Bennfentesnek szokták hívni az olyan embert, akitől a történetet hallottam. A kormányülésnek vége volt már, mikor a miniszterelnök odalépett egyik miniszteréhez és olyasmit mondott, hogy rendbe kellene végre tenni azt az ügyet – itt egy szakpolitikai részletkérdést említett –, majd odébbállt. Miniszterünk azon nyomban összehívta beosztottjait és közölte, hogy rendbe kell tenni azt az ügyet. Mi a baj vele, kérdezték helyettes államtitkárok és főosztályvezetők, de a miniszter csak a kormányfői parancsot ismételgette. Lázas munka kezdődött, átnézték a szabályozást, tanulmányozták más országok gyakorlatát, beletelt hónapokba, hogy arra jussanak, az ügyben nem látnak teendőt. Kérték a minisztert, lenne tán kedves pontosabb iránymutatásért a miniszterelnökhöz fordulni, de ő azt felelte, azt nem teheti, hogy is venné az ki magát. Így aztán újabb hónapok teltek azzal, hogy magas rangú köztisztviselők teljes munkaidejükben azt kutatták, vajon mi a fenét akarhat a miniszterelnök.
Végül is nem telt feleslegesen a közpénzből fizetett idő, mert a magyar közélet egyetlen releváns kérdése is pont ez: mi a fenét akar a miniszterelnök? Mindenesetre maga Bill Clinton volt amerikai elnök is elidőzött eme dilemmánál a legnézettebb amerikai talkshow-ban, az ő válasza szerint a magyar miniszterelnök örökké hatalmon akar maradni és pénzt akar csinálni, oszt jó napot. Miközben lenne azon gondolkodnivaló, hogy a sok ocsmány diktátor közül miért pont a magyar miniszterelnök jutott spontán mód eszébe, mikor a tekintélyelvű rendszerekre terelődött a szó, de a Clinton keresetlen mondatai kapcsán megindult hazai kommentáradat sem tanulságoktól mentes. Meglepően sokan írtak ugyanis olyanokat a neten, hogy na és, a politikus már csak ilyen, hatalmat akar és némi pénzt hozzá, nem is értik, miért akad fönn ezen ez a Clinton. Még ha más szavakkal is írták ezt a kommentelők, akkor is jogos az immár pontosított kérdés: akar-e még a hatalmon és a pénzen kívül mást is a miniszterelnök?
A tárgyban két igencsak figyelemre méltó dolgozat jelent meg az elmúlt napokban. Az elsőt az Index közölte: rátaláltak arra a politológiai munkára, amely a kormányzati háttérintézményként is értelmezhető Századvég egyik vezetőjének beismerése szerint „a legjobban és legmélyebben írja le Orbán Viktor kormányzáshoz való viszonyát”. A mű Boston városának húsz éven át regnáló polgármesteréről szól, pontosabban az ő hatalmi politikájáról. A könyvből és az azt igen alaposan elemző cikkből most csak egy mondatot citálok ide, a lényeget összefoglalót: „mindent a hatalom szempontjából értékelni: minden eseményt, minden tranzakciót, minden tényt és minden eszmét, minden embert és minden csoportot”. Ennek jegyében kell állandóan konfliktusokat generálni, szétzilálni az intézményeket, klienseket ültetni minden lehetséges posztra. A cikk is megjegyzi, hogy ennek a hatalmi technikának megvalósítása Magyarországon úgy volt lehetséges, hogy Orbán és köre levetkőzött minden tartalmi-ideológiai kötöttséget, vagyis a kormányzása mentes az érték képviseletétől. A könyv és az azt elemző cikk számunkra különösen fontos része azt fejtegeti, hogyan tud megbukni a totális hatalmat kiépítő autokrata. Nos, a tudós szerző szerint leginkább úgy, ha lejár az életciklusa, amihez pont a Századvég igazgatója tette hozzá, hogy az ilyesfajta tekintélyuralmat az is fenyegeti, ha a hatalom gyakorlása a maga nyersességében mutatkozik.
A másik cikk innen, a végétől indul, a címe is az, hogy „A NER közelgő bukása”, a 444.hu-n jelentette meg az írói álnevet használó, de szemlátomást felkészült szerző. Az írás alaposan igyekszik bizonyítani azt az állítást, hogy Orbán rendszere éppen úgy fog járni, mint az elmúlt száz év valamennyi magyar tekintélyuralma, Horthytól Rákosin át Kádárig: természetes legitimáció híján jólétet kell növelnie, miközben hatalmi megfontolások miatt a saját támogatóit kell pénzzel tömnie, ennek viszont hamarosan elapadnak a gazdasági forrásai, így a rezsim megbukik.
Az elemzés azt állítja, hogy ezek a rezsimek csak külföldi tőkéből tudtak osztani, és bizonyítja, hogy Orbánék is minden szavazatszerző intézkedésüket a külföldiekkel finanszíroztatták, egyrészt tőlük elvett különadók formájában, másrészt a hatalmi célok szolgálatába állított EU-források révén. A cikk szerint az Orbán-rendszer jövőjét a külföldi tőkéhez való hozzáférés határozza meg, s mivel abból egyre kevesebb lesz, ezért lett a kormányzás mára legfontosabbá célja a pénzszerzés. Ezért ütik-verik az EU-források lehívásáért felelős intézményrendszert, ezért dörgölődznek Moszkvához, ezért nyomják minden eddigi kudarca ellenére a keleti nyitás politikáját, ezért hajtanak rá a civilek norvég támogatásaira is.
Hatalom és pénz, ennyi maradt nekünk, Bill Clinton nem is tudja tán, hogy odavetett félmondatával elmondott mindent, amit erről a magyar politikáról tudni érdemes.
Cikk eleji miniszterünk amúgy sok hónap után összeszedte minden bátorságát és odament a miniszterelnökhöz, hogy megkérje, ugyan pontosítsa már, mégis mit kellene rendbe tenni abban az ügyben. Mit tudom én, szólt a válasz, már elfelejtettem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
