Hol a gáz?

Moszkva napokon át hajtogatta, hogy a megszokott módon szállít, míg európai partnerei váltig állították, hogy erről szó sincs: a szerződésben rögzítettnél jóval kevesebb gáz érkezik. Pár nap elteltével a Gazprom elővette az ukrán kártyát és elkezdte Kijev felelősségét emlegetni, mondván, ők fogyasztanak többet és vesznek ki a megengedetnél nagyobb mennyiséget a tranzitrendszerből. Ukrán részről ezt azonnal és határozottan visszautasították. Majd néhány nap elteltével Moszkva maga is visszakozott. Kiderült, hogy az orosz gázóriás valóban nem tudja teljesíteni az európai igényeket, mert ezúttal nem csak Oroszországban, de Ukrajnában, sőt Európa jelentős részén is rendkívüli hideg dúl. És miután a Gazprom mindenekelőtt a hazai fogyasztók igényeit köteles teljesíteni – ne feledjük március 4-én elnökválasztás lesz Orosz­országban – így a megnövekedett európai elvárásoknak nem tud megfelelni. Az azonban máig nem teljesen világos – miután a felek mintha tudatosan elbeszélnek egymás mellett –, hogy Moszkva a megszokott, szerződéses mennyiségnél szállít-e kevesebbet, avagy a hideg miatti többletigényeket nem tudja teljesíteni. Az azonban tény, és ezt orosz részről is elismerik, hogy a szokatlanul hosszan tartó hideg Oroszországban is komoly gázfogyasztás-növekedéssel jár. Az elmúlt húsz évben ugyanis arra még nem volt példa, hogy a hazai igények tartósan meghaladják a napi 2 milliárd köbmétert.

Ráadásul az ukrán fogyasztás is csúcsra jár. Ott is napi 0,5-0,6 milliárd köbméter gázra van szükség. Láthatóan mind a fogyasztói, mind a szállítói oldalon megpróbálják saját előnyükre fordítani a kialakult helyzetet. Európa további árkedvezményhez szeretne jutni, míg az oroszok az ún. „harmadik energiacsomag” őket sújtó rendelkezéseire mutogatnak.

Szerintük a bajok forrása itt van, s nem kapacitásuk korlátaiban. Folyik hát a pozícióharc.

Eközben – még ha ez kevésbé látszik is – nemcsak Európa és Oroszország keres fogást kölcsönösen egymáson, de Moszkva és Kijev is. Néhány hónapja ugyanis intenzív tárgyalásban vannak az Ukrajnának szállítandó gáz árának jelentős csökkentéséről. A 2010 elején elnökké választott Viktor Janukovics és politikai környezete már jó ideje próbálja meggyőzni Moszkvát arról, hogy a 2009. január 19-én aláírt gázmegállapodást felül kellene vizsgálni. A csaknem három héten át tartó emlékezetes orosz–ukrán gázcsörtét lezáró szerződés ugyanis Kijev szerint indokolatlanul magas árat szab a Gazprom szállította gáznak. Az akkor rögzített árképlet – a hozzá kapcsolódó engedményekkel együtt is – tavaly őszre ezer köbméterenként már több mint 400 dolláros árat eredményezett, ami kétségtelenül súlyos teherként nehezedik az ukrán gazdaságra. A Gazprom hosszú időn át elhárította a gázár felülvizsgálatá­ra vonatkozó ukrán igényeket. Putyin pedig tavaly októberben első reakciójaként értétlenségének adott hangot a Julija Timosenkóra kiszabott hétéves börtönbüntetés miatt. Ezt a büntetést ugyanis a korábbi ukrán miniszterelnök épp a 2009-es orosz–ukrán gázszerződés aláírásával érdemelte ki, merthogy az ítélet indoklása szerint e megállapodás aláírásával túllépett hivatali hatalmán, komoly anyagi veszteségeket okozva Ukrajnának. Ilyen előzmények után komoly meglepetést keltett, amikor kiderült, hogy az ukrán Naftogaz és az orosz energiaóriás mégiscsak tárgyalásokba kezdett a gázszállítások feltételeiről. A meglepetést csak tovább fokozta, amikor az is kiderült, hogy a tárgyalások nem csupán a gázár mérsékléséről folynak, hanem az ukrajnai gázvezetékrendszer operatív felügyeletének, illetve tulajdonlásának átalakításáról is. Az első hírek szerint a felek egy olyan konstrukcióról tárgyaltak, amely alapszerkezetében visszatérést jelentett volna egy korábbi modellhez. 2004 nyarán ugyanis már aláírásra várt egy olyan szerződés, amely az ukrajnai gázvezetékrendszert 40-40 százalékos arányban orosz és ukrán tulajdonba adta volna, míg a fennmaradó 20 százaléknyi rész a németekhez kerül. Kijev azonban az utolsó pillanatban kihátrált. Aztán jött 2004 őszén a „narancsos forradalom” és az események más irányt vettek: elindultak az ismétlődő „gázcsörték” felé.

