől tudhatnák, hogy urizálni nem úri dolog, hiányzik belőle a formaérzék, persze „honnan a véreres bánatból volna itt valakinek is formaérzéke, eltekintve azoktól, akiknek van?”. De mivel nekik ilyen nincs, hát beleurizálnak a pofánkba, tehetik végül is, övék az ország, maguknak lopják szét.
De ott a teraszon ez veszélyes lehet, mert előbb-utóbb jön valaki, aki jól megérdemelt dühében átnyúl az asztal fölött, és a képükbe tolja azt a kacsamájterrine-t (4000 Ft), csak hogy értsék, milyen ez a mai Magyarország.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
