Gál J. Zoltán: Totemállatok

Alighanem a miniszterelnök által elrendelt új kommunikációs stratégia része, hogy a minden korábbi ígéretüket, kimondott szavukat, és úgy általában, a 20 éve aprólékos munkával építgetett politikai karakterüket és identitásukat meghazudtoló tandíj bejelentését az állatkert elé szervezték. És ha már ott jártak, hát spontánul megcirógatták a spontánul arra járó vörös macskamedve (Ailurus fulgens) cuki kis fülének tövét. A fotót kiadta az MTI, s ezzel a kormányzás egyetlen olyan területe, amely eddig nem minden elemében volt teljességgel tökéletes, a kommunikáció is megújultnak tekinthető.

Mert a magyar választó szerintük igen egyszerű és igénytelen jószág. Ha olyanokat mondanak neki, hogy azért lesz sokkal kevesebb államilag támogatott egyetemi hely, hogy attól sokkal több egyetemista legyen, azt nem érti. Mondjuk, nincs is semmi értelme, de addig jó, mert még mielőtt elkezdené kapizsgálni, hogy aljas kis hazugságokkal tömik a fejét, gyorsan rá kell takarni a bejelentésre egy másikkal. Hogy csökkentjük a gázárat, azzal. Mert a gázárat, azt bezzeg érti, különösképp ha gyurcsányozással, oh pardon, gyurcsánybajnaizással cizelláljuk. A választó ilyenkor örül, testében a melegség árad tova, tekintete csillog, szőre fényes, s így nézi majd a közszolgálati híradóban, ahogy a vezetők macskamedvét cirógatnak. Ők ettől azon nyomban népszerűek lesznek. Mármint a vezetők, a macskamedvéknek úgyis mindegy, azokat kihalás fenyegeti.

Ha netán ezek a sokat próbált kommunikációs guruk mégis tévednének, és a választó mégis bonyolultabb lelkület, s ekképpen más bánásmódot igényel, mint egy macskamedve, akkor most rájöhetett, mit is gondolnak ezek az országról, meg róluk.

Megspórolnak úgy 27 milliárdot az elmúlt 50 év legigazságtalanabb és legdrágább tandíjrendszerével, hogy azon nyomban elköltsenek úgy 20 milliárdot ugyanabból a kasszából gázárcsökkentésre. Bár, hogy a gázárat valóban befolyásolni tudják, ahhoz még vesznek néhány céget maguknak pár száz milliárdért. Most van ennek ideje, amikor 1,5 százalékkal csökken a nemzeti össztermék és majd 4 százalékkal az ipari termelés. A kitűnően megtervezett bejelentés tehát így néz ki költségvetésileg: súlyos százmilliárdok elköltése áll szemben 27 milliárd bevétellel a gazdasági recesszió kellős közepén. Most lehet menni macskamedvét simogatni.

De a kommunikációs guruk jól tudják, az egyszeri választó nem hasonlítgat össze költségvetési tételeket szabadidejében. De mi van, ha a saját családi kiadásaival mégiscsak tisztában van? Ha netán így lenne, kiszámolhatná, hogy a gázár csökkentéssel egy átlagos háztartás megtakarít havonta úgy 1000-1500 forintot. Kis pénz is pénz, tudom én. Ha ugyanebben a háztartásban van egy egyetemre vágyó gyermek, aki beletartozik abba a 80-90 százalékba, akinek nem jut államilag támogatott hely, ráadásul a család vidéken él, de a gyerek Budapesten akar tanulni, orvos akar lenni, mondjuk, akkor egyetemi tanulmányai, tandíjjal, lakhatással, diákélettel, belekerülnek összesen úgy 20-25 millió forintba. Ha a szülőknek valamilyen ismeretlen okból még sincs ennyi pénze, akkor fel lehet venni a diákhitelt, a kedvezményes kamatért a röghöz kötést vállalva. Hitelfelvételről beszélni a devizaadóssággal nyomorított magyar családok többségében olyan, mint kötélről akasztott ember házában, de a gyerek taníttatása persze minden családnak fontos. Ha felveszik a hitelt erre az összegre, és a gyerek az egyetem elvégzése után a magyar átlag környékén kap fizetést, akkor törleszthet legalább havi 20 ezer forintot. Azt viszont 50 éves koráig.

És ha több gyerek van abban a családban és mind tanulni akar, de csak az egyik taníttatása futja? Végül is sikerült már itt konfliktust generálni a bal-jobb tengelyen, főváros és vidék, idős és fiatal közt, most majd a testvérek is megküzdenek egymással. Meg a szülőkkel persze, hiszen az oktatásért is felelős Balog miniszter szíves közléséből tudhatjuk: „a tehetséges gyermekek felemelkedését legtöbbször nem a szegénység, hanem maguk a szülők akadályozzák”. Vagyis nem a szegénységet, hanem a szülőket – úgy is mint akadály – kell kiiktatni itt, hogy vezetőink – úgy is mint apafigurák – enkezükkel vezethessék a kisdedeket a szebb jövőbe bele. Na, hol az a macskamedve?

A kormányzati kommunikáció nem tévedhet az elvont fogalmak és a magasztos eszmék veszélyes terepére. Mert mi lenne, ha például a választó belegondolna abba, hogy a szociális szempontokat nem mérlegelő egységes 10 százalékos gázárcsökkentéssel az jár jobban, aki sokat fogyaszt. Mert ő többet spórol, ugyebár. Ki fogyaszt sokat? Akinek nagyobb háza. Kinek van nagyobb háza? Akinek jobban megy, annak. Ennek a bejelentésnek tehát a gazdagabbak a nagyobb nyertesei. És a tandíj? Ki szorul ki az államilag támogatott rendszerből? Aki nehezebb körülmények közül, rosszabb iskolából érkezik az egyetemre. Ki kényszerül fizetni, ezért hitelt felvenni? Akinek nincs pénze, az. Az egyik bejelentéssel a gazdagabbak járnak jobban, a másikkal a szegényebbek igen rosszul. Merre is van az állatsimogató?

A macskamedve mostantól magyar totemállat. Neki (is) köszönhetjük, hogy hamarost kiderül végre, vajon tényleg olyan hülye-e a magyar választó, mint amilyennek a kormány nézi őt. Megmérettetik az ellenzék is, meg a téli álmából mostanság ébredő tisztelt diákság, mert ha netalán azt mondanák, hogy ők bezzeg ingyenes felsőoktatást akarnak, vagy népszavazást kezdeményeznének erről, akkor az pont akkora ostobaság lesz, mint az önfenntartó egyetemek miniszterelnöki látomása. A tandíj megúszhatatlan, a tandíj szükséges, csak olyan, ami mérlegeli a szociális szempontokat, a tanulmányi teljesítményt, és a magyar átlagpénztárcához van szabva. Vagyis ami kinyitja a felsőoktatást a hátrányosabb helyzetű fiatalok számára is, és nem csapja be a kapukat az orruk előtt.

Ha a turult és a macskamedvét keresztezzük, abból mekkora állat lesz?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!