Tavaly késő ősszel a folyamatosan kiszivárogó hírekből arra lehetett következtetni, hogy ha nehezen is, de megszületik a megállapodás, mégpedig a 2004-eshez hasonló módon, ám azzal a különbséggel, hogy a németek helyét ezúttal az EU venné át. Aztán újabb hírek szivárogtak ki. És ezek már arról szóltak, hogy lesz ugyan megállapodás, de se a németek, se az EU nem szerepel majd abban, vagyis Moszkva és Kijev valószínűleg képes lesz egy harmadik – mindkét félnek garanciát adó szereplő – beiktatása nélkül is megegyezni. Aztán december 12-én fölröppent a szenzációs hír: megszületett a megállapodás. Az ukrán Zerkalo Nyegyeli kész tényként közölte, hogy Kijev engedett a Gazpromnak és felerészben átadja tranzitvezetékeit az orosz gázóriásnak. A hetilap közlése szerint az elfogadott megállapodás alapján a Gazprom és a Naftogaz két közös vállalatot alapít, mindkét esetben a felek 50-50 százalékos részesedésével. Az egyik cég megkapja a teljes ukrajnai gáztranzitrendszert, együtt a stratégiai tározókkal, míg a másik a belső fogyasztást kiszolgáló hálózatot.

Néhány napon át úgy tűnt, hogy a hír igaz, ám utóbb kiderült, hogy még sincs megállapodás. Ha lett volna, stratégiailag kétségtelenül új helyzetet teremtett volna. Azzal ugyanis Moszkva elérte volna régi célját és az EU részvétele nélkül tudott volna belépni az ukrán rendszer tulajdonosi körébe. Ha ez megtörtént volna, úgy – számos egyéb következmény mellett – valószínűleg a Déli Áramlat megépítése is hosszú időre lekerült volna a napirendről. De nem ez történt. És miután nincs megállapodás, így egyelőre nincsenek új – a korábbiaknál jóval kedvezőbb – ukrajnai gázárak sem, miként nincs orosz tulajdonszerzés sem a Moszkva számára oly fontos magisztrális vezetékekben. Ám a napok óta tartó újabb gázmizéria ismét arra figyelmeztet, hogy ideje lenne mielőbb megoldást találni az Európába tartó orosz gázszállítások megnyugtató – a felelősségeket világosan rendező – teljesítésére. E nélkül ugyanis nincs biztonságos gázellátás. Miután a Nabucco továbbra se több egy szép és izgalmas álomnál, míg a Déli Áramlat túl drága ahhoz, hogy Moszkva lelkesen megépítse, így a legésszerűbbnek és a legolcsóbbnak az ukrán útvonal konszolidálása tűnik. Mi is, ahogy Moszkva és Kijev is, ezzel járnánk a legjobban…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!