Gál J. Zoltán: Vitatkozók

Ebből lehetett választani a héten egy internetesen szavazáson. És ha így marad, ebből lehet áprilisban is.

Eszem ágában sincs Simon Gábort mentegetni, vagy akár csak relativizálni tettét. Ha az MSZP elnökhelyettesének tényleg „csak” annyi lenne a rovásán, hogy „elfelejtette” beírni a vagyonnyilatkozatába negyedmilliárdos külföldi bankbetétjét, már akkor sem lett volna más választásuk a szocialistáknak, mint megfosztani őt minden tisztségétől, kizárni mindenhonnan. Hogy honnan az a pénz, azt pedig már nem a pártszékházban kell tovább magyaráznia Simonnak. Erről a legfőbb ügyész gondoskodott is példás gyorsasággal, nyilván most tért vissza évek óta tartó szabadságáról.

Mert hát ki volt ez találva. Hetek, hónapok óta tudhattak Simon számlájáról, dossziéba fűzték, megírták a forgatókönyvet, szerepet osztottak a lakájmédiának, az ügyészségnek is, és várták a pillanatot. Az meg most jött el. Most, hogy van közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, most, hogy a közvélemény kezdi kapizsgálni a paksi üzlet lényegét, most, hogy kiderült, a rezsicsökkentésen súlyos tízmilliárdokat keresett az ember, aki a miniszterelnökkel szokta köpködni a szotyolát mindenféle VIP-páholyokban. Mi tagadás, a pillanat jól el lett találva: Simon eltitkolt millióira nem válasz, hogy Simicska – nem tévedés – naponta, a miniszterelnök szotyitársa meg havonta kereste meg ennek százszorosát. Leradírozta egy időre a napirendet, így legfeljebb csak érinti az ingerküszöböt, hogy az adófizetők pénzéből épített szlogent ajándékba kapta a Fidesz a kormánytól, hogy szégyenteljes menekülést produkálnak a fideszes képviselők a Pakssal kapcsolatos kérdések elől, hogy 16 milliárdnyi maradt csak a 3 ezermilliárdos, einstandolt nyugdíjvagyonból, és az sem, hogy kiderült, mire való az a bohóc a békemenetesek kampányplakátjain: a jelmez takarásában lehet rárontani ellenzéki politikusokra. Simon ügye a startpillanatban akasztotta meg az amúgy is működési zavarokkal terhelt ellenzéki kampányt.

De az a gyanúm, ez csak a kezdet. A Simon-ügy valódi előnye a Fidesz számára, hogy annyi elszámoltatási nekiveselkedés után találtak valamit, ami igaz, de legalábbis annak látszik. Ezek után lehet újramelegíteni az ellenzék kriminalizálására szánt korábbi ügyeket. Már a csőben van a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásával kapcsolatos történet újratöltött változata – a célkereszt Gyurcsányon, persze –, és meg lennék lepve, ha Bajnai megúszná egy kiadós Hajdú-Bét-ezés, vagy dataplexezés nélkül. Nem számít, hogy ezerszer cáfolt állítások bugyognak fel újra, a Simon-ügy vádakat farag a vádaskodásból.

„Azt akarom, hogy káosz legyen a fejekben” – az [origo] tudósítása szerint ezt a szofisztikált iránymutatást adta a fideszes aktivistáknak a pártközpont embere a minap. Ez épül most, a káosz, mert amíg az van a fejekben, addig nincs szó olyan marginális témákról, mint oktatás, egészségügy, vagy adórendszer, nem jut felület semmi olyanra, ami ennek az országnak hétköznapi valóságához tartozik. Az ellenzéki kampány eminens érdeke leváltani a botránytematikát. Ma erre egy módszer látszik: a miniszterelnök-jelölti vita. Orbán persze meg fogja próbálni elkerülni, miként négy éve tud úgy kormányozni, hogy nemhogy érdemi vitahelyzetbe nem keveredett, de komolyabb kérdésre sem kellett válaszolnia. Itthon legfeljebb arra kellett vigyázni, nehogy nyálas legyen az öltönye egy-egy interjú közben. Hanem a normális helyeken magától értetődő jelölti vitát szeretni szokta a magyar választó, megnézi a tévében, beszél róla a vacsoraasztalnál. És ha az egyik félnek nagyon nem akaródzik elfogadni a kihívást, talán felágaskodik benne a kérdést: vajon mi félnivaló van az országról szóló vitatkozástól? És ez mégiscsak eggyel értelmesebb kérdés, mint hogy Paks vagy Simon, Simon vagy Paks?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!